Félreszeretünk

|

Szakonyi Károly: A hatodik napon / Rózsavölgyi Szalon

A 90 éves Szakonyi Károlyt premierrel köszöntötték a Rózsavölgyi Szalonban. Műsorra tűzték A hatodik napon című darabját, egy családról, amiben látszólag minden rendben van, miközben semmi, de semmi nincs rendben.

Mohai Tamás, Alberti Zsófi és Szacsvay László

Szakonyinak visszatérő témája a család. Ő általában nem azt írja meg, hogyan gyűlölködünk, hanem azt, hogy nagyon akarnánk szeretni, de nemigen megy ez nekünk. „Félre szeretünk”. Próbálkozunk, erőlködünk, magunk is arra vágyunk, hogy szeressenek bennünket, de minden jó szándék dacára, ez gyakran nem sikerül. Nincs elég időnk, empátiánk, érzékenységünk hozzá. Ezen a téren újra és újra megfeneklünk, önkéntelenül is abszurdba hajló szituációk részeseivé válunk. Olyan ajándékot veszünk például, ami nem szerez igazán örömet, bár illik ezt imitálni. Gondoskodásunk akár tehertétellé válik. „Simogató” szavunk hamisan cseng. Önkéntelenül is felhorgadó hangsúlyunk fájdalmat okoz. Nem kellő figyelmünk lelki sérüléseket okoz.

A hatodik napon című darabban születésnapos apjukat, Balogh Simont jön köszönteni három gyermeke, Ditke és a nővére, Teréz, meg Bandi, a fia. Teréz a férjével, Bélával érkezik Gyakran szóba hozzák a gyerekeiket. Ha úgy tetszik, ők a „szabályos”, megállapodott család. Állandóan elfoglaltak, örökösen rohannak.

Járó Zsuzsa remekül eljátssza, hogy kényszeresen mindig csinálnia kell valamit. Képtelen az apja néhány mondatát végighallgatni, felpattan a székről, föl-le mászkál a szobában, bármelyik szegletében talál rendbe rakni valót. Zsörtölődni is tud akármi miatt, korholja az apját amiatt, hogy milyen inget vett fel, mik a szokásai. Munkából való éjszakai hazaérkezésével, korán reggeli mászkálásával hogyan nem hagyta aludni a feleségét, az anyjukat. Pedig a mama volt, aki egyben tartotta a családot. Nem kényszeresen pedáns rendet tartott, hanem olyat, amiben jó élni. Nem telepedett rá senkire, megengedően szeretett. Feltehetően tényleg mindenki viszont szerette, ha a maga módján is. Így működőképes volt a család. És látszólag most is működik.

Fotók: Kallus György

Teréz és Béla hatalmas ajándékhalommal érkeznek. Ruhák garmadája rejlik temérdek egymásra púpozott dobozban. Fülig érő mosollyal állítanak be, érezhetően jókora szeretettel. De Teréz kapásból korholásba is kezd, hogy mindig régi, kopott cuccokban jár az apja, hát most itt vannak a vadonatújak. Aztán az következik, hogy milyen rendetlenség van a házban, hogy lehet ilyen rumliban élni, és azon-nyomban, nagy intenzitással rendrakásba kezd. Járó egy szuszra hadar el temérdek mondatot. Hangsúlyai rosszallóan felhorgadnak. Mozdulatai is „hadaróak”, idegesen, türelmetlenül szélsebesek. A születésnap alkalmából sem tud leállni a pörgéssel, képtelen kikapcsolni a „fontos ember” tudatát, hogy nélküle semmi, de semmi nem mehet jól. Simon rosszallóan nézi. Szacsvay László eljátssza a helytelenítés ezer árnyalatát, a finom ajakrángástól, szemrezdüléstől, az erőteljesebb gesztusokig. És mindez keveredik azzal, hogy ugyanakkor örül, hogy megérkezett a lánya és a veje, hogy kiszakad a magányból, együtt lehet velük. Mertz Tibor Bélaként jól szituált férfi, aki csitítani igyekszik a feleségét, de maga is esik túlzásokba. Bandi, Simon fia, Karalyos Gábor megszemélyesítésében, csendes, már-már visszahúzódó.

