Van benne gyúanyag

|

Spiró György: Az imposztor /Jászai Mari Színház, Tatabánya – Vidéki Színházak Fesztiválja

Sokan mondják, hogy mostanában sajnos a nyolcvanas évek hangulatát érzik, ezért aztán Spiró akkori darabjában megint jócskán akad gyúanyag.

Fodor Tamás úgy tud inkognitóban felbukkanni Az imposztor előadásában, hogy mégis meglehetősen hangsúlyos a jelenléte, azon nyomban. Ott áll vaskos irhakabátban a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház produkciójában a Tháliában, a Vidéki Színházak Fesztiválján, és roppant érdeklődéssel végigméri a teátrumot, a Tháliát is, minket is, meg azt a lengyel vidéki színházat szintén, ahová az orosz megszállás idején, szerepe szerint, nagy színészként vendégjátékra érkezett. Fáradtan fásult a megtett hosszú úttól, de mégis fölöttébb figyelmes tekintetén, beható kíváncsiságán látszik, hogy ő valaki, aki nemcsak maga figyel meglehetősen koncentráltan, hanem rá is minden bizonnyal érdemes figyelni. Pedig szinte óvakodva lopakodott be. Nem akart nagy felhajtást abból, hogy megjött Lengyelország tán legnagyobb, vagy egykori legnagyobb színésze. Észre se nagyon veszik, álláskereső munkanélkülinek nézik, ebből az alaphelyzetből nő majd óriásira, mutatja meg színészi zsenijét, társadalmi érzékenységét, játékos rosszcsont kölyök mivoltát, elmés ravaszságát.

Nem volt kétség afelől, hogy Spiró György 1982-ben írt, 1983-ban a Katona József Színházban bemutatott, Az Ikszek című regényből Major Tamás inspirációjára készült darab nemcsak neki, hanem Fodornak is jutalomjáték lesz. Major, aki sokat paktált a hatalommal, de próbálta is kijátszani, rengeteget küzdött vele, miközben bizonyos időszakokban neki is volt jócskán hatalma. Bogusławski szerepébe mindazt belejátszotta, amit a zsarnokságról, elnyomásról, no meg amit a színházról tudott. Belesűrítette a szerepbe azt a macska-egér harcot, azt a fura függőségi viszonyt, amilyenben diktatúrák, féldiktatúrák idején a hatalom a művészettel van, és azt a mámorító boldogságot, ahogy a művészet permanens szabadságharcosként ki tud fogni rajta, ahogy karizmatikus egyéniségek akár valamiféle robbanást előidézve, képesek felkavarni az állóvizet, fel tudják serkenteni a környezetüket. És, ha döntő változást tán nem is, de a hatalom orra alá borsot törő jó kis ribilliót azért csak tudnak csinálni. Példájuk pedig ragadós lehet, eszmélésre, tettre serkenthet másokat is.

Lerobbant ez a színház, ami, naná, hogy országjelkép is, jókora káosz, tébolyult fejetlenség is van benne. Varga Járó Ilona a színpad két oldalára nylonnal lefedett állványsort tervezett, mutatva, hogy alapos rekonstrukcióra lenne szükség, de hát a felújítás, megújulás nyilvánvalóan megrekedt. Ennek legeklatánsabb példája, hogy beázik a tető, és egy padlóra tett vödörbe, idegesítő monotóniával csöpög és csöpög a víz. Mindenki tébolyultan rohangászik, pattanásig feszült és fölöttébb hangos, mintha a sok bajt igencsak emelt hangerővel orvosolni lehetne. Ebbe a közegbe csöppen bele Bogusławski, és finoman fogalmazva sem viselkedik a művészet felkent papjaként, Grál-lovagként. Amikor megtudja, hogy az operáját, amire szerződött, betiltották, és a Tartuffe-be kell beugrania, rögvest megérzi a pénzszagot, és piaci kofaként, fifikás zsarolóként, színészi képességeit és pompás emberismeretét is latba vetve, szemérmetlenül, vásári módon alkudozni kezd.

