Állami áruház / Kecskeméti Katona József Színház / Városmajori Színházi Szemle
Akár az átkos operettjei. Csak itt a politikai továbbképzésről érkezett Feri szeret bele a munkaversenyben jeleskedő Ilonkába, miközben a szubrett a szocialista tervgazdálkodás alappillérét jelentő dolgozó tömeg két reprezentánsa, Károly és Rezső között őrlődik.
Jelenet az előadásból
A kombájn sem arat olyan szépen, ahogy te intonálni tudsz…
Az operettet agyoncsapni se lehet. A leglehetetlenebb helyeken üti föl a fejét. Lásd Állami áruház az ötvenes évek elején. Ha nem egyenesen kultuszdarabnak született volna, aligha tudnánk elképzelni, hogy a műfaj mint olyan létezik. Kerekes János – Barabás Tibor – Darvas Szilárd – Gádor Béla – Szenes Iván szocialista nagyoperettje nagyon beletalált a korba. Latabár Kálmán kiszólása – „itt állunk télvíz idején kerti törpe nélkül” – mélyen beleivódott a magyarországi köztudatba. Egy egész történelmi kor, a múlt század második felének emblematikus mondata lett. Gertler Viktor 1952-es, sztárszereposztásban készült filmje korszakhatár. Egyrészt a múlt kisöprűzése a tömegek tudatából, másrészt egy hagymázas jövőkép, amely mozgóképként tálalva elég jól működött.
A jövőbe vetett hit ugyanolyan cukormázba burkolta a világot benne, akár az átkos operettjei.
Csak itt a szocialista embereszmény, a politikai továbbképzésről frissen érkezett, föltörekvő ifjú tehetség (jövendő vezérigazgató) szeret bele az áruházban dolgozó Ilonkába (ó, Meseautó…), miközben a férfi- és női konfekcióosztály permanens munkaversenyben méri össze az erejét, a Boriska nevű szubrett pedig a szocialista tervgazdálkodás alappillérét jelentő dolgozó tömeg két reprezentánsa, Károly és Rezső között őrlődik. Mese habbal, zenés-táncos idill a Rákosi korszakból. Kultikus mivoltát és műfaji egyediségét tekintve szinte egyenes folytatásaként jött létre csaknem huszonöt évvel később a magyar színháztörténet egyik leghisztérikusabban körülrajongott produkciója, az Ascher Tamás-féle kaposvári változat, amely egy rendszerből indított rendszerkritika volt negyed évszázad távlatából. És ezt a közönség nagyon vette. A mű történetében a kecskeméti színház „rendszer utáni” visszatekintése a korra (ötvenes évek) és az egész korszakra (ú. m. létező szocializmus) akár a harmadik nagy dobás is lehetett volna.
Dobó Enikő és Koltai-Nagy Balázs
Nem az.
Azzal együtt, hogy a helyenként erőltetett humorú, önmagához képest túlontúl hosszúra sikeredett előadás meglehetősen hektikus atmoszférájában kétségkívül van valami rendkívül vonzó. Mintha a filmvásznon az ötvenes évek szakadozott, szirupos valósága peregne előttünk, miközben az egymással dialógust folytató történelmi korszakok (kemény diktatúra, lágy diktatúra, és ami utána jött) szemüvegén át látjuk mindazt, ami történik. Csak az hiányzik belőle, ami a kaposvári rendezést anno égbe vitte. A rendszerező elme létrehozta egységes stílus. Túlpörgött szereplők sikító hangon, széles gesztusokkal próbálják a szánkba rágni a műfaji megfontolásból amúgy is primitívre vett sztorit, mintha a szocialista revüt alkalmanként összekevernék a gyerekszínházzal.
A második rész koherensebb. Legalábbis ami az előadás legerőteljesebb vonulatát, a rendszerkritikát illeti. Egyre kifinomultabb utalásokkal, egyre bátrabban és bátrabban csekkol át a jelenbe, méghozzá úgy, hogy nem erőlteti az áthallásokat. Csak ami adódik. Egészen odáig, hogy a színpadot mindvégig benépesítő próbababák serege – férfiak, nők, gyerekek – összeverődik, hogy háttérként szolgáljon egy arcképcsarnokhoz, amely Magyarország miniszterelnökeiből áll össze. Rákositól egészen mostanáig. Serceg a vetítő, sorjáznak a jól ismert arcok, bábuk mozdulatlanul.
A néma társadalom…
Szemenyei János és Aradi Imre
Miközben a történet folyamatos idézőjeleket követel magának, ez az a pont, amikor önazonos lesz. A Duna-parton kimondják a szót, dinnyehéj, a dolgozók pedig fürdőruhára vetkőzve nézik, hogy úszik el… Bejön egy ballonkabátos, lelő valakit, kivonul. A tapsrendnél lágyan ringatózva lehull az addig biztonságosnak látszó népi demokrácia fölirat. A legendás kaposvári előadásra is történik utalás. Ascher szaktársnő, alias Gizi (Danyi Judit) személye idézi meg.
Jelent az előadásból
A tovavonuló nyári vihar és egy magába roskadó próbababa tette az eredetinél is különlegesebbé a Városmajorban bemutatott produkciót. A szegény bábu kétszer is összeesett. Csöndben fölállították. Groteszk jeleként annak, hogy valami figyelemre méltó történik. A vihar se rombolta szét a szabadtéri vászontetejét, bár a rázúduló eső elnyomta egy ideig a szereplők hangját. Ilonka és Feri (Dobó Enikő, Koltai-Nagy Balázs), a szerelmi háromszög (Kovács Lotti, Szemenyei János, Klinkó Rezső), valamint az egységbe tömörült dolgozók állták a sarat. A k2 független színházi műhely két rendezője, Benkó Bence és Fábián Péter némi sorsszerűséget csempészett az előadásba. Mindezen túl jó lett volna arról is alaposabban tájékozódni, hogy az ifjú generáció a maga történelmi távlataiból miként látja az ötvenes éveket. És futja-e majd kerti törpére télvíz idején.
Kerekes János – Barabás Tibor – Darvas Szilárd – Gádor Béla – Szenes Iván: Állami áruház / Kecskeméti Katona József Színház / Városmajori Színházi Szemle
