Bíró Kriszta – Tolnainé Kassai Margit: Ostromdressz / Örkény István Színház
Fiatal nő ül a zongorához a színház előterében.
Kókai Tünde fotó: Horváth Judit
Többször is belefog Beethoven IX. szimfóniájának jól ismert taktusaiba. A felvezetést próbálja játszani, miközben beülünk a nézőtérre. Bentről aztán halljuk a főtémát. Érezhetően meg kell küzdenie a zongoristának a csúcspontért, de eljut a viharos lényegig. A zenei előjáték szaggatottsága vezeti el a publikumot az előadás világáig.
Tolnainé Kassai Margit Óvoda az óvóhelyen című memoárját az emlékező majdnem megtörhetetlen személyisége, valamint az emlékező és az olvasó közötti szokatlan kapcsolat különbözteti meg a hasonló szövegektől. A szerző a munkaszolgálatra hurcolt férjének szánta a könyvet. Innen a cinkosan frivol hangvétel, összekacsint az olvasóval az elpusztíthatatlan túlélő. A második világháború idején történt zsidóüldözésekkel foglalkozó, Feljegyzések a Sztehlo-gyermekmentésről alcímet viselő kötetből Bíró Kriszta írt színpadi változatot. Az Ostromdressz című monodrámát Kókai Tünde szereplésével és az adaptáló rendezésében mutatta be az Örkény István Színház Stúdiója.
Tolnainé Kassai Margit, becenevén Kas a Sztehlo Gábor református lelkész által életre hívott, zsidónak minősülő gyermekeket gondozó otthonokban dolgozott 1944-45-ben. Ám az Örkény előadását nem ez, hanem egy izgalmas személyiség önkéntelen túlélési technikája érdekli. Az alapszöveg fajsúlyos témáját szinte pikareszk könnyedséggel tálaló hangvételhez harmonikusan illeszkedik Kókai Tünde játéka.
jelenet az előadásból
Ahogyan kényelmetlen volt akkoriban a világ, úgy kényelmetlen a játéktér is. A szűkre szabott lehetőségek és a virulens szereplő energiái éles ellentétben állnak. Kényelmetlenséget és a bezártságot sugall Znamenák István minimálisan berendezett színpada. Egy titokzatos, minden díszétől megfosztott szekrény az egyetlen díszletelem. Talán ez az alapszövegben emlegetett biedermeier szekrény. Vagy legalábbis a maradványa. Mindenesetre néhol a háború hangjait halljuk a belsejéből. Máskor az az érzésünk, hogy van benne valaki vagy valami. Megint máskor Kas bújik el benne, és kétséges, hogy ki tud-e jönni onnan.
A roppant szuggesztív Kókai cserfes kislányként mesél. Nem hajlandó belenőni, magyarul beletörni a könyörtelen világba. Ám nemegyszer így is éleslátóbb Kas, mint közvetlen környezetében az idősebbek. Ezt nem lehet túlélni suttogják egymás között a sárga csillagos házakba kényszertelepített, sokat megélt asszonyok. Kas makacsul megtartja magának a gyermekien örömteli látásmódot. Az előbbiek miatt Kókai szinte soha meg nem álló, pikareszk figurát csinál Kasból. Hiába asszony, nyughatatlan lányként izeg és mozog. Pici számára a világ, és nem azért, mert kisgyerekeknek való széken próbál ülni. Az üldöztetések előtti is az volt vélhetően, hát még most, amikor annyira perspektíva nélkülivé lett minden. Csupa elvetélt mozdulatot látunk Kókaitól, amelyek azelőtt szakadnak félbe, mielőtt gesztussá lennének. Mintha így, ezek által szeretne kiszakadni karaktere a saját korából. Többször kezd neki például valamely társastánc lépéseinek, már emeli is kecsesen a kezét a nem létező partner vállára, amikor hirtelen megszakad mozdulat.
Ilyenkor mintha elfeledkezne magáról az asszony. Nem hajlandó feladni vágyait az extrém társadalmi körülmények szorításában sem. Kas élni vágyik. Aztán újra csak az életért való küzdelem, a nyomasztó emlékek elbeszélése marad. Egy alkalommal még az önmaga által megteremtett, illetlenül tolakodó férfikezet is eltávolítja a fenekéről. Bíró Kriszta teljes joggal bízik nagyon színészében. Az előadásban nincs vetítés, Kókai szikár szövegmondással teremti meg a vérfürdő miliőjét. Nagyszerű, ahogyan a színésznő Kas és anyósa kapcsolatát néhány vonással árnyalja. Egy-egy ironikus mondat árulkodik a két nő fagyos viszonyáról, aztán meg arról, hogy az események hatása alatt talán a kölcsönös ellenérzés enyhülni fog.
jelenet az előadásból
A zárlathoz közeledve Kas megtörik, pontosabban türelmét veszti. És milyen nagy dolog ez nála. Szinte elhalkul itt Kókai, így érezteti, hogy ez a fordulópont. Embersége nem hagyja cserben egy pillanatra sem, mégis leküzdhetetlen indulattal olyat tesz, amit a következő pillanatban nagyon bán. Kas a rendszeresen maga alá piszkító kisfiút megveri, akárcsak előző gondozói tették.
Milyen változékony a színház világa. Néhány évtizeddel ezelőtt még nem számított kedvelt színpadi műfajnak a monodráma. Mára gyökeresen változott a helyzet. Az Ostromdressz azért számíthat a közönség kiemelt érdeklődésére, mert egy kiváló alakítás képes a rengeteget tárgyalt témát újabb és némileg meglepő perspektívából láttatni.
