Kiss-Végh Emőke: Romantika / Örkény István Színház
Hat, bekötött szemű embert vezetnek az üres térbe. Várakozás. Semmittevés. Hamarosan kiderül, hogy hőseink nem először vesznek részt hasonló összejövetelen, tehát úgynevezett elsőbálozó nincsen közöttük.
Rutinosan készülnek a várható eseményekre. Intimkrémmel kenegetik testnyílásaikat, lazítanak a ruházatukon. Még érződik a mindennapok taposómalma az ideges mozdulatokon, de remélik, hogy hamarosan nemcsak ruháiktól, de a társadalom rájuk erőltette gátlásaik maradványaitól is megszabadulhatnak.
Ezúttal azonban semmi sem úgy történik, mint általában. A hagyományokkal ellentétben beszélgetnek is egymással. Az is szokatlan, hogy a féltucat résztvevőből csak ketten nők. Az egész éjszakás szexbulik aranyszabályaként minden szabad, de senki semmire nem kötelezhető. Most megeshetnek azok, amelyekre sokan egész életükben hiába várnak. Egyre több, az érzékek bombázása kell a kielégüléshez, ezért a tapasztalt látogatók reménykednek abban, hogy alkalmanként újabb, vagy legalábbis a komfortzónájuktól egyre messzebb húzódó határokat léphetnek át.
Kiss-Végh Emőke saját, Romantika címmel írt színdarabjából rendezett előadást az Örkény István Színház Stúdiójában. A szerző a könyörtelen színház szerzőinek hagyományait folytatja. Kiss-Végh Jean Genet és Michel de Ghelderode színpompás nyelvi blaszfémiájára emlékeztető drámaszövege az ellentéteket működteti. Ahogy a szemétdombon az illatos virág virul, úgy a rendkívül profán, lecsupaszított téma költői ihletettségű monológokra épül. A figurák életében olyan a szex, akár más függőknek a drog, az alkohol, a hashajtó, az orrcsepp vagy az internetes pornó világa. A hétköznapok valósága a megszokáson túl már semmit nem kínál számukra.
Az előadás a megszokottól eltérő színészi jelenlétet kíván. A puritán, üres teret úgy kell megtölteniük élettel a játszóknak, hogy kellékek, látványelemek segítségére nem, vagy alig számíthatnak. Mind a hat névtelen kívülálló, de egy ponton mindegyikük kísérletet tesz a szanaszét szakadt ÉN meghatározására. Az előadás színészeinek erre nem a párbeszédek, sokkal inkább a monológok adnak lehetőséget. A dialógus az öltözethez hasonlatosan a polgári lét levetkőznivaló kelléke csupán. Brezovszky Dániel például úgy és akkor izgalmas, amint a lelki és fizikai síkon egyaránt közelíteni próbál az agresszorhoz.
Hasonló a helyzet Novkov Mátéval. Darabzáró, jól eltalált stand up comedy-je a feloldás eszköze. A színész nem először bizonyítja imitáló képességét. A Szaturnusz Gyűrűje című előadásban a magyar miniszterelnököt utánozta valósághűen. A Romantikában sem adja alább. Novkov valóságos panorámáját adja a jelenlegi magyar közélet „jeles” képviselőinek. Alakjai nemcsak paródiák, hiszen mindegyik karikatúra mögött ott az esendő ember is.
A játék ritmusáért főleg két színész felel.
Nagy Zsolt alakítása egy black metal énekes színpadi jelenlétéhez áll közel, csak a károgás és a háttérből a gitár dobhártyaszaggató riffjei hiányoznak. A tetovált testű Nagy szóban teljesíti a műfaj követelményeit, amennyiben rémálmaival, eltitkolni igyekezett félelmeivel és rettegéseivel szembesíti a publikumot. Lehengerlő karaktere makacsul ismétlődően nekirugaszkodik, hogy elmondja, ami a szívét nyomja. A mindennapok konkrétumai metafizikaivá emelkednek monológjaiban, mert nagyszerűen érzi a nehéz szöveg lüktetetését. Nagy ugyanis hullámvasútra ülteti a nézőt. Amikor az indulat fokozása ott tart, hogy még emeltebb hangra számítana a közönség, nemegyszer halkul, így csendjei is hangsúlyosak. Az alakításon a korona a humor, amely váratlanul némileg oldja az ontológiai keserűséget, hogy aztán a kiábrándultság újfent meghatározóvá legyen.
Kerekes Éva az olyan középkorú, sokat megélt asszony nyugalmával figyeli a többieket, akinek eszébe sincsen aktív résztvevővé válni. Azt hihetnénk, hogy véletlenül került a csapatba, hiszen barátnőjétől ajándékba kapta a lehetőséget, hogy a bulin jelen lehessen. Aztán egyik pillanatról a másikra, mondhatni meglepetésként főszereplő lesz. Kerekes uralja a szöveget, és minket, nézőket, és nemcsak azért, mert a kezében revolvert tart. A színésznő színpadi eszközei az ütemszünetek, amelyet a szabadversként előadott tudatfolyam monológjában többször is kitart. A karakterének ez adja a feszültséget, hiszen mondatainak fenyegetően nincsen vége.
A Romantika nem első randevúra való. Ahogy labilis párkapcsolatban élőknek sem ez az ajánlott előadás. Inkább azoknak való, akiket nem zavar, ha egy előadásban mernek kendőzetlenül beszélni a testről, amely azt az illúziót ígéri, hogy a katarzis elérhető a szex által. Nem a hiányosan öltözött, esetleg meztelen testek, vagy a blaszfémia a nehezebben befogadhatók, hanem a társadalmi viselkedés megkívánta máztól és sallangtól megfosztott lelkek. Az Örkény István Színház és a Dollár Papa Gyermekei megosztó előadása radikális formában, mert a megszokottnál őszintébben szól a menekülésről a mindennapokból. A Romantika karaktereinek a lélektől elszakított TEST rejtelmei segíthetnek ebben.