Darvas Benedek – Pintér Béla: Parasztopera / Radnóti Miklós Színház
Hiába reménykedsz az ellenkezőjében mindig marad szemtanú. A számonkérés nem marad el, előbb-utóbb a tükörbe kell nézned.
jelenet az előadásból fotó: Dömölky Dániel
Balogék a fiuk, Roland (Katona Péter Dániel) esküvőjére készülnek. Meglehetősen törékeny világban történnek az előkészületek. Zöldy Z Gergely díszletterve felületes pillantásra stabilnak mutatja környezetet. A falak piros rajzain sok egyéb mellett megfeszített Krisztus és félmeztelen, kigyúrt amerikai cowboy látható oldalán magyar viseletű menyasszonnyal. A jellegzetes falusi témákat minduntalan korrigálják, más szemszögbe helyezik a régmúlt titkainak rajzos motívumai.
Balog Imre (László Zsolt) mindenesetre nagy rutinnal töltögeti a pohárkákba a pálinkát, sőt suttyomban külön is önt magának a szilvóriumból. Fiatalkoromban egy kiállhatatlan egy bunkó, paraszt voltam, az örömapa kétszer kezd bele a valamikori önmagát nyugtalanítóan parodizáló dalba. A baljós előjeleket betetőzve szinte a színpadra robban a szilajul férfias Tóth Bálint postamester (Pál András), ezzel kezdődik a falusiak vesszőfutása.
Rendhagyó megépítettségű Darvas Benedek és Pintér Béla zenedrámája, a Parasztopera, mert nincs főszereplője. A Radnóti Miklós Színház kicsit több, mint egyórás produkciójában a nagyjából azonos színpadi súlyú alakok közül a napvilágra kerülő titkok mindig mást helyeznek átmenetileg a középpontba.
Kádár Kinga, Katona Péter Dániel, Berényi Nóra Blanka, Pál András, László Zsolt
A szuggesztív Bata Éva a szerelemre született asszonyt adja. Utálja, ha Tündérkének szólítják, sokat látott férje, Feri (Kaszás Gergő) mégis így nevezi. Az asszony nehezen viseli a házasság rabigáját. Meg kell hagyni, hogy nem szívesen térnénk közös hitvesi ágyban nyugovóra Tündérkével, mert attól félnénk, hogy reggelre elbúcsúzhatunk a férfiasságunktól. Bata maga a két lábon járó kielégületlenség, alig várja, hogy végre valaki birtokba vegye. A hajlíthatatlanul keménynek látszó asszony végtelenül megkeseredett. Leendő vejével, Rolanddal a lehetségesnél sokkal jobb viszonyt szeretne. A félelem a régi titok kipattanásától őt érinti meg először. Tündérke szép csendben szinte villámsújtottan töpörödik össze a fal mellett. Rettenetében ültében hajlik meg a gerince és merevedik meg a felsőteste ennek a paraszti világba tévedt Niobé királynénak. Később már minden mindegy az asszonynak. Feltárulkozása egyszerre a kurváé és a süldő lányé, egészen a tragikus végig.
Berényi Nóra Blanka nem először játssza a nőt, aki mást szeret, mint aki engedélyeztetik számára. Julika, a mostohatestvér csalódott, mégis reménykedő szerelmes, aki képtelen titkolni Rolandot, a vőlegényt illető mély, bár tiltott érzéseit. A bizakodás és a reménytelenség szimfóniája az alakítás. Annak függvényében, hogy a lány éppen mennyire látja sanszát szerelme beteljesülésének, változik a karakter hangneme. A teljes lemondás és a verbális agresszió a két szélső értéke a meggyőző skálának. Berényi „láthatatlanságának” drámai ereje van. Julika általában a színpad jobb oldalán húzódik meg a sarokban, mégis figyelni kell rá. Legerősebb pillanatában mögötte zajlik az esküvő, míg az előtérben Julika könnyes szeme „beszél”.
Az első képben lassú, magabiztosan táncos léptekkel vezeti be az előadást a cowboy öltözetű Idegen, hogy aztán szélvészgyorsan, magasabb rendű hatalmaknak engedelmeskedve, áldozatként pörögjön ki. A szituáció előképe és összefoglalása az Idegen vészjósló alakjának. Krisztik Csaba a színpad legváratlanabb helyein bukkan fel, akár a megnyugvásra vágyó tudatba folyton betüremkedő lelkiismeretfurdalás. Az előadás legszebb flashback jelenetében az Idegen elcsábítja az akkor még alig fél éve házas Tündérkét. Szépen megkomponált, eufórikus-erotikus tánc ez, szép beteljesüléssel. (koreográfus: Takács László)
Bata Éva, Krisztik Csaba
A Darvas-Pintér szerzőpáros darabja azzal válhatott klasszikussá az elmúlt két és fél évtizedben, hogy színpadra állítása összművészeti produkciót ígér. A Parasztopera nagyon ismer minket, magyarokat. Kíméletlenül, ugyanakkor gúnyos, ám kedves humorral ábrázolja esendőségeinket.
Szikszai Rémusz a karaktereket aprólékosan kidolgozó, élőzenés rendezését az emberi kapcsolódások külcsíne és belbecse közötti távolság érdekli. Szinte senkinek sem adatik meg, hogy azzal éljen, aki szeret. Így esélye sincs a harmóniára a közösségnek. Az előbbiek alól talán a Balog házaspár a kivétel, ám őket is inkább a szörnyű bűnük tartja össze. A radnótis Parasztopera a shakespeare-i tragédia végkifejletét működteti és helyezi egészen szokatlan összefüggésbe.
A zárlat kimerevített képében Etelkát, a menyasszonyt (Kádár Kinga) látjuk az arcán – mindennek ellenére – boldog várakozással. Kezében virág, amelyet a jól ismert szokás szerint éppen háta mögé készül dobni, hiszen a hagyomány szerint az megy férjhez legközelebb, aki elkapja a csokrot. Ám a bűnök és bűnhődések addigra a szélrózsa minden irányába szórták a többieket. Így az Etelka háta mögötti tér elgondolkodtatóan üres. Ahogy Shakespeare tragédiáinak véres befejezései a hatalomgyakorlás változását, az állam irányításának új alapokra helyezését körvonalazzák, úgy a nem kevésbé véres Parasztopera zárlata esély mutat a megtisztulásra. Még akkor is, ha az első lépések a purgatóriumban pokoli nehéznek ígérkeznek.
