Shakespeare: IV. Henrik I-II. / Örkény Színház
Mácsai Pál rendezése hol alulnézetből, hol felülnézetből láttatja a hatalomért viaskodókat. Nincs nagy választék a formátumos aspiránsokból.
Fotók: Gordon Eszter
Bárhogyan variálunk is, nincsen tisztán szerzett hatalom. Csak bitorlás és mészárszék van. A soron következő uralkodó biztosan sérteni fogja valaki(k) érdekeit. Tabula rasa már azért sem lehet, mert pazar életkörülmények adatnak a húsosfazék körül fészkelődőknek. Ezért aztán a vezetők álmodozni kezdenek, később terveket szőnek és biztosan eljutnak az aktuális államhatalom megdöntésére irányuló összeesküvés gondolatáig, s onnan már kevés kell a tényleges megvalósításig. Shakespeare azonos című királydrámájában a tengernyi nehézség árán trónra jutott IV. Henrik mindezt megelőzendő eszeli ki a keresztes hadjáratot. Az uralkodó azonban, akármilyen gondosan is próbálja elhárítani a vészt a feje felől, elkésett a tervvel, mert a főurak már rávetették magukat a koncra.
Az Örkény István Színház előadásában ráadásul IV. Henrik (Csuja Imre) az uralkodásban elfáradt, beteg ember, így aztán különösen aktuális az utódlás kérdése. Mácsai Pál rendezése hol alulnézetből, hol felülnézetből láttatja a hatalomért viaskodókat. Nincs nagy választék a formátumos aspiránsokból. A jól sikerült első felvonás cselekménye két tehetséges, az apai elvárások elől régóta menekülő fiatalemberre épül, akik közül az egyik talán alkalmas lesz arra, hogy a polgárháborútól sújtott állam gondjait a nyakába vegye.
Polgár Csaba, Kókai Tünde
Az egyikük a jelenlegi király fia, Henrik, a Walesi Herceg, akit Nagy Zsolt kelt életre. Az elsőszülött fiú a trón abszolút várományosa. Szokatlan főszerep, hiszen a második felvonásban alig van jelen. A felütésben élő zenével előadott blues-rockra táncol érzékien kígyózó mozgással, akár valaha Axl Rose, a Guns N’ Roses együttes frontembere tette. Később sörrel mossa a fogát az átdorbézolt éjszaka után. Azonban ez csak a látszat, mert Henrik a lukasra szaggatott, trendi farmerjában, kócos hajával felettébb ravasz kaméleon, és főleg racionális ember. A lehető legtöbb kalandot szeretné megélni, mielőtt elfoglalja helyét a trónon. Nagy a rossz fiú (ál)arca mögött mind többször villantja fel a környezetét gondosan figyelő, érzékeny embert. A legszebb jelenetében némán tűri édesapja, a nagybeteg IV. Henrik kisebb-nagyobb pofonjait, miközben sötét pillantásában ott bujkál a féltő szeretet és mindenekelőtt a kétely, hogy valóban kell-e neki a nyűg, amit a korona jelent majd.
Zsigmond Emőke, Kókai Tünde, Vajda Milán, Csuja Imre
A szálfaegyenes felsőtest enyhe terpeszállásban folytatódik: ám ez sem segít a személyiség egészének görcsösségén. Polgár Csaba kétségkívül okos, ám annál izgágább fiatalembert formál a fiatalabb Percy-ből, a másik trónkövetelőből. A legapróbb verbális támadás esetén azonnal megvakarja a tarkóját, mondván, vele nem lehet ujjat húzni. A jól eltalált alakítás a Szélvészként is emlegetett lázadó kényszerességére épít. Belemelegedvén saját gondolatmenetébe, előbb nem találja a szavakat, aztán enyhén dadogni kezd. Az ellenzék vezére az azonnali cselekvés embere, de tökéletesen alkalmatlan a diplomáciai manőverekre, vagy ne adj’ isten, a politikai játszmákra. Nemcsak hogy színészkedni képtelen a hőn áhított cél elérése érdekében, hanem az alapvető emberi kapcsolatokhoz sincsen meg a kellő önuralma.
Polgár Csaba, Csuja Imre
A minden lében kanál Falstaff János a beavatás nagymestere. Ő a felelős azért, hogy az életet kellő mélységekben megismerhesse az ifjú Henrik. Csuja Imre szerepe szerint nemcsak tekintélyes pocakkal bíró, humoros intrikus, hanem bölcs, a bűntől sem visszariadó ember, aki a vérzivataros időkben is szeretné megélni a holnapot. Az vesse rá az első követ, aki ilyen körülmények között nem így tenne. Olykor kifejezetten a hátán viszi az előadást. Roppant kifejező a pólója (jelmez: Benedek Mari), amelyen egy óriáskerék látszik hat darab koronával. Egyszer fenn, egyszer lenn, mintha Fortuna istennő folyton forgó szerencsekerekét látnánk. Ki tudja, ki kerül közel a hatalomhoz, és éppen melyik párt esik ki a pikszisből.
Az első részben eldől minden az írott változatban, és az előadásban egyaránt. (Fordította: Nádasdy Ádám.) A második felvonásban az addigi feszültség hiányában a lendület alábbhagy. Ennek vélhetően az az oka, hogy Percy halálával eltűnik a cselekményből Henrik herceg ellenpólusa. Falstaffnak és baráti körének a jelenetei megmosolyogtatók ugyan, de többször nincs bennük annyi humor, amennyi folyamatosan fenn tudná tartani a néző néhol lankadó figyelmét. A hatalmi krízis témáját sem árnyalják tovább. Ha akadozik is a gépezet, a nagyszerű kabinetalakítások általában átsegítik a fáradtabb perceken a produkciót.
A megunhatatlan Pogány Judit két ellentétes karaktert hoz tanítani való pontossággal. Főbíróként szinte nincsenek érzelmei, a két lábon járó hivatás- és kötelességtudat mögé bújik a magánember. Szaporáné szerepében az örök nő, hiszen jól tudja, hogy nincs mit várnia a Falstaff Jánossal fenntartott ambivalens szeretői kapcsolattól. Ám ahogy az már lenni szokott, valahogy valamiért mégis kitart. Úgy tűnik, hogy legszívesebben a háta közepére kívánja a szeretett férfit, miközben mindenkoron visszavárja és bármit megtenne a másikért.
Jelenet az előadásból
A keserűen rezzenéstelen vonások frappánsan fedik a lényeget, így sohasem látható az igazi arc, és különösen az, ami valójában mögötte van. Minden figurának van legalább egy őszinte pillanata, őt kivéve. A vendégművészként fellépő Kaszás Gergő jól illeszkedik a társulatba. Akár az idősebb Percy, akár Lövő alakítójaként tűnik fel, mindig történik valami kiszámíthatatlan a színpadon, ha ő jelen van.
Az Örkény István Színház IV. Henrik című előadásához Nagy Gergő tervezett ötletes plakátot. A megviselt söröskupak akár korona is lehetne. A recés szélek néhol vért idéző vörös árnyalatai arról tanúskodnak, hogy nem kevés áldozatba kerül(t) a megszerzése. De illúzióink nem lehetnek, mert a köznép szenvedése itt senkit sem érdekel. A zárlatban a frissen megkoronázott V. Henrik magabiztosan integet nekünk. Megteheti, hiszen előtte áll még minden. Hogy jobb uralkodó válik-e belőle, mint amilyen az édesapja volt? Talán.
