Szabó Magda: Régimódi történet / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Két család sorsa fonódik össze több generáción keresztül az 1900 körül játszódó történetben. A Rickl famíliát jobbára kereskedők alkotják, míg a Jablonczayak egészen Árpád koráig vezetik vissza a családfájukat.
Fotók: Vörösmarty Színház
A jelenetek végén a színészek a forgószínpad sötétjébe merevedve távoznak a színpadról. Mintha a hirtelen feltámadt szél fújná ki őket a látóterünkből, hogy aztán minduntalan elénk sodorja őket a sors.
Két család sorsa fonódik össze több generáción keresztül az 1900 körül játszódó történetben. A Rickl famíliát jobbára kereskedők alkotják, míg a Jablonczayak egészen Árpád koráig vezetik vissza a családfájukat. Az előbbieknek a pénzügyi és erkölcsi bukások után is van tovább, az utóbbiak nehezen tápászkodnak fel a padlóról.
Szabó Magda sokat tud a Nőről, ennél nagyobb szeretettel csak a Férfiról mesél. Az írónő Régimódi történet című regényének és az abból készült színdarabjának az egyik titka, hogy nem egyszerűen feleségek és férjek, nem fiúk és lányok a szereplők.
A Férfi jóval több szoknya titkaira kíváncsi egynél és kártyázik, ugyanakkor intelligens és sármos. Ha nem engedi magához a Nő, a Férfi elvonul és iszik, jobb esetben, az életerői lassú elvesztegetése ellenére, csak-csak elboldogul az üzletmenettel. A fiatalabb Jablonczay Kálmánra (Lábodi Ádám) az utóbbi kivételével mindez igaz.
A Nőnek racionális élettervezőként szélesebb a válla a terhek viseléséhez. Felkészülten várja a következő összeomlást. Hiába nincs még meg ehhez a kora, fiatalabban is matróna. Tántoríthatatlan és kemény. Azonban, ha szükséges, odaadja mindenét, és csak a legutolsó pillanat árulkodik arról, hogy mindennek ellenére mennyire szerette a Férfit. Ilyen Rickl Mária (Varga Mária).
Ezt az érzékeny, mert szélsőségektől sem mentes ábrázolást működteti Tasnádi Csaba rendezése meggyőzően a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A tetterejét még éppen nem teljesen elvesztő Férfit nem visszahúzza, nem akadályozza a Nő, mint például a Móricz Zsigmond és a Závada Pál képviselte regényhagyományban, mert itt már nincs energia, a teremtés koronái csakis a múlékony jelennek élnek.
Két szerelmespár története bontakozik ki előttünk részletesen. Az egyikben a férfi a kezdeményező, a másik esetben a nő.
A tavasz ébredése kétszer. Gacsáry Emma és Jablonczay Lenke. Anyát és lányát egyaránt megpróbálja az élet. Emma élete a ködbe vész. Lenke a záróképben karakteresen, tisztán kivehetően áll előttünk. Ballér Bianka e két szerepében hasonlót játszik, és mégis nagyon mást. A feltételek nélkül szerető Emma a házasságkötése után egy csapásra megszabadul puritán neveltetése bilincseitől, de egyben a tartását is elveszti. Lenke sokkal keményebb nő, akinek a finom gesztusai jelzik a viszonzásra talált első szerelem rezdüléseit. Ballér partnere a szerelmi kettősökben a Hoffer bankárt alakító Nagy Péter. Megkapóan szép jeleneteik a férfiközpontú társadalom udvarlási mintáját követik. A maszkulin Hoffer ajtóstul ront a házba. A lány visszautasítja Hoffert, amikor az táncra kéri őt. Lenke a jótékony célú élőkép után pénzt kér az összegyűltektől a katolikus szegények javára. Hoffer itt is udvarol. A lány próbálja a távolságot tartani: szövegbeli szünetei látszólag a habozásé, valójában azonban a titkolt, most felfedezett szerelem pillanatai ezek. Ballér izgalmasan érzékelteti az elhangzott mögött szorongató kimondhatatlant. Alakításának fordulópontja egy bólintás, az igen. A szakításukkor, amikor a férfi a közös életük várható nehézségeit ecseteli, ugyanis mást mond a beleegyező gesztus a valahol a mellében rekedt szavaknál. A szerelméért előzőleg párbajozó, ám most gyáva Hoffer nem akarja észrevenni az igent. Lenke innentől kezdve nem kamasz többé, hanem az élete szerelmét gyászoló nő.
Ép testben, ép lélek, tartja a régi közmondás, nem is alaptalanul. Ám a közhely ezúttal nem igaz. A stigma mögött jó ember rejtőzik. Gizella nélkülözhetetlen „bútordarab” édesanyja, Rickl Mária háztartásában. Az események állandó tanúja arra vár, hogy végre észrevegye őt valaki az arca jobb felét csúfító bőrbetegség mögött. Az első jelenetében Varga Lili Gizella szerepében a környezete számára észrevehetetlen: ajka hangtalanul mondja anyja után annak litániáját a családról. Végül győztes nőként távozik, mert pontosan tudja, hogyan kell apró figyelmességekkel észrevétetnie magát a szeretett férfival. E két végpont között, a fináléhoz közeledve egyre szebb a csúnya lány. Holott a drámaszöveg dialógusai nem kényeztetik a színésznőt. A lányt rejtett, ugrásra kész lendület jellemzi. Ilyen például az, amikor alig hiszi el, hogy őt kérik fel táncolni a próbabálon. Aztán természetes keccsel lejt Alföldy (Tűzkő Sándor) táncmester úrral. A legtöbbször néhány mondat Gizelláé. Ezeket a megszólalásokat érzi kiválóan a színésznő. Varga hitetlenkedve kérdez vissza a mondat elején, hogy utána az önmagával szembeni könyörtelen tárgyilagosság hangján folytassa. A szuggesztív alakítás alapján érthető, hogy a súlyos beteg Majthényi Béla, akit Sághy Tamás jó érzékkel nem halálra készülőnek, hanem öntudatos férfinak játszik, Gizellát választja élete párjául.
Az érzelmes előadással a publikum bejárja a nő életének szimbolikus helyszíneit. Illemtanóra Füzesgyarmaton, A kiságy, Apácaképzés, Próbabál, Szerenád – csak néhány jelenetcím a tizenkilencből. A Régimódi történet patriarchális világában rendhagyó módon a nő próbálja a többgenerációs család rozoga szekerét kihúzni az árokból. A gyengébbik nem erőfeszítéseit siker koronázza, a dolgos mindennapok folytatódnak. A zárlatban egymásra talál a nagymama, Rickl Mária és unokája, Jablonczay Lenke. A két erős, megalkuvást nem tűrő személyiség közös élete vélhetően nem lesz egyszerű a továbbiakban sem.
A Vörösmarty Színház előadásának felvétele