Sok vizet nem zavar, nem árt és nem használ különösebben senkinek. Ditke, Teréz húga, Alberti Zsófi alakításában, az önsajnáló, a sok tekintetben valószínűleg önsorsrontó. Háziorvosként nem tud kikapcsolni, nyomasztják a betegei problémái, főleg a menthetetlenek, akik tőle várják a megváltást, amivel nem szolgálhat. Némiképp belesavanyodik ebbe, unos-untig panaszkodik, hogy milyen elviselhetetlen nyomás van rajta. Valószínűleg ezért is nem találja a helyét a magánéletben. Ehhez sem tudnak kellő empátiával viszonyulni a többiek. Túlzott fennhangon, már-már erőszakosan drukkolnak, hogy végre „összejöjjön” neki egy pasi. Aztán amikor vele együtt betoppan, készpénznek veszik, hogy ettől kezdve ásó-kapa-nagyharang, ripsz-ropsz jöhet az esküvő. Mohai Tamás Elekje rémülten menekül. Ezúttal is sikerül „félre” szeretni. Merő jó szándékból ártani, empátiahiányosan tehertétellé válni. Áll mindenki lemerevedve, megdöbbenve. Teréz kétségbeesetten korholja őket, némiképp megszeppenve védekeznek, aztán inkább szidják a sebtében lelépő fiatalembert, senkinek titulálják.

Szakonyi Károly megírta a család magányát

A papa csak néz és néz. Megtanult már nem feltétlenül szólni. De, ha valaki érdemben figyelne rá, az arcáról pontosan leolvashatná a véleményét. Az a szétszakíthatatlannak tűnő kötelék, amit a mama megteremtett, halálával megszakadt. Mind jobban széthullik. Szoktak társas magányról beszélni.

Szakonyi Károly megírta a család magányát. A család tagjainak fájdalmas egyedüllétét. Ez visszatérő témája. Az 1970-ben, a Pesti Színházban bemutatott, eddig legsikeresebb drámája, az Adáshiba is erről beszél. Európa-szerte műsorra tűzték, több mint száz produkció született belőle. Ebben azt sem veszik észre a rendületlenül tévét bámuló család tagjai, hogy maga Jézus Krisztus jelenik meg köztük, és még olyan csodát is tesz, hogy a náluk lévő, tolókocsiba kényszerült szomszédnak visszaadja a járóképességét. A biblia szerint Isten a hatodik napon teremtette az embert, és úgy érezte, annyira jól sikerült, hogy megpihenhet. Jelképes, hogy Szakonyi 1978-ban, először a Madách Színházban bemutatott A hatodik napon című darabjában a mama akkor hal meg, amikor hatodik napja fekszik a kórházban.

Mohai Tamás, Szacsvay László, Alberti Zsófi és Karalyos Gábor

Dicső Dániel a Rózsavölgyiben tulajdonképpen hagyományos, realista előadást rendezett, ami így azért nem igaz mégsem, mert a valóság már nem reális, mind groteszkebb. Dicső és a dramaturg, Hárs Anna, érdemben nem sokat változtattak a szövegen, főleg az elavult kifejezéseket formálták át maira. Enyvvári Péter, Zubor Kata szobabelsője, Cselényi Nóra jelmezei szintén a mát idézik. Ahogy mainak, frissnek hat a több mint negyven évvel ezelőtt írt darab, és vele együtt, az előadás. Az emberi viselkedésformák nem különösebben változnak, nyilatkozta a szellemileg szintén friss szerző. Így aztán a mi szempontunkból sajnos, írói szempontból viszont örömteli, hogy a műve igencsak aktuális maradt. Élvezik a színészek, élvezik a nézők. Sokat nevetünk a kapcsolati zűrzavarainkon. Persze éppenséggel sírhatnánk is, de Szakonyi is úgy látja, ha már amúgy is ennyi bajunk van, akkor azért csak jobb nevetni akkor is, ha a megváltás ezúttal elmaradt.

CÍMKÉK: