A Hagyományok Házában Tímár Sándor életútját bemutató kiállítás tekinthető meg.
A tokaji tábor vezérkara – Sebő Ferenc, Koltay Gergely, Héra Éva és Tímár Sándor A szerző felvételei
Lassan százezrekre lehet becsülni azoknak a számát, akik még ma is Tímár Sándor áldozatos munkájának gyümölcsét élvezik. Tímár az ötvenes években a Molnár István vezette SZOT Művészegyüttes táncosa volt, s már akkor széles körű gyűjtőmunkát folytatott, hogy a néptánc alapos megismerésével készíthesse elő színpadi műveit. A nem megkomponált táncokkal az Erdélyben gyakran gyűjtő Novák Ferenc ismertette meg, aki útjaira elhívta Korniss Pétert fotózni.
E fényképekből ismerhette meg a hazai közönség a gyönyörű erdélyi székeket és azok világát. Ezzel párhuzamosan egyre erősödött a szándék, hogy táncház kell Budapesten is. Először hivatásos együttesek táncolták a nem megkomponált táncokat. De Nagy László, Csoóri Sándor költők, a filmrendező Kósa Ferenc (Novák Ferenc baráti köre) azt akarták, hogy mindenki részt vehessen, nemcsak a hivatásszerűen tánccal foglalkozók. A hivatásos táncegyüttesek közül csak a Tímár Sándor vezette Bihari János Táncegyesület vállalkozott arra, hogy mindenkit, aki csak táncolni akar, ezt a Táncházban megtehesse. Tímár Sándor nemcsak tanított ezekben, de táborokat is vezetett. Megnyerték ügyüknek Vitányi Iván és Pozsgay Imre támogatását és a Fővárosi Művelődési Házban Táncház nyílt.
Táncház nincs élő zene nélkül. Így került képbe a Sebő Ferenc-Halmos Béla páros, akik – zenésített verses (pl. Nagy László) estjeik kapcsán – addigra a népi hangszeres zene elkötelezett hívei lettek. 1972-ben egyedinek bizonyultak az országban, hiszen ők voltak az elsők, akik úgy nyúltak a népzenéhez, hogy annak „Bartóki” forrását érzékeltetni tudták.
Budapesten 1972. május 6-án megnyílt az első táncház, amelyet aztán sok követett. A mai táncházazók – a Covid-járvány után – ahogy az utóbbi években mindig, helyet találnak a Fonóban, a Hagyományok Házában, a Nemzeti Táncszínház előcsarnokában.
