Osztrovszkij: A művésznő és rajongói / Radnóti Színház
A Radnóti Színházban Morcsányi Géza új fordításában felfedezték az orosz klasszikus Osztrovszkij nálunk keveset játszott darabját.
Lovas Rozi Fotók: Dömölky Dániel
Mennyi titkot és lappangó történetet rejt a színházi öltöző. A használt jelmezek illata keveredik a rózsavízével, no meg a ritkán tapasztalt, jóleső öröm érzése az annál gyakoribb bánatéval. Egy szegényesen berendezett lakás, a városi park és a búcsú perceihez elengedhetetlenül szükséges pályaudvar. Ezeken a helyszíneken játszódik a szerzői instrukciók szerint Alekszandr Osztrovszkij A művésznő és rajongói címmel írt komédiája. Ám a Radnóti Színházban az elejétől a végéig egy díszletben, a női öltözőben bonyolódik a cselekmény. Itt soha sincsen nyugalom. A díszítők pakolnak, hol próbára, hol meg jelenetbe hív az ügyelő csengője. Ezúttal azonban a pikáns rejtélyeken túl, jóval durvább akcióknak leszünk tanúi a színházi budoárban.
Valahol vidéken Alexandra Nyegina a jutalomjátékára készül. De nemcsak a szűkös anyagiakkal kell megküzdenie az édesanyjával vállvetve, hanem a környezetében élő férfiakkal is. A nő által mondott nem valójában igent jelent. Sokszor igaz ez, de bőven előfordul olyan alkalom is, amikor a nem megmásíthatatlan visszautasítás. A darabbeli férfiak a kényes határokat nem akarják érzékelni, mert semmi bajuk nem származhat az erőszakoskodásból. Ezért aztán az urak nem válogatnak az eszközeikben. A magukat támogatóknak, rajongóknak és a színházhoz csapódó zavarosban halászóknak egyetlen céljuk van csupán: részesülni a művészet sűrű atmoszférájából, de úgy, hogy lehetőleg két vállra fektethessék a vitán felül tehetséges színésznőt.
Lovas Rozi és Porogi Ádám
Valló Péter rendezése most is részletesen kidolgozott színészi alakításokat vonultat fel. A férfiakat könyörtelen őszinteséggel, a nőket, esetleges hibáikat sem feledve, megértő szeretettel ábrázolja az előadás. Az izgalmas karakterek elmélyült kidolgozása kíváncsiságot kelt a nézőben, ezért, ha lehetséges lenne, a függöny legördülése után szívesen kísérnénk figyelemmel további sorsukat. Benedek Mari jelmezterve az ösztön embereit (Dulebov, Bakin) színpompásan elegáns ruhába öltözteti, így rejtve azok ürességét. Ellenben a laza viselet, a kikötődött cipőfűző vagy a kigombolt ing a lélek embereit (Meluzov, Gromilov) vetkőzteti.
Lovas Rozi a férfivágyak által fenyegetett teste Alexandra Nyegina megformálójaként a határok szünet nélküli áthágásának kísérleteiről tanúskodik. Martin Narokov ügyelő (Bálint András) gyengéden öleli át az ifjú színésznőt, mégis érződik a nagy korkülönbség okozta kényelmetlen idegenség. Gromilov, a tragikus színész a hóna alá csapva (!) a lányt próbálja rávenni őt, hogy koccintsanak. Az extravagáns öltözetű Dulebov herceg (Kelemen József), valamint a rosszindulat két lábon járó megtestesülése, Bakin tisztviselő (Pál András) éppen hogy nem erőszakolják meg. Hasonlóan veszélyeztetett a test abban a jelenetben, ahol Migajev igazgató (Konfár Erik) ígérete ellenére, a szerződtetési idény elmúltával közli a lánnyal, hogy nem hosszabbítja meg a kontraktusát a színháznál. Lépcsőzetesen számolódik fel a test feletti kontroll, mert Lovas tehetséggel teszi láthatóvá a síkos szakadék peremén megtorpanó lélek félelmét. Alig észlelhetően belenyilall a felismerés az egzisztenciális ellehetetlenüléstől, felindulásában enyhén remegni kezd, végül, akár az éhesen maradt madár a kalitkában, amely elől túl korán elvették a táplálékot, lépegetni kezd. Csupa iránytalan lendülettel indított, tanácstalanul zavart mozdulatok ezek, amelyeket a kétségbeesés nem enged végig vinni. Az alakítást szép keretbe foglalja a koldusasszony balladája. A kezdőképben a bájos fiatal lány, a zárlatban már a szép nő énekel, akinek megadatott nem egy fontos dolog az életben, ami másnak nem. De az egyszer megtapasztalt boldogság mégis nagyon hiányozni fog a továbbiakban.
Börcsök Enikő és Kelemen József
A tüneményes Börcsök Enikő a mama. Visszafogott kacérsága leplezett szeretetéhséget és érintésvágyat rejt. Majd mindent eljátszik az özvegyasszony Domna Pantyelevna dédelgetett vágyaiból. Ahogyan kézmosás után a vizet rázzuk le az ujjainkról, olyan lezser, hányaveti legyintéssel jelzi, ha a lánya számára a kérő nem megfelelő. Ha jó parti ígérkezik, az elnyújtott hangsúly kísérte, messzeségbe vesző édesanyai tekintet, amint a lelki szemei előtt felvonulnak a férjjelölt birtokának ékességei, hűen mesél az áttengődött évek utáni jobb életbe vetett reményéről. Máskor a talán utoljára megélt, hódítani kívánó nőiesség varázsát engedi hatni. A simogatásra váró keze engedelmesen simul Ivan Velikatov (Rusznák András) tenyerébe, majd miután a férfi elhúzódik tőle, még az asztalon hagyja a karját, hogy hátha még egyszer hozzáér a másik. Érezzük az ujjak remegő vágyát, hogy újra az előbbi kézbe törleszkedhessenek. Az imént felsoroltak az adott szituációban humorosak, mégis inkább a lírai szépségük miatt rögzülnek hosszasan a nézői emlékezetben.
Két szereplője az előadásnak vélhetően jobb ember annál, mint amilyennek a felületes szemlélő gondolná őket.
Martinovics Dorina a kihívóan dögös Nyina Szmelszkaja színésznő szerepében árnyalatnyival butább vetélytársnőjénél, de annál önfeláldozóbb lány. Jutalomjátékául a Szép Helénát kapja, azonban a vonulása a férfiakkal, a partivadászat csalóka szivárvány csupán, hiszen a zárlatban a szemei másról árulkodnak. Ki tudja, még az is lehet, hogy ő lesz a következő tanítványa a próféta lelkületű Pjotr Meluzov (Porogi Ádám) bölcsésznek. Észreveszi és felfedezi magának a fiatalembert, aztán szinte elnyeli tekintetével. Úgy teszi mindezt, ahogyan csak az a nő tudja, aki kiszemelte magának az általa jövőben szeretett a férfit.
Jelenet az előadásból
Schneider Zoltán a parlagon heverő, egykor tehetséges színész A művésznő és rajongói világában. Még az özönvíz előtt került el vidékre „átmenetileg”, és már reménye sincsen arra, hogy újra a főváros közönségének játsszék. Az alkoholizmusa ellenére némelyik este még képes a koncentrált színpadi jelenlétre. Jeraszt Gromilov tragikus színész kisvártatva fogja fel, hogy mi történik körülötte. A legtöbbször valamelyik sarokban nyúlik el, és akkor szólal meg, amikor nem is várnánk, hogy jelen van. Nagyokat nevetünk rajta, de Schneider nagyszerűen érezteti a mára kizárólag az emlékeinek élő ember drámai leépülésének utolsó előtti állomását.
A finisben a test, ez az örökké rakoncátlan ellenálló megadja magát a visszafogott és tehetős úriembernek. Az utastárshoz semmi sem köti, akit meg szívesen magához szorítana, nem teheti. Most és később sem, mert nincs választása. A Radnóti Színházban Morcsányi Géza új fordításában felfedezték az orosz klasszikus Osztrovszkij nálunk keveset játszott darabját. A művésznő és rajongói fordulatokban gazdag, kecses arányérzékkel színpadra állított, kijózanítóan keserű szerelmi történet, amely nem kevés önfeledt pillanatot okoz majd a nézőtéren ülőknek.
