Párizsban ünnepli a Látszatélet 50. előadását a Proton Színház

|

Hamburgba, Párizsba, Lausanne-ba és Strasbourgba utazik a Proton Színház

Több német város után ezúttal Hamburgba kapott meghívást a Proton Színház Látszatélet című előadása.

Láng Annamária         Fotók: Rév Marcell

Németország második legnagyobb városában nemcsak azért cseng ismerősen Mundruczó Kornél neve, mert már háromszor dolgozott rendezőként a Thalia Theater saját társulatával, hanem mert ősszel a legjelentősebb német színházi elismerésnek számító FAUST-díjra jelölték. Valamint akárcsak idén januárban, 2015-ben is – a Lessingtage keretén belül – szerepelt a Proton Színház Hamburgban Demencia című előadásával, amit a meghívó fél akkor az alábbiakkal indokolt:

„A Demencia alapja egy igaz történet: egy klinikát egyik napról a másikra egy befektető felvásárol. Orvos, nővér és a betegek menni kényszerülnek. De hova? Hatásos, humoros, hiperrealista, sőt néha cinikus képekben mutatja be Mundruczó és grandiózus magyar társulata, a Proton Színház, hogy egy kis közösség hogyan dacol a fenyegető felejtéssel és az ignoráns társadalommal.“

A Lessingtage idei témája a demokrácia, ahol a magyar előadás mellett a berlini Schaubühne és a Maxim Gorki Theater, illetve a bécsi Burgtheater is vendégszerepel. A színház igazgatója, Joachim Lux így nyilatkozott az idei programról: „Szembe kell néznünk a valósággal.”

Rába Roland

Rövid budapesti pihenő után Franciaország felé veszi az irányt a virtuális társulat: a párizsi MC93 Bobigny színházban négy alkalommal adják elő a Látszatéletet, sőt, itt látható majd 50. alkalommal is az előadás február 9-én! Innen hazai kitérő nélkül Lausanne-ba utaznak tovább, ahol február 14-én és 15-én a Vidy Théâtre Lausanne-ban játszanak. Tavaly ősszel a Zürcher Theater Spektakelen három teltházas estét követően a legnagyobb svájci napilap, a Neue Zürcher Zeitung már kiemelte, hogy: „Ez a színház a természet erejével hat.”

Kozma Dáriusz, Láng Annamária

Mivel a hazai közönség körében is töretlen az itthon és külföldön is többszörösen díjazott előadás népszerűsége, márciusban három alkalommal a Trafóban lesz látható, hogy aztán újra Franciaországba, pontosabban Strasbourgba (április 18-21.) térjenek vissza. Ez a helyszín azért is nagyon fontos a Proton Színház életében, mert 2008-ban a társulat első, azóta is műsoron lévő alapító előadása, a Frankenstein-terv itt vendégszerepelt először.

/Forrás: Proton Színház/

CÍMKÉK: