Portré Csikos Sándorról egy új könyv ürügyén
Igényes, szép kivitelű és tartalmas kiadvány jelent meg a Csokonai Színház gondozásában az idén 80 esztendős Csikos Sándor tiszteletére.
Csikos Sándor
A Kulisszák nélkül című kötet gerincét az a terjedelmes életútinterjú adja, amit Kornya István készített a Debrecenhez és az ottani teátrumhoz évtizedek óta kötődő színművésszel.
A dialógusfolyam felépítését az időrend határozza meg: a gyerekkortól a színészi pálya kezdetein, különböző állomásain keresztül a máig jut el a visszaemlékezésben a kérdező és beszélgetőtársa. Az első fejezet megidézi a nagykunsági tájat, Karcagot, a „Csikos-birodalmat”, azt a miliőt, amelyben a színész felnevelkedett. A történelem alaposan rányomta bélyegét a család sorsára, mindaz, amit akkor átélt, döntően meghatározta Csikos szellemi alapállását. Osztályidegennek számított, mivel apja kisgazda nemzetgyűlési képviselő volt, a családot pedig kuláknak nyilvánították. 1956-ban középiskolás diákként osztálytársaival röplapokat készített egy guminyomda segítségével, ezért eljárás indult ellene, s végül kicsapták a karcagi gimnáziumból. Debrecenben talált menedéket, ahol hét évvel idősebb bátyja teológiát tanult.
Csikos Sándor sikerrel vett részt különböző szavalóversenyeken, bekerült a Fazekas Mihály Gimnázium színjátszó körébe, és statisztált az akkor fénykorát élő Csokonai Színházban. Döntő hatások mégsem érték, gondolni sem mert arra, hogy végigjárhatja azt a hosszú és göröngyös utat, ami a világot jelentő deszkákig vezet. Pedig tehetsége okán többen erre biztatták. Végül, mivel már lejárt a jelentkezési határidő, a Debrecenbe látogató Major Tamás közbenjárásával mégis felvételizhetett. S bár felvették, származása miatt a minisztériumban nem engedélyezték, hogy megkezdje tanulmányait. A következő évben újra jelentkezett, s ekkor bekerült Simon Zsuzsa osztályába.
Figyelemre méltó indulást jelentett a mozivásznon, hogy Gaál István nagy hatású, Sodrásban című alkotásának egyik főszerepét a főiskolás Csikos játszotta. Később mégsem gondolkodtak benne a filmrendezők, ritkán láthattuk őt a televízióban is, így a neve és arca kevésbé válhatott országosan ismertté. Talán az is közrejátszott ebben, hogy elmondása szerint sosem volt jellemző rá az önmenedzselés képessége, nem tudott és nem is akart kijárni magának szerepeket, sem pedig társulati tagságot. Pályája jelentős részét vidéken töltötte, mindenekelőtt Debrecenben, ahonnan kétszer is elment, hogy aztán ismét visszatérjen, és a Csokonai Színházban találta meg – ma már úgy tűnik – végleges otthonát.
A diploma megszerzése után a miskolci színház tagja lett. Jó iskola volt ez egy pályakezdő aktor számára, hiszen erős társulatba került. Összehozta a sors Lengyel Györggyel, akivel nem csak munkatársak, barátok is lettek, és több jelentős előadás születését köszönhetik egymásnak. Első közös munkájukat – Shakespeare Ahogy tetszik című darabját – Lengyel maga is felidézi a kötetben. Méla Jacques szerepét – szakítva az addigi hagyományokkal – nem a társulat egyik tapasztalt művészére osztotta, hanem a huszonéves Csikosra. Így lett az Ahogy tetszik a szárnyait bontogató színész első emlékezetes alakítása, amelyet további jó szerepek követtek, mégis hamar továbblépett. Egy szűk évtized alatt ötször váltott társulatot. Fiatalos lendületével bizonyára valami mást, valami újat, jobbat keresett, s talán a fővárosba is vágyott. 1969-ben a mai Radnóti Színház elődjeként működő Irodalmi Színpadra került. Az ott töltött három évad kevésbé szolgálta színészi fejlődését, ezért tanulságaival együtt is elvesztegetett időnek tekinti.
Miskolc után Debrecenben Ruszt József mellett éli át újra rendező és színész inspiráló és eredményes együttműködését: kedves kifejezésével a bizalom és siker kölcsönhatását. Egy évados győri kitérőt követően ismét Debrecenben horgonyoz le, ekkor Sándor János lett egyik meghatározó rendezője, aki Ruszthoz hasonlóan Nádasdy Kálmán tanítványaként végezte el a főiskolát. Ismét egymásra találtak Lengyel Györggyel, és az általa rendezett János király Csikos pályájának egyik mérföldköve volt. Közel tíz év elteltével „megzápulni” látszottak a viszonyok Debrecenben, ezért is mondott igent a fiatal rendező, Nagy András László felkérésére: vendégként játszotta el Nyíregyházán Kis János szerepét Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című darabjában. Mivel a Léner Péter által vezetett színházban pezsgést és jó szellemiséget érzékelt maga körül, oda is szerződött. Léner távozását követően pedig egy egészen új, talán kevésbé testhezálló szerepben is kipróbálta magát: színidirektor lett Nyíregyházán, elsősorban azért, hogy megvédje a társulatot és megőrizze az ottani értékeket.
Amikor 1993-ban Lengyel György lett a Csokonai Színház igazgatója, az elsők között hívta vissza Csikos Sándort, aki azóta megszakítás nélkül a debreceni társulathoz tartozik. Lengyel harmadszor rendezte meg Az ember tragédiáját, és ekkor Csikosra osztotta Lucifer szerepét, aki egyúttal az Úr hangját is megszólaltatta, jelezve ezáltal Madách, az alkotó kételyeit is. Csikos szerepeinek egyik jelentős vonulatát a magyar történelem meghatározó alakjai teszik ki: volt többek között Szent István, Széchenyi, Kossuth, debreceni főbíró és esztergomi érsek. Játszott Németh László, Száraz György, Szakonyi Károly, Ratkó József, Sándor Iván történelmi drámáiban, és több alkalommal Szabó Magda színműveiben, akiről nagy szeretettel beszél a könyvben. A skatulyát mégis sikerült elkerülnie, hiszen humoros oldalát is megmutathatta: például amikor az ügyvéd Voltore szerepében nevettette közönségét a Volponéban, de ide sorolható Sütő András Pompás Gedeonjának Kántora vagy éppen A méla Tempefői szerencsétlen poétája.
E gazdag pálya valamennyi pillanatát aligha lehet egy interjúban lajstromba venni, de a legfontosabb állomások és meghatározó előadások, szerepek mindegyike említésre kerül. Csikos Sándor élettörténete és pályája alakulása mellett a korszakról, a magyar színháztörténet bizonyos fejezeteiről is képet ad. A színész jó mesélő, plasztikus módon rajzolja elénk egy-egy mester vagy pályatárs alakját. Kornya István – ahogyan azt korábbi interjúiban is bizonyította – alapos és jól felkészült riporter, aki valóban kíváncsi beszélgetőtársára, és teljes figyelemmel fordul felé. Ugyanakkor kellő távolságot tart, kerüli a túlzott személyeskedést, objektív hangvételt választ, ami valószínűleg mindkettejük alkatához közelebb áll.
Jó szerkesztői döntés volt, hogy a kiadvány túlmutat a szokványos életútinterjú keretein. A riporthoz ugyanis gazdag képanyag kapcsolódik – elsősorban az előadások fotói –, továbbá különböző dokumentumok, újságcikkek, kritikák részletei teszik teljesebbé a színész által elmondottakat. A kötet utolsó harmadában mások is szóhoz jutnak, ami a visszaemlékezést további nézőpontokkal bővíti. Külön blokkban (Szakmai szemmel) az irodalomtörténész és színikritikus (Cs. Nagy Ibolya), a színházigazgatók, rendezők (Lengyel György, Léner Péter, Nagy András László) írását találjuk. Majd megszólalnak az egykori osztálytársak (Almási Éva, Szersén Gyula, Szilágyi Tibor) és többen a pályatársak közül. Mindannyian kiemelik Csikos Sándor baráti kedvességét, önzetlen szeretetét, segítőkészségét, kulturált beszédmódját, szakmai alázatát, alapos felkészültségét.
A színészet mellett a tanítás kerül fókuszba, ami ugyancsak fontos része Csikos életének. A hetvenes években a Rencz Antal által vezetett önismereti stúdióban, majd a Debreceni Színjátszó Stúdió nevű amatőr színtársulatban, 1994-től az Ady Endre Gimnáziumban oktatta a szép és kifejező beszéd, a vers- és prózamondás fortélyait. Tanítványai közül többen ismert és elismert színészek lettek. A könyvben négyen szólalnak meg: Kiss Péter Ernő, Földeáki Nóra, Tenki Réka, Polgár Csaba, akik tovább árnyalják a Tanár úr portréját. A tanítás kölcsönös folyamat, nem csak a mester hat a növendékekre, de a fiatalok lendülete, gondolkodásmódja is visszahat tanárukra. Csikos Sándor sok időt töltött fiatalok között, talán ezért is tudta máig megőrizni azt az életkorát meghazudtoló szellemi és fizikai energiát, azt a nyitottságot és kíváncsiságot, amellyel az újabb és újabb kihívások elé tekint.
Kornya István: Csikos Sndor Kulisszák nélkül. Csokonai Színház, Debrecen, 2021.
