Öt előadás a Thealterről
Nem kímélte a covid a szegedi Thealter fesztivált az idén (sem). A nyitóelőadást nem tudták megtartani és a kritikus által látott két napon is elmaradt egy, az erre az időszakra tervezett féltucat produkcióból. A játszóhelyek ezúttal is a Régi Zsinagóga, a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza és az utóbbi intézmény balett-terme voltak. Igazodva a fesztivál fő céljaihoz a programba a független szféra képviselőinek, illetve a határon túli színházaknak produkciói kerültek.
Fotó: thealterphoto2022
Képkeretek festmények nélkül
A nézőtértől távolodva három üres, egyre kisebb képkeretben játszódik a történet. A szereplők szeretnék betölteni a hiányzó festmények keltette űrt. A kikapós Grófnő (Mészáros Pancsa), éppúgy, mint a Grófkisasszony (Bábinszki Ágnes) vagy a hatalomittas Püspök (Zádori Szilárd). A képkeretek a fényképezőgép eltérő fókuszú lencséjét imitálják. A középső keret a legtöbb jelenet helyszíne, míg a legnagyobból, a hozzánk legközelebbiből esik ki halálakor a főhős. Ahány olvasója, nézője csak van a mítosznak, annyiféle Casanova létezik. Az Éry-Kovács András rendező által írt drámában a többiek nemcsak a falloszra vágynak, hanem belülről is szeretnének valamit kapni Casanovából, amit csakis az aktuális partner bitorolhat. Casanova (Sóvári Csaba) azonban nem adja olcsón sem a testét, sem a lelkét. A társulat tagjainak felettébb érzékeny a kapcsolata a Csonka Erzsébet tervezte megejtően emberi bábokkal. Fokozottan igaz ez a Bíborost megformáló Szilner Olivérre. A Bíboros elhivatott pap és élveteg kéjenc. Valósággal keselyűként köröz Casanova felett, majd fokozatosan cserkészi be magatehetetlen áldozatát. Az összetett alakítás csúcspontjaként Szilner eljátszik a lehetőséggel, hogy a Bíboros talán valóban szerelmes. Az egri Harlekin Kortárs Bábművész Stúdió Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe című ötletes produkciójában az örök nőcsábász a legtisztább lelkű ember.
Lázadni veletek akartam
Nincs pénz fagyira
Az 1970-ben született Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regénye a kényszerűségből hirtelen felnőtté válást tematizálja. Bodor Johanna Nem baj, majd megértem és Dragomán György A fehér király című regényeihez hasonlóan a diktatúra vészjósló árnyékában hagyják maguk mögött a gyermekkorukat a szereplők. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió a Bódi-regényből készült előadásában két remek színészt látunk és egy kiváló zenészt. Az osztálytalálkozó okán utaznak gondolataikban az egykori tinédzserek, mára középkorú férfiak Ceausescu Romániájába. László Csaba Várdai Zoltán szerepében az örök megalkuvó. Az alakítás erőssége annak érzékeltetése, hogy Várdai nem vezető alkat, ám rendíthetetlen erkölcsi tartása nélkül elképzelhetetlen bármiféle forradalmi megmozdulás. (A fiúk rendszerellenes feliratokat festenek középületekre, például azt, hogy „Nincs pénz fagyira”). Sebestyén Aba Tóri Áron szerepében a mindenkori közösség kedvence. Bármilyen magasról zuhan le, talpra esik. Azonban Sebestyén legjobb perceiben nem férfit játszik. Ő adja Brigit is, akinek megkapó kedvessége, nőies finomsága mögött a legnagyobb vesztest érezzük. Ha pedig nem elég a szó, élőben halljuk Szász Csaba sikolyként ható gitárriffjeit. A Lázadni veletek akartam előadásában mindenkinek akad elszámolnivalója önmagával.
Casanova
Vivaldi szemre, szájra és fülre
A budapesti FAQ Színház felnőtteknek szóló, nyugtalanító produkciója a feje tetejére állítja a világot, mert átlátszót ugyan, de falat állít a néző és a világ közé. Ezért nem könnyű nézni és főleg élvezni a Meseország nem mindenkié címen játszott bizarr előadást. A szokottnál nagyobb esztétikai nyitottság szükségeltetik a freak-show befogadásához. Az alkotók a mese a világ egységét és harmóniáját hirdető narratív megformáltsága helyett negatív fejlődéstörténeteket működtetnek. Az utóbbira a legjobb példa Hevesi László monológja. Molnár Anna rendezése egyébként is zaklatott lelkiállapotok sorozata. Sejteni sem lehet, hogy a nemtelen Konferanszié (György Zoltán Dávid) szavai után minduntalan szétnyíló függöny mögött mi vár ránk. A mindenhonnan kiszorultak revüje ez, akikkel a kutya sem törődik. Legalább egy színész alakítását sokáig nem felejtjük. Kerekesszékben ülve tolják be, mert szerepe szerint nyaktól lefelé béna, mégis szuggesztív. A felületes szemlélőnek maga a kiszolgáltatottság az elárvult, moccanatlan test. Mégis a nonverbális jelek jól olvasható kottává lényegülnek át Lestyán Attila érzékeny vonásain. Vivaldi szeszélyesen lüktető muzsikájának ritmusait adja vissza a gumiarc. De nemcsak ezt. A lebiggyedt ajkak mozgékonysága, a homlok ráncolása az együttesét pontosabb játékra sarkalló, majd az esetleges elégedetlenségét is kimutató karmesteré. Az olykor elkülönülő szemöldökök komikus mozgásai, a tágra nyíló szemek, a virulens fülek a szigorú maestro utasításait több-kevesebb sikerrel követni kívánó zenészeké. A Meseország nem mindenkié nem kínál feloldozást, de a komikus és a drámai szoros egymás mellé rendelése nem hagyja lankadni a néző figyelmét.
A nagy kacsashow
Tükörfalak
Melyik országgal szomszédos Oroszország? Amelyikkel csak akar. Viccet hallunk, amely az elmúlt félévben riasztó többletjelentést kapott. Pontosabban fogalmazva nem akarunk még csak belegondolni sem, mert a hideg futkos a hátunkon. Farkas Andrea, Csomor Ágnes, Molnár Andrea és Sebők Maja olvas fel haditudósításokból, riportokból és szépirodalmi szövegekből. A budapesti KuglerArt Szalon Kék-sárga – speciális színházi művelet című kísérletében nincs játéktér, ahogy ezúttal a hagyományos értelemben vett előadó(k) és a közönség is hiányzik. Végig világos van. A tükörfalak a padlótól a mennyezetig érnek. A színésznők közöttünk foglalnak helyet. Közös a tér, ahol lehetetlen elbújni, ahogyan az általában a színházban szokás. A Szegedi Nemzeti Színház balett-termében az elmondhatatlanról, a megfogalmazhatatlanról, vagyis az orosz-ukrán háborúról szólnak a szövegek. Ahogy vége szakad a felolvasásoknak, maradunk a teremben. Elmarad a taps, senki nem mozdul. Nézünk magunk elé, hogy ne kelljen látnunk a tükörképünket. Néhány perc múlva szedelőzködni kezdünk. A többi néma csend.
Meseország nem mindenkié
Noémi
A színháznak megszámlálhatatlanul sok funkciója, feladata lehet. Több minden más mellett segíthet az életünket alapjaiban befolyásoló traumák esetleges enyhítésében és feloldásában. Szántusz Noémi Noya néhány perces bevezetőjével kezdődik a lakodalmas performansz-előadás. Noémit gyerekkorában kihasználták és megalázták a (fiú)társai. Az ismétlődő tortúrák a lány majdani esküvőjével függtek össze. A budapesti Freeszfe Egyesület A nagy kacsashow címen játszott előadása pszichológiai rehabilitáció. A közönség a terapeuta szerepébe helyeződik. Noémi a nézők segítségével újra meséli, újra éli a valamikori történetet. Az eltolt fókuszú meséltetésben változik, más megvilágításba kerül az elkövető(k) személye (az egyik néző vőlegényként csókolja szájon a lányt). A hangulatosan félhomályos Régi Zsinagógával, mint helyszínnel változik a környezet. Az előadás második felében mi leszünk a vendégek a lakodalomban. Ám hiába csökken a fizikai távolság, mégis kívül rekedünk a performanszon. Noémi története nem lesz a miénk.
Bábkomédia, zenés gyónás, felnőttmese, felolvasószínház, lakodalmas performansz-előadás. A fenti felsorolásból kitűnik, hogy tematikai és műfaji sokszínűség jellemezte a kínálatot. A független szféra olyan a megszámlálhatatlan sebből vérző színházi struktúránkban (például a rendszeren kívüliségből fakadó besorolhatatlanság miatt) akár a váratlanul megeredt eső első, hűsítő cseppjei aszálykor. A Thealter és a MASZK Egyesület közösen rendezett fesztiválján a lendület a 32. alkalommal is töretlen, hiszen a meghívott előadások képesek voltak a kőszínházban megszokottnál merészebben, újszerűbben fogalmazni.