Fodor remekül megmutatja, hogy a nagyság milyen magától értetődő természetességgel keveredhet pitiánerséggel. Pénzre kiéhezetten, mohó gyorsasággal ejti ki a szavakat, szemei összeszűkülnek, szája kicsücsörödik, mintha be akarná falni, rögvest magáévá akarná tenni a meglehetősen randán kialkudott, egekbe srófolt gázsit, a füle mellett tökéletesen elengedve, hogy milyen borzadályos csóróság van itt.

Az előadás egyik nagyjelenete, amikor már próbálni kellene, de ő megkapja a fellépése előtt követelt pénzt. Nem siet, nem zavarja, hogy feltart mindenkit, akkurátusan, mint aki ki akarja élvezni, hogy végre megkaparinthatta a zsákmányt, számolni kezdi a szép summát. Gyönyörködve nézi, miközben csaknem érzékien pergeti az ujjai között. Kikapcsolva a külvilágot, szinte kettesben marad vele, szerelmetesen bámulja. A többiek meg bámulják őt. Nem egészen értik, ez a kivénhedt ripacs lenne a nagy Bogusławski? Aki aztán fokozatosan erőt merít a társulatból, mert lát felé forduló, bizakodó, nyílt tekinteteket meg bizalmatlanokat is, érdeklik ezek a színészek, izgatja a még soha nem játszott szerep, és bár ő is alakoskodik, a színpadon izgatja a mélyre ható őszinteség. A társulat miatta kezdi összekapni magát, sokan érzik, hogy valami készül, hogy emlékezetes este lesz, vibrál a levegő, feszültséggel teli, a politikai skandalum sem kizárható, és a nagy mester ezt meg is csinálja, abszolút borsot tör a hatalom orra alá, kiröhögteti az elnyomót, majd rögvest kereket old.

Vagy nem is egészen? Szikszai Rémusz hozzáértő szenvedélyességgel úgy rendezi az erőteljes produkciót, hogy bár a szöveg szerint postakocsin eliszkolt a mester, valójában egészen hátul, a színpad mélyén még látjuk, hogy lehuppan egy fotelba, magába roskad, de akár tán meg is leshet valamit annak az utóhatásából, amit csinált. Láthatja, hogy többeket felrázott, hitet adott. Eszmélésre késztetett. És egy fiatal színész, a Maróti Attila által játszott Rybak, aki Bogusławski veszélyes csele miatt nem tudott bejönni a produkcióba, amikor a cárt kellett volna dicsőítenie, ezért ahelyett, hogy lojális lett volna, lázítóan vádló lett a végkicsengés, megtanulta a mester leckéjét, és száműzetésébe feltehetően viszi tovább a szellemiségét.

Crespo Rodrigo a hajbókoló, rendszeresen ordibáló, szűk agyú direktor, aki azért óvni igyekszik a társulatát. Lapis Erika a primadonna, aki belehabarodik a mester agyába, kisugárzásába, és ráakaszkodva menekülne innen. Bajcsay Mária színésznője még őrizni próbálja a régi színjátszás méltóságát. Honti György talpnyaló kritikus. Király Attila rideg mosolyú diktátor, bár demokratának próbálja feltüntetni magát. A többiek is, Megyeri Zoltán, Dévai Balázs, Danis Lídia, Kardos Róbert, Szabó Emília, Végh Péter, Mikola Gergő, Mihály Csaba, Baksa Imre, Széles Tamás, Bakonyi Csilla, állnak a vártán, érezhető lelkesedéssel, kellő erőbedobással vesznek részt a produkcióban. Tán ők is érzik, hogy nem csak Bogusławski, hanem az ő vendégjátékuk is bizonyos tekintetben robbanni fog.

Bogusławski: Fodor Tamás

Sokan mondják, hogy mostanában sajnos a nyolcvanas évek hangulatát érzik, ezért aztán Spiró akkori darabjában megint jócskán akad gyúanyag. Spiró szerzőként örülhet ennek, de állampolgárként akár mindannyian kétségbe is eshetünk ettől.

CÍMKÉK: