POSZT, félidő
A POSzT felénél ránk tör a mini világvége, amint Kálmán Imre éppen csak minimálisan átírt és blaszfemizált, a kétnyelvűség poénjaival – és annyi mással is – játszó operettje után hazaindulna a színházból a boldog, éppen csak kissé sokkolt közönség.
Csárdáskirálynő, Kecskeméti Katona József Színház
Mit nekem hasábok és abroncsok,
amivel kezdeni akartam; a kecskeméti Csárdáskirálynő végén kitört az első világháború és leszakadt az ég, géppuskázzák sorozatban a mindig feltápászkodó, újra- és éledő szereplőgárdát, talán az örökzöld operettet magát. Feljött a szemét a csatornákból, sosem láttam ilyent, hömpölyög a víz az utcákon, a hirdetőhengerek felborulva, csatornafedők méterekkel odébb, egy taxi kereke éppen beszorul a tátongó lyukba. A POSzT felénél ránk tör a mini világvége, amint Kálmán Imre éppen csak minimálisan átírt és blaszfemizált, a kétnyelvűség poénjaival – és annyi mással is – játszó, ízléses, harmonikus díszletek közt előadott operettje után hazaindulna a színházból a boldog, éppen csak kissé sokkolt közönség. (Nádasdy Ádám üdvözölte a műfaj minden szabályát betartó produkciót, ám fájlalta, hogy nem a csárdáskirálynők, a feltörekvő sanzonettek emelkedését s annak árát tematizálta a koncepció.) A nézők sikongva lépnek ki a díszes kapun, a bátrabbak átevickélnek a szomszédos Corsóba, a vagányabbak levetik cipőjüket, a találékonyak fejükre húzzák előkapott nejlonzacskójukat. Az óvatosak visszatérnek az előtérbe, ahova hat napja a megnyitó is beszorult új és volt államtitkárostul, polgármesterestül, büfé- és marketingdíjastul. Pedig most (az egyszer) tényleg nem akartam időjárás-jelentéssel kombinálni a fesztiváltudósításomat, hát mégsem úszhattam meg. A színház előcsarnoka menedék, a félősebbek úgy döntenek, maradnak benne, amíg engedik; nem is az esőtől, inkább a villámtól tartanak. Az évek óta Németországból visszajáró magyar úr oldaná a hangulatot: most jó a csadorosoknak, mondja, egy hölgy azonnal visszautasítja az ajánlatot, s azzal biztatja a védett helyről szorongva kitörőket: nem a vihartól kell félni, hanem az araboktól és a cigányoktól. (A Székelyudvarhelyről érkezett Migránsoook avagy túlsúlyban a bárkánk megrázó etűdjei hatalmas közönségtetszést arattak előző nap – és etikai támogatást kaptak a kritikusok részéről is.) Az elhivatott színházlátogatók a vagány kecskeméti operett előtt a kamaraszínházban egy pontos, letisztult, tulajdonképpen tökéletes székesfehérvári Halál Thébában-előadást tekinthettek meg.
Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk, Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház
A Jon Fosse által eredetileg új norvég nyelven megírt Szophoklész-összefoglalás itt és most magyarul is meglepően érthetően szólal meg. A fordítás követhetővé teszi Horváth Csaba rendezői interpretációjában és a színészek bensőséges, mesterkélt hangszín és manírok nélküli beszédében Oidipusz egész: korai és kései összevont történetét. Összefüggő, magas körszelvény a díszlet, ez bomlott szintezett, titokfiókokkal teli, mozgó emelvénnyé. Túl nagy lépcsőfokain minden irányban némileg emberszint feletti, a közönségesnél nagyobb léptékben közlekednek a szereplők, akik tolják-bontják, forgatják az amfiteátrumromra emlékeztető építményt. A produkció a második felvonásra komplex színházzá szervesül – a fizikalitás egybeforr a verbalitással. Az istenek, elrendeltetéseik, ám saját szenvedélyeik útját legalább annyira járó alakok közül többnyire a férfiak nem tudnak ellenállni kísértéseiknek: a bosszúnak, hiúságnak, a becsvágynak, a másikon felülemelkedni akaró tombolásnak. Elvakultak. Későn ocsúdnak, amikor már nem lehet javítani.
Halál Thébában, Székesfehérvári Vörösmarty Színház
Kádas József Oidipusza nem kegyelmez fiainak, s Hirtling István Kreónja sem hallgat a csitító, érvelő jó szóra, a könyörgésre, hogy kímélje a lányokat. Elmagányosodott, önmaga által kifosztott királyként vagy miniszterelnökként araszol a keskeny köríven a magasban. Hirtling kiemelkedő teljesítményt nyújt. A szolidaritás a lányokban van meg, ők az autonóm személyek, a segítők, támogatók, az igaztalanság ellen lázasan lázadók. Színeiket apjuk nem láthatja már, Antigoné piros ruházata Kreón piros nyakkendőjét idézi, nekik van dolguk egymással. A lecsupaszodás, alsóneműre vetkőzés a lefegyvertelenedést is szolgálja, szimbolizálja. Az érthetőséget, a dekódolást könnyíti Oidipusz karakterének rossz lába, a szereplő sántítása, amiből azonosítható, hogy valóban róla szólt a jóslat: a testnek ily módon is rendkívüli a jelentősége. A szakrális hely ugyancsak megköveteli az óvatosságot, a tiszteletet a szennyezett külső ruházat, a lábbeli levetésével. A lányok lenge, bikinit láttató öltözete szexuális kiszolgáltatottságukat és nőiségükben rejlő kitettségüket, egyben veszélyességüket is jelzi.
Három nővér, Debreceni Csokonai Nemzeti Színház
A három nővéreknek Debrecenből s kortársuknak, a marosvásárhelyi Hedda Gablernek is nehéz egyedülálló nőként boldogulniuk, az utóbbinak artisztikus jelmezekben, minimál-technó környezetben. Hasáb-kanapé alkotja középen a szoba bútorzatát az Ibsen-darabban a magas, falat alkotó keskeny hasábokból álló térelemekkel, amelyek közül az egyik jól láthatóan megbillen, amikor vehemensen nekidől a pár, s vad szívdobogással figyeljük rettegve, nem dől-e rájuk és ránk a hatalmas falelem. Ezt az izgalmas, sőt félelmetes momentumot lencsevégre is kapják a nézőtéren ülő fotósok, hirtelen felocsúdva a (rendező által letiltott) légkondicionálástól megfosztott teremben. Hüledezünk a közelgő hőgutától, nem beszélve a valóban annak határán járó, intenzív fizikai erőfeszítést végző szegény színészekről. A színpadon unatkozó-fanyalgó feleségnek amúgy elhisszük, hogy valóban rossz, ha a férfiak, akik odavannak érte, s akiket szexuális vonzerejénél fogva rángat, bulijaikra már nem viszik magukkal. Nem ő lesz az a kitartó, hűséges munkatárs sem, akivel össze lehet ragasztani, vissza lehet idézni az elpusztított kéziratot (bár aki erre jelentkezik, szintén nem saját férjével kooperálva teszi ezt). Hedda csak múzsa volt, most meg előkelően élni kívánó kitartott szépasszony, aki viszolyog papucsférjétől. Zseniális szerelmét is eltaszította korábban, mivel benne éppen a kiegyensúlyozott hátteret, anyagi biztonságot nem találhatta meg. Számításában viszont így is csalatkozni kellett, férje sem egzisztenciális főnyeremény, hiszen eladósodik igényes neje miatt; az állás is bizonytalan, amit ígértek neki. Keresztes Attila rendezői képlete túl egyszerű s rögtön látható. A sehova sem tartás és a meglepetés hiánya Ibsen fölöttük lógó, folyton fókuszba kerülő s egyszer csak elmosolyodó portréjával sem tölti meg a játéktartamot. Ma ez kevés. Abban a történeti pillanatban ér minket, amikor nem értjük, miért kellett Heddának hozzámenni ehhez az általa megvetett és minden érzékéből iszonyatot kiváltó férfihez.
Hedda Gabler, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
Ilja Bocsarnikovsz Csehov-adaptációjában is fáj, mint általában, a lányok magukra kényszerített (meny)asszonysorsa a belőlük enyhe irtózatot kiváltó férfival. A kilátástalannak látszó szenvedély pedig csak pillanatnyi boldogságot ad, s drágán meg kell érte fizetni (ellentétben az operettel, ahol mégiscsak meglesz a végső megoldás a mézesen bolondos élet csábítóan őrült konstellációjának tartósítására). A nővérek dráma-komédiája túltelített: stilizáció, paródia, komikum, dinamizmus és lélektani realizmus nem mindig eltalált elegye. A szereplők túlzottan sokat rohangálnak, minden lehetséges kulturális allúzió előkerül és sokat szól a zene. Kulturális idézőjelek tömkelege ez a metareflexív előadás, amit Kozma András szép új fordítása és a látványos megoldások azért közel hoznak. Hasonló orosz rendezéseket már láttunk, például a tavalyi, a MITEM-en bemutatott moszkvai Jevgenyij Anyegint, ez annak halvány utóérzése. Szép, ahogy a születésnapi, erőltetetten felfokozott érzések kihunytával lebomlik a ki-kilyukadó tér, s a táj átvált külsővé; nádas vidékké a csupasz, kiégett ház vázával, távolban Mása magasra rajzolt Moszkva-hagymakupoláival. Jók a nővérek és megszolgálja a hálás Natasa-szerepet Újhelyi Kinga is. Néhány jelenetben összeérik stilizáció és szenvedély, szervesül a tárgyhasználat, megtestesül a csehovi szimbolikus realizmus. Ilyen számomra Natasa asztalterítős-fátylas boldog menyasszonnyá válása, mellyel Andrej kiengeszteli őt nővérei sértése nyomán, s ilyen Mása és Versinyin egymásra találása. Irinának elhiszem, hogy megkönnyebbülés lesz dolgoznia: tanítania valahol, ha nem is Moszkvában.
A kaukázusi krétakör, Miskolci Nemzeti Színház
Templomot adnak ki az abroncsok is a miskolciak Kaukázusi krétakörében a tér szélén. Ezekből az abroncsokból, autógumikból (amint Miskolc külvárosában, így az alkotók) épül ki az egész színpadra tett világ, rajta egyensúlyoznak, belé bújnak, mögé rejtőznek, belőlük képeznek mindent az alkotók, köztük a színészek, akik fizikai bravúrt hajtanak végre, amint közlekednek. Tétje van az araszolásnak, a menetelésnek, a továbbjutásnak a háborús pokol egyik állomásáról a másikba. Elhangzott olyan vélemény, miszerint a matériával való küzdelem elvett a színészek figyelméből, jelenlétükből, én – a főszereplő Láng Annamáriával egyetértve – az ellenkezőjét gondolom. Felejthetetlen, ahogy átkel a függő abroncsokból kialakított hágón. A részeg esküvő is az, s megannyi jelenet az előtérben kezdődő s a tapsrend közben lezárt s méltatott szavazással Völgyük sorsáról (annak leplezetlen, drasztikus politikumával). Láng Annamária törékenységét, színpadi átütő erejét, nyerseségét és lényének sugárzó melegségét sokan és méltán méltatták. Gruséja nem szent, nem a tisztaság patetikus anyaszobra, anyaság-vállalása fokozatosan alakul ki hárításból, jóságból, természetességből, külső körülmények beékelődéséből, kényszerekből. (Halkan megjegyezném kissé modoros, kántáló hanghordozását, ami, bevallom, azokat, akikkel beszéltem erről, nem zavart).
A kaukázusi krétakör, Katona József Színház
Ez a feldolgozás méltó vetélytársa a POSzT első versenyelőadásának a budapesti Katonából. Annak többhangú, szaggatott narrációjából (ilyen funkciót tölt be Péterfy Bori rockénekesnői mivoltában, valamint a minket fogadó és eligazító, edukáló karakter, aki erről-arról megszavaztatva bennünket reflektál a közönség összetételére és informáltságára) a második felvonásra sűrű atmoszférájú előadás lesz, főként Kocsis Gergő emlékezetesen kelekótya, részeges, de tisztán látó Azdakja jóvoltából. A botcsinálta, véres-vörösboros bíró karakterének s a két ellentétesen megformált anyafigurának köszönhetően remeklésbe fordul a produkció. Hasáb: kád, koporsó, asztal, dívány, mindenféle platform volt az egyetlen díszletelem a körben, mint az említett előadások közül többen is. A miskolciak fürdőkádja természetesen henger alakú, s a krétakörből ott nem is húzták-tépték, vonszolták szét a gyereket, hanem más érzelmi és taktilis megoldásokkal éltek a döntéskor.
A kaukázusi krétakör, Nagyváradi Szigligeti Színház
A nagyváradiak Kaukázusi krétakör-előadásának robusztus szekérkonstrukciója, a menekülőket szállító jármű s annak mozdulatai, koreográfiája, a lendületes és érzékletes zene- és táncbetétek sejteni engednek egy ki nem alakult koncepciót. A román rendezőnőnek, Anca Bradunak a szakmai beszélgetésen vázolt elképzeléseiből ítélve lehetett volna olyan, a kétnyelvűséggel, két nemzetiséggel dolgozó, a határokon létet erőteljesebben megtapasztaltató produkció, aminek most csak csíráit érzékelhettük. Nekem a bíróság előtt magát kellető lány jelenete volt meggyőző, koherens kis egység. A miskolciaknál a nők szexuális kiszolgáltatottsága és kitétele a meg-megvalósuló erőszaknak erős kapocs a jelenetek közt, átszúrja az anyag egészének szövetét. Szőcs Artur kimagasló rendezői teljesítménye pontos arányban, biztos ritmusban vegyíti a vérbő humort a drámával.
Borisz Davidovics síremléke, Újvidéki Színház
Az újvidékiektől a Borisz Davidovics síremléke különleges vizualitással, ritualitással, koreográfiával építkező megelevenedő profán ikonosztáz az előadás közepéig. Utána marad a brutalitás, a kegyetlenség, a halál kitartó tematizálása a nehezen megragadható, identitáskereső cselekmény kegyetlen közegében a címszereplő kiléte, élete és halálai körül, ami által az előadás számomra ellaposodik, eltávolodik, ellebeg.
