Pokrócba burkolózva

|

Ménes Attila: Bihari / Katona József Színház, Sufni

A kicsiny játékteret tovább szűkítette Kálmán Eszter kiúttalanságot hangsúlyozó díszlete, e térben  telnek az ügynöknek beszervezett, besúgóvá kényszerített író – a részint Tar Sándorról (1941–2005) mintázott – Bihari Sándor évtizedei.

bihari_ea_01_domolky_daniel_PRINT_034 (3)

Pelsőczy Réka, Mészáros Béla, Kovács Lehel, Takátsy Péter

A legkisebb budapesti játszóhelyek egyikét, a kicsiny játékteret tovább szűkítette Kálmán Eszter kiúttalanságot, légszomjat hangsúlyozó díszlete, a szó szoros értelmében „dobozszínházat” hozva létre. Két ajtó, ablak, falba süllyesztett szekrény: hiába a lengő, sőt esetleg nevetségesen rosszul csukódó nyílászárók, ez az életközeg – bár változásai során nem egy országhoz, többféle intézményi és privát helyszínhez kötődik – nem nyílik, csak bezár. Priccs, asztal, ülőalkalmatosság: a kevés berendezési tárgy, valamennyi határoló fal a majdnem-színtelenség közömbös, világos, vallató árnyalatában találkozik, s egy színezett Honecker-fotó, egy (évtizedekkel ezelőtti) magyar címer – kiakasztott, mindig ferdén lógó keretezett kép – már keserűen élénkíti.

Ebben a térben (ezekben a terekben) telnek az ügynöknek beszervezett, besúgóvá kényszerített író, – a részint Tar Sándorról (1941–2005) mintázott – Bihari Sándor évtizedei. Ménes Attila darabja igencsak megnehezíti a címszereplő, pontosabban a címszerepet az állandó faggató önmagába nézés, a saját lelkében történő kutatás intenzív jelzéseivel, fájdalmas gesztusaival alakító színművész, Mészáros Béla dolgát. A feloldhatatlan lelkiismereti dráma, a tudatos és végül eredményes önpusztításhoz vezető tehetetlen szégyenérzet az imént körvonalazott és a rendező, Máté Gábor által is okosan szabályozott, nyilvánvaló és erőteljes színészi törekvés ellenére jobbára a főalakon kívül marad. Nem engedi ténylegesen a centrumba kerülni Biharit – ugyanis fontosabbá vált a mellékszerepek sokasága, a mellékszereplők által szőtt háló, mint akit a nemtelen szövevény behálóz.

Ez a dramaturgiai megoldás gyümölcsöző is lehetne, ha a valóban számottevő mellékfigurák nem lennének kivétel nélkül primitív, barbár, a helyzetükkel vagy hatalmukkal brutálisan élő, visszaélő lények. Ráadásul elég sztereotip írói kivitelben. A magyar nyelvet hadarva, mosdatlanul beszélő, bumburnyák, sunyi és magakellető tisztségviselő pártember, a saját ócska vicceit asztal- és térdcsapkodó nevetéssel honoráló, ezredessé előlépő nyomozó, a gyermekarcú verőlegény, a minimál IQ-s rendőr elvtársnő, a munkaundoros, lomha keresztfiú színészileg hálás, a darab szempontjából azonban fogyatékos vagy kiaknázatlan szerepek, s egyik típust sem először látjuk, illetve nem újszerű írói mintázásban látjuk. (A rendőrnő magánéleti áriája alkalmi betét, a tunya srác csak elhever a végén, útban van, jobb híján közbeharákol egy fontos párbeszéd alkalmával.)

bihari_ea_01_domolky_daniel_PRINT_001

Mészáros Béla, Dér Zsolt

A több karaktert megformáló színészek közül (most csupán a fentebb sorolt alakokat nézve) Takátsy Péter az egykori NDK-ban dolgozó fiatalok fölé rendelt párt- és/vagy KISZ-vezetőként az erőszakoskodva hebegő gyenge jellem törleszkedő-tapizó nyálkásságában ugyanúgy megérezteti a kíméletlen s valahonnan a politikai háttérből irányított-megtámogatott erőszakot, mint Kovács Lehel hol cimboráló, hol kegyetlenkedő kihallgató tisztje, akinél a fenyegető bratyizásnak természetes velejárója, hogy a „buzi”, „cigány”, „zsidó” okkal s ok nélkül kimondva kizárólag szitokszó legyen. Hasonlóképp mintaszerű szerepformálás Pelsőczy Rékáé, aki gyermekét egyedül nevelő anyaként – „nehéz ám a kamaszokkal, Sándor…!” – ugyanakkorákat tudna ütni az áldozatra, mint amekkora csapásokat más pribékek rámérnek; s Dér Zsolt e. h. is kamatoztatja azt a kissé meglassított (a többi színésznél ugyancsak működő) játékmódot, kitartottságot, amely a méla-mulya-tenyérbemászó süvölvény veszedelmességéhez szükséges; amelyet a rendező a színészektől kérhetett.

De vajon jót tesz-e a kissé lefogott, a néző számára is idegőrlő ütem, a kínzó kivárások késleltető-elhallgató volta az előadásnak? Jót, noha a jelenetek általában hosszadalmasak, és töltelékeik nem mindig érdekesek (az ezredes például mi mást tenne: szabad perceiben keresztrejtvényt fejt, amúgy meg bőségesen kupicázik, amivel persze kiemeli az akkor épp meg-megkínált Bihari alkoholizmusát). A színmű a lényegtelenebb, közhelyesebb dolgok felől, nemegyszer fonákjukról igyekszik megragadni a lényegeset, egyedit, tragikust – nem mindig sikeresen. Az itt ifjúkori homoszexuális kapcsolata miatt megzsarolt hős férfiszerelmi jelenete nem visz a súlyponti kérdések felé, és máskor, más eszközök alkalmazásával szintén kelepcékbe ejti magát a dráma. A valóságos nevek és alkotások alkalmi bekeverése egyszerű történeti-publicisztikai információként hat, Petri György szamizdat Örökhétfő kötetének felvillantása és dicsérete szükségtelen korfestés, hiszen inkább az eszközemberré alacsonyító mechanizmus modellje – s benne a „Bihari-eset” – a fontos, nem a nevekkel, műcímekkel ható konkrétumok. Tar Sándor sem Tar, hanem Bihari („a Hajdú már foglalt”).

Máté Gábor interpretálásában a mikroösszetevők hatásosabbak, mint a koncepció, a problematika, a jelenség egésze. A humor, olykor az akasztófahumor jótékonyan hat, a közreműködők saját kezével, félhomályban átrendezett terep az időtelés mellett mélyebb változásokat, forgandóságokat is érzékeltetni tud a nem szünet jellegű félpercekben. Az egy-két harsányabb vagy fakóbb figura is megtalálja valamelyest a helyét. Kálmán Eszter az egyszerűnél is egyszerűbb jelmezei tartózkodásukban beszédesek, messze önmagukon túlra mutatók. A rendőrnő szürke egyenruhája például, a bokáig érő hosszú szoknya darócával, akár egy apáca öltözéke is lehetne

bihari_ea_01_domolky_daniel_PRINT_010

Fotók: Dömölky Dániel

A Katona József Színház repertoárjának szociologikusabb, a közelmúlt évtizedek magyar valóságát követő vonulata gyarapodott. Ám magához az alapkérdéshez, az író szerint is arcpirítóan feltáratlan, feldolgozatlan ügynökakták történelmi, pszichológiai titkaihoz nem sokkal kerültünk közelebb. Karakterek karéjára emlékezik e sorok írója, és Mészáros Bélára, aki mint Bihari, egyszer-egyszer a fejére is ráhúzott silány pokrócba csavarva ül. Ikonikus, szoborszerű jelenség. Aszkéta, élőhalott, mártír, megbocsátásra érdemes eltévedt művészelme, megtiport lélek?

Az 1956 utáni – az 1968 utáni, 1989 utáni, 2000 utáni – Magyarország hajléktalanja.

CÍMKÉK: