Csehov: Sirály / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
A színfalak mögül zongorajátékkal kísért énekszó fogadja a nézőt.
Kiss Diána Magdolna, Keller jános, Kricsár Kamill, Ballér Bianka fotó: Vörösmarty Színház
Egy Csehov-előadás, amelyben a megérkezés és az elutazás nem kap drámai súlyt. Arkagyina, a színésznő és szeretője, Trigorin, a szépíró nem dúlja fel a háziak nyugalmát. Az élet jelentéktelen megjelenésük után, akár érkezésük előtt volt.
Zsótér Sándor a székesfehérvári Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában Ungár Júlia fordításában rendezte meg a Sirályt.
Ellentétesen drámai hatása a jelmezeknek és a díszletnek. Ritka, hogy az öltözetek ennyire plasztikusan mutatják az életek romjai mögött megbújó, pőre embert. Benedek Mari jelmeztervező ruhái csálén állnak az életben helyüket nem találókon. A nadrágba tűrt melegítőfelső, a vagy két számmal nagyobb férfiing a fiatal lányon, vagy a félig betűrt ing perifériára szorult életekről mesélnek érvényesen, már azelőtt, hogy viselőik megszólaltak volna. Ezzel szemben Ambrus Mária tájfotókat ábrázoló drapériái éterien paradicsomi szépségűnek mutatják a természetet. Zsótér hűvös stílusa az érzelmektől távolságot tartat a színészekkel. A szereplők magukra ismerései nem maradnak el, de kisebb emocionális rezdüléseket vetnek. Így apró, ám annál árulkodóbb gesztusokból épülnek fel az alakítások.
Ballér Bianka adja Arkagyinát, az ünnepelt színésznőt. Ballér kajánul pajkos pillantásokkal kíséri fia színdarabját. Nem kétséges, hogy gúnyos-szarkasztikus kommentárjai inkább előbb, mint utóbb véget vetnek majd az előadásnak. Arkagyina megúszásra játszik, csak ne kelljen leereszkednie a hétköznapokhoz. Bátyja, Szorin rosszulléténél inkább mást enged a beteg közelébe, csak ne kelljen segítenie. Hasonló halasztó a játszmája, amikor a fia, Trepljov arra kéri, hogy kösse át fejsebét. Addig odázza a cselekedetet, amíg csak nem köti át a sebet, mondván szépen gyógyul az magától is. Később, megmutatva igazi énjét, szemvillanás alatt válik elviselhetetlen hisztérikává. Érdekes paradoxon, hogy kevésbé hihető Ballér játékában a hódító nő, hiába érzéki Arkagyina egyébként. Nem látszik a díva, a kérlelhetetlenül múló idővel küzdő nagyvad. Nem teremtődik meg a karakter igazi kora és az Arkagyina által képzelt életkor közötti distancia. Ezért nem hatásos, amikor a nálánál fiatalabb Mását (Molnár G. Nóra) leckézteti, hogy ő, a színésznő mennyivel jobban tartja magát, vagy a szakítása Trigorin szépíróval (Andrássy Máté), amikor is hason csúszva könyörgi vissza magát szeretőjéhez.
Ballér Bianka, Lelkes Botond
Arkagyina fia, Trepljov fiatal kora ellenére az életből már most kikopott ember. Lelkes Botond figyelemreméltó ütemszünetekkel érzékelteti az elbizonytalanodott fiatalembert. Eleinte szövegmondása a szünetet hangsúlyozza, meg a mondatot, amely kijelentőnek indul, hogy aztán kérdő hangsúly kerüljék a végére. Később Trepljovnak mind kevésbé van mit mondania. Zarecsnaja mondataira már csak zongorafutamai válaszolnak. Eddig ismeretlen színészi arcát mutatja Kricsár Kamill. Kricsár lebiggyedt ajkú emberei általában immunisak a külvilágra. Legalábbis nehezen mozdíthatók ki hűvös nyugalmukból. A nézőnek hosszabb időbe kerül, hogy felfedezze lelküket. Most Szorin a Sirály leglíraibb, nagyon szerethető alakja. A hatvanéves férfi mellett észrevétlen ballagott el az élet. Nincs nő, nincs perspektíva, csak a megvalósulatlan tervei maradtak. A halványuló életenergiáiba kapaszkodó Szorin bájos humora komoly értéke az előadásnak.
Keller János félelmetes férfi, akinek rezzenetlenül figyelő arca komoly agressziót leplez. Samrajev jószágkormányzóval jobb jóban lenni, semmint összetűzésbe keveredni vele, mert nem ismeri a kegyelmet. Már megjelenésekor sejthető, hogy milyen sorsa lehet a vele egy háztartásban élőknek. Samrajev viccesnek szánt adomái nemhogy nevetést nem keltenek, de arról árulkodnak, hogy a színházból, a művészetből sem érinti meg semmi. Felesége, Polina Andrejevna az első felvonásban maga a reszketeg, bizonytalan lábakon járó boldogtalanság. A másodikban is, csak akkor nem részeg. Kiss Diána Magdolna karaktere senkinek sem kell, talán még önmagának sem, így főleg esélye sincsen régi szerelménél, az amorozó Dorn orvosnál (Kádas József). A asszony jelentéktelenségét mutatja, hogy ajándékát, a szilvabefőttet végül neki magának kell kivinnie, mert elutazó vendégei ott felejtik.
jelenet az előadásból
Sunyin oson el mellettünk a könyörtelen élet. A székesfehérváriak kifejezetten muzikális Sirálya nem a hangos drámát, hanem a csendes lírát hangsúlyozza. Sok apró színészi mozzanat okoz kellemes pillanatokat a publikumnak. Nem élni, megélni kell, énekli a zárlatban megejtően szépen Mihajlovna Zarecsnaja (Ladányi Júlia). Nehéz lenne vitatkozni a fenti állítással.
