Pass Andrea: Napraforgó / Füge Produkció, Jurányi Ház
Pass Andrea úgy ír drámát, ahogyan kevesen tudnak manapság. Néhány dialógus elég számára a feszültség megteremtéséhez, amelyet képes a darab végéig fenntartani.
Hajduk Károly, Pető Kata Fotók: Jókúti György
A játszótér sokunk számára a boldogság netovábbja volt gyerekként, most pedig felnőttként sokszor titkoljuk ugyan, de nosztalgiával gondolunk rá. Ki ne szeretett volna elbújni a valahol a házak között és átadni magát a játék feltétlen örömének? A Pesti Est és a FÜGE Produkció Napraforgó című előadásának Dömölky Dániel által fényképezett színlapja azért nyugtalanító, mert csupa felnőttet látunk a szürke bérházak közé szorított, kopár fák által határolt boldogság szigetén. Az egyikük, egy fiatal nő kabátja zsebébe dugott kézzel áll a csúszda tetején, és valahová a messzeségbe néz, azonban a többiek, ki hintázás közben, ki az avarban álldogálva, őt figyelik.
A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban vagy féltucat, a testnevelés órákat idéző zsámoly látható egy piros négyzetben – e tárgyak szolgálnak lakásbelsőként, osztályteremként vagy éppen buszmegálló gyanánt az előadás világában. A játéktér körül székek, amelyeken az éppen színen nem lévők várnak a következő jelenésükre. Ennyi éppen elég Pass Andrea saját drámájából készült rendezéséhez, amelyben szépen épülnek egymásból a jelenetek.
Pass Andrea úgy ír drámát, ahogyan kevesen tudnak manapság, hiszen néhány dialógus elég számára a feszültség megteremtéséhez, amelyet aztán képes a darab végéig megtartani.
Az egyre szűkülő anyagi lehetőségek, valamint a halmozódó tartozások miatt albérletbe kényszerül a háromtagú család. A súlyos hangulat- és indulatváltozásai felett egyre inkább kontrollt vesztő édesanya, a família összetartásáért kétségbeesettebben küzdő apa, és a felnőttek szaporodó konfliktusait sokszorosan elszenvedő kiskamasz alkotja a családot.
Sztarenki Dóra, Kárpáti Pál
A Napraforgó alakjaival tehát bármelyik utcasarkon találkozhatnánk, ám a dráma nem ezért jó, és még csak nem is a poénok miatt, hanem mert a figurák súlyos titkokat hordoznak. Az előbbiekben felsorolt témák bármely szappanoperának témájául szolgálhatnának egy-egy évadon keresztül. A szétesőfélben lévő házasság, a szerelmi háromszög, az iskola motívumát sikeresen működteti az előadás. A sorozatokhoz képest a nagy különbség a hiány dramaturgiája. Pass ugyanis nem mesél, nem körülír, hanem mindig jó érzékkel sejtet. Talán nincs vonzalom, de könnyen lehetne például Villámné (Pető Kata) és az őt kezelő ügyeletes orvos (Formán Bálint) között, azonban a rövid, ám annál frappánsabb jelenetből ez nem derül ki, így a nézőben még percekig ott motoszkál a csak felvetett lehetőség. Ez a jóféle, csábosan lebegtetett bizonytalanság jellemzi a dráma egészét, amelyet a rendezés értőn hangsúlyoz.
Nincs nagyon könnyű dolguk az előadás mellékszereplőinek, hiszen a röpke jelenések után gyorsan kell belebújni valamelyik más szereplő bőrébe. Kőszegi Mária, Sztarenki Dóra, Tolnai Hella és Kárpáti Pál négyesének hol kisgyereket, hol felnőttet kell alakítania. A váltások általában zavartalanok, legjobban azon csoportjelenetek kidolgozásai sikerültek, amelyek a kicsik boldog önfeledtségét érzékeltetik. Sztarenki a számára felfoghatatlan világot megérteni kívánó kislányként ragad meg az emlékezetben, Kárpáti pedig az örökké szeretetre, figyelemre vágyó kisfiú, akire, bármennyire is eleven egyébként, igazán soha nem lehet haragudni.
A színlap fotójához hasonlóan Villám Antalné kerül az előadás középpontjába. Ebben a szerepben Pető Kata fokozatosan veszíti el a kapcsolatát a külvilággal. Mintha egy rémisztő jelekkel telepingált selyemfüggönyön keresztül nézné a világot és a környezetében élőket. A szépen felépített alakítás egy beteg lélekről szól, aki egyre ritkább kiegyensúlyozott pillanataiban kétségbeesetten kapaszkodik a valóságba.
Petrik Andreára lehetetlen nem odafigyelni. Ez igaz akkor is, ha „csak” atmoszférateremtés gyanánt Adele Rolling in the Deep című dalát énekli, de főleg akkor, amikor Gabi néni szerepében oly könnyedén találja meg a hangot a gyerekekkel. Igazi meglepetés a játéka: nem a tőle már többször látott romlott lelkű, kiismerhetetlen nőt, hanem egy tiszta lelket alakít egészen kiválóan. Azt hiszem, sokan csak vágytunk (volna) annak idején egy ennyire elhivatott pedagógusra, mint amilyen a Petrik-féle Gabi néni. Különösen az apát, a Villám Antalt alakító Hajduk Károllyal közös jelenetei sikerültek nagyon jól. Két embert látunk, akik szemmel láthatóan majd megvesznek a csókért, a simogatásért, de még az ujjaik sem érhetnek egymáshoz: a nő könnytől csillogó szeme, a férfi szerelmes elfogódottsága forró, de elfojtott szenvedéllyel tölti meg a színpadot.
Hajduk másik emlékezetes pillanata, amikor bevallja feleségének, hogy mennyire fél élete párjától. A fájdalmas párbeszéd során példaértékű, amint a színész eleinte egyenesen laza testtartása mindinkább görcsössé válik, majd szép lassan meghajlik derékból a felsőtest, és jelenet végére egy megtört, az illúzióival végképp leszámolt ember áll előttünk.
A Napraforgó alakjaival bármelyik utcasarkon találkozhatnánk
Úgy tartja a fáma, hogy az osztályfőnök kicsit meghal, ha utoljára látja együtt a tanítványait, akikért éveken keresztül annyi mindent megtett. A zárlatban Gabi néni meghatottan búcsúzik a ballagó osztályától, és tán attól is, hogy igazi társra találjon. A háttérben kart karba öltve a Villám házaspár figyel feszülten. A gyerekek a jövőt tervezgetik óvatosan, talán sikerül egy középiskolába kerülniük. Csupa bizonytalanság, csupa lehet, pontosan ez az egészben az izgalmas. Ritkán fordul elő az, hogy egy szerző ennyire húsba vágó és kifejezetten poénos előadást rendezzen a saját drámájából. A Napraforgó a kivételt erősítő szabály a Jurányiban.
