Káin és Ábel

|

O’Neill: Utazás az éjszakába / Stúdió K Színház

Vannak családok, amelyekben nehéz, vagy inkább lehetetlen élni. Még nehezebb azonban elmenni a viharvert fészekből, hiszen kibogozhatatlanok a valamikori sérelmekből eredeztethetően a viszonyok. A családtagok életre-halálra vívják csatáikat, amelyekből hol győztesen, hol sebeiket nyalogatva kerülnek ki. Pontosabban fogalmazva, amikor győznek, akkor is vesztenek, mégis maradnak összeláncolva a földi útjuk legvégéig.

Egy belvárosi bérház második emeleti lakásának tágas nappalijában tartott bemutatót a Stúdió K Színház.

Az ötlet, amely Eugene O’Neill Utazás az éjszakába című drámáját alternatív helyszínen játszatja, jól működik. (Látványterv: Devich Botond.) Két oldalról üljük körbe a játékteret. Így a szereplők felparázsló indulatoktól szikrázó verbális, esetenként fizikai ütközeteinek hatása alól nehéz kivonnia magát a nézőnek. Ez nemcsak a közelségnek, hanem a színészi játék realizmusának is köszönhető. Az amerikai szerző bőséges instrukciói szerint a Tyrone família nyaralójában játszódik egy nap alatt a történet, amelyben minden berendezés ideiglenes, csakis a könyveken látszik meg, hogy a családtagok sokat forgatják őket. Ezért Mary, az anya visszatérő panasza, miszerint ez nem igazi otthon, valós lesz, mert a hideg és szellős környezet minden, csak nem családi fészek, a családtagok pedig képtelenek komfortossá varázsolni.

Fehér Balázs Benő szünet nélküli, százötven perces rendezése szigorúan betartott kottából játszatja a darabot. Az írott szöveg ereje az, hogy a szituációkban mindig más karakter lép elő főszereplővé. Fehér rendezése a kettősökre épít. A jelenetek reményekkel teli elhallgatásokkal kezdődnek, a feloldhatatlan feszültségen át tartanak az átmeneti megnyugvásokig, hogy a harmadik fél megjelenésével újra kezdődjék a következő duó hasonló játszmája.

Jelenet az előadásból         Fotó: Dömölky Dániel

Maryt, az anyát Homonnai Katalin alakítja. A dráma eredeti címe (Hosszú út az éjszakába) leginkább rá vonatkozik. Mary a dráma erőterének kulcsfigurája, hiszen férje és két fia tengeri fuldokló módjára kapaszkodik, kapaszkodna a többedik elvonókúráját megjárt asszonyba. Homonnai állapotot jelenít meg, nem folyamatot. Utóbbi arról szólna, ahogy a mind ködösebb, zákányosabb öntudata mindjobban elvágja az anyát a külvilágtól, és a reménykedő családtagoktól. A fokozatosság helyett folyamatos enerváltságot látunk, amely ront az összképen. Homonnai inkább egyes pontokat mutat meg az útból. A színésznő játékában az a szép, ahogyan az egyre messzibb múltba néző tompultságából megrajzolódik a fájdalmas egykori némely szituációja. Ilyen Eugene-nak, a harmadik fiának elvesztése.

James Tyrone, a férj színész, aki miatt soha nem maradt el még előadás. A családfő képtelen szabadulni ősei emlékétől és a neveltetésétől. Tyrone sokkal jobban szereti a feleségét annál, mint azt gondolnánk. Spilák Lajos kabinetalakításai évek óta erősségei színházának, ám ebben a főszerepben nem elég formátumos. A betegesen garasoskodó Tyrone nemcsak egykor volt tehetséges színész. Csúnyább ez a férfi belülről, mint ahogyan az előadásban megjelenik. Spilák művészi ereje például akkor mutatkozik meg, amikor, jócskán felöntve a garatra, Tyrone vitathatatlan tehetségének elvesztegetését vallja meg Edmundnak, és különösen önmagának.

Az előadás komoly erőssége a fiúk egymást kiegészítő játéka. Közös jelenetükben a hallgatásnak is drámai az ereje.

Jamie-t az édesapja alkoholista szarzsáknak tartja, és fél fia csípős nyelvétől. A nagyobbik fiú érzelmileg az édesanyjától is messzebb került. Lovas Dániel láttatni képes Jamie illúziók nélküli küzdelmét a démonaival. Pofonokat kap képletesen és valóságosan is. Lovas-Jamie sokáig a háttérből figyel. Testvére kétségtelenül tehetségesebb nála. Apja kényszerítette őt a színi pályára. Most már hiányzik az erő, hogy fordítani tudjon életén. Pusztítja őt az alkohol. Lovas átvitt értelemben a bibliai Káin. Szívesen elpusztítaná ő Ábelt, vagyis Edmundot, ám a feje fölé emelt kezében a kő valamiért megáll a levegőben. A valamiért oka az alakítás a lényege. Jamie nagymonológja azért kísérti a nézőt a tapsrend után is, mert a szeretetnek és a gyűlöletnek ritkán tapasztalt, mondatonként változó érzelmi irányú prózai szimfóniáját halljuk.

Lovas Dániel, Samudovszky Adrián, Spilák Lajos

Kiöregedett, snúr geci, vágja édesapja fejéhez elkeseredésében a fiatalabbik fiú. Edmund az egyetlen az erősen megtépázott családi négyesből, akinek esélye lehet beteljesíteni az álmait. Van sansza arra, hogy a betegséggel vívott harcát maga mögött hagyva költővé legyen. A cselekményidő kezdetén még nem tudja, hogy ehhez szakítani kell az általa szeretett testvérével. Kérdéses, hogy lesz-e ehhez ereje. Samudovszky Adrián játéka felkínálja a publikumnak azt, amit a többieké nem. Ez pedig az azonosulás lehetősége. Edmund kedves, simulékony fiú, aki mára inkább figyeli, semmint éli az életet, hiszen készülődik benne a költő. Amikor azonban kitör, mert apja állami tüdőgondozóba akarja őt küldeni, egy fiatal, még romlatlan lélek zúdítja minden keserűségét szűkmarkú szülőjére.

Az előadás ötödik szereplője Cathleen. Pallagi Melitta nem kapott hálás feladatot a szobalány megformálásával, mivel ritkán jelenik meg a színen, és a cselekmény fősodrától is messzebb esik a csacsogó fehérszemély. Ám idővel a színésznő világossá teszi, hogy a csupafül Cathleen habókossága álca csupán, mert többet tud az alkalmazott gazdái életének feszültségeiről, mint azt a családtagok gondolják.

Pallagi Melitta

O’Neill drámaírói stílusa mára kissé elavult, hiszen némely helyen retorikai gyakorlatnak tűnik a kisregény hosszúságú színdarab. Ezért Laboda Kornél Vas István fordítását felhasználva igazította mai színpadra a drámát. Test- és lélekközeli az Utazás az éjszakába előadása a Stúdió K Színházban. Ezúttal is kiderül, hogy O’Neill elvétve játszott remekműve kényelmetlen és kikerülhetetlen bogáncs. Nincsen néző, akihez hozzá ne ragadna a bogáncs, hiszen kábítószerfüggő, alkoholista esetleg súlyos beteg minden családban akad. Fehér Balázs Benő jó ritmusú rendezése mindenekelőtt a testvérekről és a démonaikról szól. Az utóbbiakkal véglegesen leszámolni lehetetlen, de meg kellene tanulni együtt élni velük, esetleg harcolni ellenük.

CÍMKÉK: