Stephen Dolginoff: Izgass fel! / Hatszín Teátrum
Két kiugróan intelligens, sikeres, meleg, 19 éves egyetemista srác, felsőbbrendűségi érzésből megöl egy 12 éves fiút, és sósavval leöntve, szinte felismerhetetlenné teszi a testét.
Fotók: Hatala Csenge
Brutális, megtörtént eset. Erről szól a homofóbia elleni világnapon a Hatszín Teátrumban bemutatott Izgass fel! című musical.
Drabális produkció, de nem azért, mert annyi véres esemény történik a színen, hanem amiatt, mert olyan mélyről felfakadó otrombaságok történnek a fiatalemberek lelkében. Kifinomult gondolkodásuk elállatiasodással vegyül. Frusztrációik halmozódnak, és pusztító agresszióvá válnak. Zsenitudatuk miatt lenéznek másokat. Kiegyenlítetlen kapcsolatuk még tovább taszítja őket a mélybe.
1924-ben követik el megbocsáthatatlan tettüket. Ügyvédjük, Clarence Darrow, megmenti őket a kötéltől, mindkettőjüket életfogytiglanra és plusz 99 évre ítélik. Ez az Amerikában az évszázad bűntettének és évszázad perének titulált esemény volt a halálbüntetés elleni harc sarokköve. Korábban ilyen súlyú cselekedetért mindig halálbüntetés járt. De az ügyvéd úr célul tűzte ki a halálbüntetés elleni küzdelmet, ezt a pert az életművének tekintette. Igencsak büszke volt 10 órás védőbeszédére. Hitchcock is filmre vitte a dermesztő históriát, A kötél című alkotásában. Stephen Dolginoff pedig musicalt írt belőle, amit 2003-ban mutattak be New Yorkban, 2005-ben került az off Broadwyra, 2011-ben Londonban a West Endet is meghódította. 16 ország 10 nyelvére fordították le.
Nálunk az egyik szereplő, Cseh Dávid Péter és a rendező, Pányik Tamás ültették át magyarra. A cselekmény helyszíne az a kegyelmi tárgyalás, ahol a rút tett elkövetése után 34 évvel Nathannak ismét vallania kell a borzadályos gyilkosságról. Ezután feltételesen szabadlábra bocsájtják, megházasodik, röntgenasszisztenskét dolgozik tovább, megírja az önéletrajzát. Persze kapásból tolulnak a kérdések, meg lehet-e bocsájtani a megbocsájthatatlant, lehet-e ilyen tett elkövetése után egyáltalán tovább létezni, félrehessegethető-e a bűntudat?
Egy riport keretében több életfogytiglanra ítélt rabbal beszélgettem a szegedi Csillagbörtönben. Volt bennük bűntudat, de nagyon akartak élni. Amikor pedig a Kiss Csaba által rendezett De mi lett a nővel? előadását a budapesti Gyűjtőfogházban is megnéztem, utána volt egy diskurzus a színészek, a rendező és a fogvatartottak között. És mivel a Csehov ihlette darabban is elhangzik az a dilemma, hogy mi a jobb, a halálbüntetés, vagy az életfogytiglan, felállt egy rab, és szelíden mosolyogva, nagy határozottsággal kijelentette, hogy az életfogytiglan, mert ebből ő már a második 15 éves ciklusát tölti.
Úgy tűnik Nathannak is az életfogytiglan volt a jobb. Az általam látott szereposztásban Horváth Dániel személyesíti meg. Richard a domináns a két fiatalember kapcsolatában. Leuralja Nathánt, basáskodik fölötte, aki annyira bele van habarodva, hogy mindent megtesz, amit ő akar, mert totálisan függő, retteg, hogy elveszítheti. Horváth megmutatja a félénkségét, visszahúzódásra és ugyanakkor rajongásra, istenítésre való hajlamát, azt, hogy bár ő is szuper értelmes, mégis annyira menthetetlenül függ a barátjától, mint végletes drogfüggő a szertől. Cseh Dávid Péter igen szemléletesen játssza, hogy Richard mennyire elvetemülten kihasználja, hogy veti el mindjobban a sulykot, hogyan lesz úrrá rajta a fasizmus által is felhasznált, a nagy, de igencsak vitatható filozófustól, Nietzsche-től származó Übermensch, azaz az emberfeletti ember elmélet. Ami szerint az ilyen ember a számára alacsonyabb rendűekkel bármit megcsinálhat. Richard fokozatosan rángatja bele a bűnbe Nathánt. Hátborzongató például az, amikor csak úgy szórakozásból felgyújtanak egy pajtát. Nincs semmi láng a színpadon, csupán vörös fényt látunk, amit átszellemülten bámulnak, hogy hú, ezt a pusztítást ők csinálták, milyen bátrak, mit képesek véghez vinni. Aztán olyan kielégülés tükröződik az arcukon, mintha a legjobban sikerült szeretkezés után lennének. Félelmetes.
Nathan nem akarna tovább lépni a fertőben, de Richard vonszolja magával, az elhagyásával fenyegetőzik, felfortyanásaival, lúdbőröztető nézéséivel kínozza, és ezzel pincsikutyához hasonlatos szolgájává teszi, miközben ő is vonzódik hozzá. Némiképp se veled, se nélküled típusú kapcsolat ez. Mértékletesen kivitelezettek az érintések, simogatások, ölelések, az eldurvuló párharcok, feszült pillanatban csattan a csók. Démoni a gyilkosság extázisa.
Az eredeti darab kétszereplős. A mostani koncepció szerint viszont harmadiknak bekerül az idős, a kegyelmi tárgyaláson valló Nathan, akinek szavai nyomán megelevenedik, hogy mit csinált egykor a két fiatal. Végh Péter elcsendesedett, sok tekintetben bölccsé lett férfit játszik, aki átérzi egykori tettei súlyát, már neki is fáj, amit társával elkövetett, de úgy gondolja, 34 év börtönnel megbűnhődött, joga van még szabadon élni. Véghről ritkán derül ki, hogy remekül tud énekelni, ahogy a két fiatal színész is a profizmus magas fokán van ezen a téren. A zene gyakran kemény, fenyegető, vészjósló, már-már horrorba illő, amit Mester Dávid pazar zongorázásával kiválóan érzékeltet. Mindig mondom, hogy egy szál zongora is több, mint a magnóról szóló zene.
Árva Nóra szinte a semmiből formált tökéletesen megfelelő látványvilágot. Pányik Tamás szegényszínházi körülmények között is hiteles előadást hozott létre, a TÁP Színház, a BRT és a Fregoli közös produkciójában. Olyan kitárulkozásra vette rá a színészeket, annyira zsigeri ösztönöket hozott ki belőlük, hogy az többször is megrendítő. Lidérces azt látni, amit persze tudunk, de magunknak is ritkán merjük bevallani, hogy romboló, sátáni erők vannak bennünk, és alkalomadtán ezek felszínre törhetnek. Ahogy ezt a történelem számtalanszor bizonyította, és ahogy sajnos a jelen is nap mint nap ezt teszi.
