Psota

|

Utánozhatatlan színésznő volt, tele vibráló energiával.

Psota_Irén

Psota Irén         Fotó: Wikipedia

A régi iskola tagja, akik még adtak rá, hogy a színésznek nemcsak hírneve, hivatása van, de méltósága is.

Őstehetség volt, színészzseni, akár színpadon játszott, akár a megszámlálhatatlanul sok filmben.

Rimszkij-Kovács, lehelte feddőn, dupla fenekű iróniába áztatottan valamelyik exférjének Cecília-Macácskaként, Szinetár Miklós feledhetetlen Csárdáskirálynőjében.

Amilyen elegánsan élt, olyan méltósággal távozott. Egy percig nem lett bulvárceleb, pedig mindent tudott a hatáskeltés művészetéről.

Tudta, mikor kell visszavonulni.

És tudtuk róla, hogy itt él közöttünk egy nagy művész, aki már nem akar a nyilvánosság elé lépni, s aki valamiképpen mindannyiunk életének a része. A szerepeivel, az énekével, s azzal a karcos, mély, elementárisan játékos, tág regiszteren mozgó hanggal, amiben egyszerre jelenik meg az életszeretet, a lubickoló bohócéria, a vaskos humor, s egy szikrázó nő véleménye a dolgokról, a világról. A férfiakról.

Enigmatikus művész volt, mint Garas, Tolnay, Ruttkai, Darvas. Nemrég vetítette a köztévé Makk Károly 1977-es remekművét, az Egy erkölcsös éjszakát, Psota a muttert adta benne, a madámot. Tapintatosan, hatalmas anyai szívvel s egy dörzsölt üzletasszony dévaj virgoncériájával gardírozta lányait. Komplett jellemtanulmány volt kuplerosnéja; a nagyasszony, az úrinő. S bár hihetetlen erőt és keménységet tudott sugallni a szerepeiben (gondoljanak csak a Kurázsi mamájára), a finomság, a tündéri elegancia átitatta minden mozdulatát, akár a Tibi tangót énekelte, akár királynőként dalolt a Csárdáskirálynőben. Színészete az örökös libikókától lett titokzatos: ahogy akár egy villanás alatt átlibbent a földhözragadtból a fenségesbe.

A hatvanas években Vilma hangja volt a Frédi és Béniben, elképzelhetetlen is lett volna nélküle a két kőkorszaki szaki népszerű sorozata. Aztán együtt brillíroztak Major Tamással, Jenőként és Lujzaként. Azt írja az újság, Jenő, búgta csipkelődő iróniával Majornak, felkunkorítva a mondatok végét Komlós János kabaréjában. És mit szólsz az új lakbérrendelethez, Jenő, folytatta, én úgy örülök neki. S az álnaiv szósziporkában ott pulzált a szocializmus, meg a kritikája is, s a harsány clown kacaja a bornírt viszonyokon, mert vérbeli bohócként is működött, mint miden igazi színész. Pedig nagy tragika volt, példa rá a Ház a sziklák alatt drámai hősnője, ami meghozta számára a népszerűséget. Makk Károly filmje 1958-ban készült, s Psota tündökletes színészpályája messze több mint fél évszázadot ölelt át. Majd harminc évig játszott a Madách Színházban. A Koldusoperában Polly volt, a III. Richárdban Margit királyné, a Macskajátékban Orbánné. Filmen is a legnagyobbakkal dolgozott, Fábrival, Sándor Pállal, Makk-kal.

A nemzet színésze volt már akkor is, amikor még nem volt a Nemzet Színésze.

Magával ragadó egyénisége, virtigli pesti humora, színésznői varázsa él, ahogy női eleganciáját is megőrizte utolsó pillanatáig.

Csak a közkeletű közhelyek jönnek elő hirtelen; nincs, aki örökébe lépne.

CÍMKÉK: