Pintér Béla: Szívszakadtig / Pintér Béla és Társulata, Szkéné Színház
Pintér Bélának ezúttal mintha a legnagyobb igyekezettel sem sikerült volna előállítania vegykonyhájában a maga hatásos elegyét; a szert, amitől a torkunkat egyszerre (vagy váltakozva) fojtogatja sírás és röhögés.
Fotók: Horváth Judit
Pintér Béla és társulata törzsközönségében biztosan vannak orvosok. Ha akad köztük jó tollú – miért is ne akadna –, érdemes lenne felkérni, hogy írjon tanulmányt „A magyar egészségügy helyzete és hétköznapjai a Pintér Béla-darabok tükrében” címmel.
De ez csak egy mellékszál a Szívszakadtig premierje kapcsán. A fő szál leírását mellőzném, hiszen Pintér Béla-bemutatóinak erényei között talán az az egyik legfontosabb, hogy mindig új a darab. Primer és primőr élmény. Nem ismerjük előre a történetet, a fordulatait, a végét. (Amivel nem azt akarom mondani, hogy egy Pintér Béla-darab többedszerre – akár ugyanannak az előadásnak a nézői ismétlése, akár más rendező színrevitele – kevésbé érdekes, de olyankor másra figyelünk.) Ha a kritikus elmeséli a cselekményt, avval bűnösen csökkenti a várható nézői élvezetet. A Szívszakadtig esetében a bemutatóig a címet tudhattuk mindössze, és hogy 100 perc egyben. (Azóta 90 perc egyben szerepel a Szkéné honlapján.)
2015 októberében zajlott a legutóbbi bemutatója a Pintér Béla társulatnak, a Fácántánc. Majdnem másfél év telt el tehát a legutóbbi premierjük óta. Ilyen hosszú ideig még sosem kellett kibírnunk a Pintér Béláék újabb darabja nélkül. Igaz, maga a társulatvezető tavaly tavasszal a Katona József Színházban megrendezte A bajnokot. Pintér Béla első alkotói vizitje jól sikerült Budapest kő- és művészszínházi fellegvárában (fellegvár az eltorlaszolt Petőfi Sándor utcában). A körülmények ideálisak voltak, a résztvevő színészek és a nézők felajzva várták a találkozást, és valószínűleg nem is okozott csalódást senkinek.
Szabó Zoltán, Thuróczy Szabolcs
Egy év telt el A bajnok óta, s ez idő alatt készült, a szokásosnál talán hosszabb ideig, a Szívszakadtig. Az új opusz a szöveg- és történetcentrikus Pintér Béla-darabok közé tartozik. Ha belegondolunk a szerző mesemondói munkásságába, jószerével mindegyik művéről elmondható, hogy a cselekmény drámai fordulatokban gazdag. Általában van egy kulcsötlet, kulcsmotívum, amelynek mentén Pintér Béla felépíti a történetet. Előzményekkel alapozza, poénokkal ékesíti, végül erőteljesen zárja le. Az eseményekbe ágyazott kulcsjelenet alkalmasint nem is hat különösebben nagy jelentőségűnek, a következmények azonban súlyosak, végzetesek. Pintér Béla szinte mindegyik darabjában megjelenik a bűn, a legkonkrétabb értelemben, a büntető törvénykönyv legkeményebb paragrafusainak vonatkozásában.
A Szívszakadtig alapötlete az a klasszikus horrortechnikát idéző fikció, hogy a szervátültetés – esetünkben: szívé – személyiség-átvitelt idéz elő a donor és a befogadó között. Ebből fakad a darab. Mármint az adott körülmények között, ahol van sok minden, ami az életben: szerető szülő, áldozatkész család, korrupt orvos, harcias jogvédő, régivágású bácsi, laza taxis, retardált gyerek. Bőséges a felhozatal. Akad, ami felesleges rátét, mert egyáltalán nem integrálódik a cselekménybe, ilyen például Robika, a szívbeteg fiú médiamunkássága, internetes híradása. Ez semmilyen jelentőséggel nem bír, ámbár lehet, hogy a fiút játszó Szabó Zoltán nem találta még meg a támpontot a figurájában ehhez az exhibicionista megnyilvánuláshoz. Az is igaz, hogy Szabó Zoltán talán egy fokkal kevésbé színesen és magával ragadóan adja szerepét, mint Pintér Béla régebbi, jól bevált színészei.
Friedenthal Zoltánról már korábban is megállapíthattuk, hogy pontos megfigyelésekkel, a külsőségeket és a bensőségest tekintve hibátlanul játszik el bárkit, bármilyen életkorban, bármilyen testi adottságokkal. Ezúttal egy reszketeg kezű, bottal lassan járó, jólelkű, szemérmes öregurat formál meg. De igazi urat, aki finoman érez, gyorsan kapcsol és választékosan fogalmaz. Gyér ősz haja és szakálla között okosan villan a szeme a szemüvege mögött. (Ritkán látni ennyire jó minőségű parókákat, mint ebben az előadásban. Benedek Mari a jelmeztervező, mint mindig. A tér, Tamás Gábor munkája elsősorban praktikus – reluxás üvegfal a kórházban, könnyen átforduló lakásdíszlet, telitalálatos csillárok. A zene ezúttal inkább csak hangulatfokozó.) Friedenthal szerepe hálás: vicces, szeretnivaló, szemérmesen érzelemgazdag alak, aki már-már idegesítően jóságos. A kedvvel fregolizó színész futólag egy orvost is eljátszik, valamint megjelenik nagydarab afroamerikai-magyar vidéki fiúként, egy gyerek szellemi szintjén. (Gyönyörű fekete férfit kreáltak Friedenthalból. Bár kicsit fog. Mármint a festék rajta.)
Friedenthal Zoltán
Feltűnően erőteljesek, életesek a színészi belépők. Pintér Béla antréja szívsebészként egészen pazar: saját káromkodásözöne zúdítja be a színre, egyenesen Stefanovics Angéla lehanyatlott testére, hogy szívmasszázzsal újraélessze betegét. Amikor pedig műt, akkor az előadás legjobb jelenetével operál. Lendületes Thuróczy Szabolcs bejövetele is, aki a haldokló lány kétségbeesett apjaként elszánta magát mindenre. Enyedi Éva figurája intellektuálisan érdekes, ő egy emberjogi civil szervezet vezetőjeként igyekszik összeegyeztetni az elveit a neki legkedvezőbb gyakorlattal a beszűkült privát szférában. A kis lakásba bezárt családi élet a darabnak az a rétege, amely a legrészletesebben kidolgozottnak hat. Ugyanakkor az alakítások dinamizmusa sem mindig tudja elfedni, hogy több olyan motívum is feltűnik, amely voltaképp nem szervül a történetbe. A már említett vlogger-figura mellett Enyedi Éva Rebekájának társadalmi tevékenysége is ilyen. Miközben egy-egy alkotóelem nem vegyül, a Szívszakadtig drámája szélsőségesen, már-már önkényesen alakul.
A tragédia a végén váratlanul, vagy inkább indokolatlanul üt be. Halvány rossz érzést okoz, hogy nem győződtünk meg az események elkerülhetetlenségéről. Ráadásul a drámaíró Pintér Bélának ezúttal mintha a legnagyobb igyekezettel sem sikerült volna előállítania vegykonyhájában a maga hatásos elegyét; a szert, amitől a torkunkat egyszerre (vagy váltakozva) fojtogatja sírás és röhögés.
Stefanovics Angéla, Pintér Béla
Pintér Béla társulatának lassan két évtizedes működése alatt előfordult már néhányszor, hogy egy-egy darab, némelyik bemutató nem sikerült annyira jól. Ilyenkor a Pintér-függő néző hajlamos kicsit megijedni, hogy vége, elmúlt, nem lesz a régi. De mindig jött aztán olyan darab, ami rácáfolt erre a balsejtelemre.
