Shakespeare: Rómeó és Júlia / Nemzeti Színház
Az operai ihletettség engedi hatni a történet érzelmességét; a szereplők a végletes érzelmeik foglyai.
Szász Júlia és Herczegh Péter
Egyirányú utcában robog az előadás, vargabetű nélkül: minden az időtlen szerelem felé mutat. Mégis az ambivalenciában rejlik a különleges esztétikai erő.
A kezdő képben apró, hétköznapi cselekvések közben látjuk a veronaiakat. A nézőtér felé párhuzamosan táguló két épület árkádjainak földszintjén jelennek meg a szolgálók és az inasok. Az első szinten az ellenséges családok tagjai tűnnek fel. Nem kell hozzá sok, csak néhány elejtett megjegyzés, hogy futótűzként lángoljon az addig csak pislákoló gyűlölet.
Mindenkit beszippant az általános békétlenség. Előbb a közösség alsóbb szintjein elhelyezkedőket, Pétert és Sámsont. Aztán az óvatos Benvóliót (Szabó László Sebestyén), és a határozott Tybaltot (Bordás Roland). Végezetül az ősi ellenségeket, Montague-t (Rubold Ödön) és a Capulet-házaspárt (Tóth Auguszta és Horváth Lajos Ottó). Mindeközben megpillantjuk Rómeót, akinek legkisebb gondja is nagyobb a mindennapos gyűlöletnél, hiszen Cupido, a szerelem pajkos és dundi istene már a fiatalember szívébe lőtte a nyilát.
Vidnyánszky Attila rendezése Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiájából a Nemzeti Színházban nem használ zárójeleket és idézőjeleket, nem tart távolságot a történettől. Az operai ihletettség engedi hatni a történet érzelmességét; a szereplők a végletes érzelmeik foglyai. A rendező ezúttal is akkor van elemében, ha mozgalmas tablót mozgathat. A csoportkép minden mozzanata alaposan kidolgozott, hiszen a színpad több részén szimultán történnek a cselekvéssorok
A rendező életművében általában azok az előadások emlékezetesek, amelyek a tablók esetében nem vezetik a befogadó szemét, hanem a nézőre bízzák a választást, hogy a párhuzamos pörgő jelenetekből, mely szituáció(ka)t követi. Ez utóbbiak közé tartozik most a Rómeó és Júlia is. Az alkotó színháza függőleges irányba mutat, amennyiben az életkép ezúttal sem kap semmiféle társadalomkritikai aspektust. A zenedrámai lendület érzelmesbe, sőt a patetikusba fordul, és csak olykor válik csöpögősen romantikussá.
A színészi alakítások közül mind a mellékfigurákat, mind a főszereplőket tekintve akadnak olyanok, akik hosszan a nézői emlékezetbe vésődhetnek.
Péter (Rácz József) és Sámson (Szép Domán) kettőse olyan, akár Zoro és Huru. Az írt változathoz képest mindkét figurának sikerült mélyebb dimenziókat adni a bohóc személyiségjegyeivel. A kicsi és a nagy mindenütt ott jár. Esendőségükben csetlenek-botlanak, nemegyszer láb alatt vannak, mégsem lehet haragudni rájuk. Egyszerre minimalista elbeszélői és örök tanúi a cselekménynek.
Blaskó Péter
Nagy Mari Dajkája folytonosan mórikálja magát. Felpróbálja a frissen vásárolt tűsarkút és megkérdezi a közönséget, hogy jól áll-e neki. Nem annyira ártatlan asszony ő, mint amilyennek mutatja magát. Amint Rómeó bajba kerül, a kiismerhetetlen asszony azt tanácsolja Júliának, hogy menjen feleségül Párishoz (Berettyán Sándor). A Dajka szereti a pálinkát, általában szolgájával, Péterrel együtt néz a pohár fenekére. Nagy Mari alakításán a korona az a néhány első felvonásbeli mondata, amelyeket (tiszteletadásként) a nemrég elhunyt Törőcsik Mari hangsúlyai jellemeznek.
Júlia megkapó jelenetének hátterében a kripta nyugtalanító árnyai és szellemalakjai láthatók. A színpad előterében pedig a tizenéves lány, akit Lőrinc barát (átmenetileg) eljegyzett a halállal. Szász Júlia Júlia nővé érését szép ívben mutatja meg. A rettegés a haláltól, a félelem a hirtelen megtapasztalt szerelem elvesztésétől és a szörnyű gyanú Lőrinc barátot illetően. Az elmúlás gyötrő gondolata hatja át a monológja minden egyes sorát. Még ott maradhat emlékbe a játékmackó az ablakban, a többi babáját azonban bepakolja egy fekete nejlon zsákba, mert Júlia tudja már, hogy visszavonhatatlanul itt a vége gyermekéveknek.
Fotók: Eöri Szabó Zsolt
Szerelmem könnyű szárnyán szálltam én, mondja Herczegh Péter Rómeó alakítójaként, Mészöly Dezső fordításában. Ami másnak ugrás, neki csak egy lépés. A szerelem koldusaként, a szerelem szegényeként látjuk meg először a férfi főszereplőt. Világfájdalmában alig bír tenni néhány lépést. Attól lehet tartani, hogy összeesik. Rómeó kezdetben szenvelgő, roskatag fiatalember, aki Rózának „köszönhetően” megtapasztalja a plátói érzelem minden nyűgét. A talpain olvashatók színessel odapingálva a számára oly fontos név betűi.
Juliával történt találkozása után a dikciója szárnyal, miközben a váratlanul, egy-egy pillanatra impulzívvá váló mozgása meglepetéseket tartogat. Rómeó, mielőtt Lőrinc barát (Blaskó Péter) ölelésre tárt karjaiba térne, megperdül a saját tengelye körül, máskor Júliával közös jelenetében játszi könnyedséggel kapaszkodik fel az erkélyre. Herczegh alakításában a hajlékony test harmonizál a szöveggel.
Díszlettervező: Cziegler Balázs, jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
A Nemzeti Színház Shakespeare-előadása inkább távolabbról követhető jól a színpad mozgalmassága miatt. Egyirányú utcában robog az előadás, vargabetű nélkül: minden az időtlen szerelem felé mutat. Mégis az ambivalenciában rejlik a különleges esztétikai erő. Vizuális szinten ez úgy valósul meg, hogy Cziegler Balázs látványtervében a sírok között játszódik a cselekmény. Szól a Wild Is The Wind David Bowie előadásában, amikor a két fiatal egymásra talál. Aztán a zenei dodekafónia veszi át az uralmat a színpadon, amint kiderül, hogy a két ellenséges család gyermekeiről van szó. Kicsit később azonban újra felhangzik a Bowie-dal, így hirdeti az előadás a tiszta szerelem eufóriáját.
