Bernard Slade: Válótársak / Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Férfias férfi karaktert, mint amilyen Balikó Tamás volt, s mint amilyen Lengyel Ferenc, nem beszélve az itt szükséges intellektuel macsóról, nem lehet akárkire kiosztani.
A kanadai születésű szerző neve önmagában is elég reklám azok számára, akik szellemes színházi estére vágynak. Akik ismerik előző műveit, például a Jövőre, veled, ugyanitt című világsikert, amivel – sikeres televíziózás után, 1975-ben – Hollywoodban berobbant a bulvárszínházak világába, vagy kedvelik a nálunk ugyancsak ismert Jutalomjáték vagy Romantikus komédia című darabokat, tudják, mi várja őket. Tán el is várják, hogy időnként könnyed pára fussa el nézői szemüket a dolgok változandósága vagy épp változtathatatlansága fölötti búsongás finom pillanataiban.
Ha Slade neve feltűnik a plakáton, biztosak lehetünk abban is, hogy bár a várható szöveg nem kacsingat az irodalmi örökkévalóság felé, lehetőséget ad a jelen mindenkori közönségének és legjobb színészeinek, hogy mindenki jutalomként élje meg a darab színre kerülését. Napjaink Budapestjén, a Rózsavölgyi Szalon friss bemutatója idején még két másik színházban futnak a szerző hagyományosan kevés szereplős, becsülendően megmunkált kamaradarabjai. A fordítók is okkal érezhetik kihívásnak a hamar hervadó kortársi poénokkal tűzdelt hétköznapi dialógusok tolmácsolását. Ez az 1982-es születésű opusz nemrégiben a Szabadkai Népszínházban került színre (Egy)mással címmel, ahol Brestyánszky B. Rozália társszerzőként látta jónak megműteni kissé az alapanyagot. A mostani bemutató fordítója Vajda Miklós, Lőkös Ildikó pedig dramaturgja és – Balikó Tamás tragikusan hirtelen halála miatt – játékmestere is a produkciónak. (Balikó Tamás rendezői elképzelése nyomán a drámát színpadra állította: Lőkös Ildikó és a stáb.) A magyar cím (Válótársak) pedig nagyságrendekkel jobb, mint az eredeti (Special Occasions).
Tagadhatatlan, hogy legtöbb esetben jellemzi ezeket a műveket valami gördülékeny krimi-elegancia. De épp ezért nézzük őket. Itt minden esetben meglesz és megvan a kárhoztatandó „gyilkos”, aki Slade darabjaiban legtöbb esetben maga a köveket is kerekre koptató idő. Az ellenfél akkora, hogy az a megbocsátás, amelyben az író részelteti szereplőit, akkor is jogosnak látszik, ha azok a csatákban alul maradnak is olykor.
Lengyel Ferenc, Für Anikó
Amy (Für Anikó) és Michael (Lengyel Ferenc) tizenöt évi házasság után döntenek úgy, hogy jobb, ha innentől kezdve külön folytatják. Amynél, Los Angelesben marad a három gyerek, a tehetségesen zongorázó kamaszlány, a ki tudja még, miben jó, de már egyéniségnek mutatkozó fiú és a problémásabb kicsi lány. Michael mint a tévétől frissen kirúgott szerző végre írni kezd, s eddig titokban tartott női után már nyíltan vállalt, váltott szeretőkkel éli világát New Yorkban. Hogy az építésznek mondott Amy már korábban rákapott az italra, azt szépen adagolt információkból tudjuk meg. Válás utáni első találkozásuk az eredeti címben jelzett rokonkényszerítő kivételes alkalmak egyike, Michael anyjának temetése. Amy leitta magát a repülőn, annyira, hogy másnap sem ér oda időben a szertartásra.
Für Anikó remekel.
A közönség női tagjai pedig egyszer csak észrevehetnek egy önálló jelentéssel bíró, a leépülést és a minden-mindegy érzetét éneklő tárgyat, egy fakóbarna kis félcsizmát a teljesen feketébe öltözött, bizonytalan léptű asszonyon. Jelmeztervező: Bujdosó Nóra.
Jelenet az előadásból
Megy az idő. Tanúi leszünk a második tizenöt évnek, melynek során sohasem az anyagi gondok, hanem az adott élettel járó személyes katasztrófák, úgymint temetés, esküvő, közlekedési baleset, szerelmi csalódás, színházi bemutató, éretlen süldőlány szektába kerülése, sikeres nagylány zongorahangversenye, majd az első unoka születése tagolják az időt. A névtelen alkoholisták klubjából hősként kikerült Amy új házasságba bonyolódása, majd onnét való kievickélése is megtörténik. Michael pedig vissza-visszajár, különböző gyermeteg cselekkel próbálván közelebb kerülni élete meghatározó asszonyához. Egyik alkalommal magát részegnek mutatva ront be az akkor még magányos Amy karácsonyéjszakájába, hogy az kénytelen legyen egy váratlan, de jól ismert, hirtelen öleléssel megvigasztalni mindkettőjüket. Ez az epizód íróilag mintha bicegne kissé. De Lengyel Ferenc addig csavarja a lehetetlen helyzetet, hogy a néző attól a méltatlankodástól elkezdve, hogy miért nem jó részeg most ez a kiváló színész, észreveszi, hogy ugratják: Michael csak megjátssza a konyaktól mámoros férfit. Igen, férfit. Nem lehet elmenni a tragikus helyzet megkövetelte beugrás, a színészválasztás hibátlansága mellett. Közhely, hogy bár sok kiváló művész van színpadjainkon, a korban megfelelő férfias férfi karaktert, mint amilyen volt Balikó Tamás, s mint amilyen Lengyel Ferenc, nem beszélve az itt szükséges intellektuel macsóról, nem lehet akárkire kiosztani.
Vigasztaló, szomorkás simogatás a darab, s az előadás, ha összeérik, lesz még jobb is. Für Anikó nem tud olyan kedvesen közönséges lenni, mint amilyen ez az Amy az író képzeletében lehet. Kapunk viszont tőle egy olyan tollrajz-sorozatot (vagy a keményebb véset miatt talán jobb a rézkarc megjelölés?), ami egyre jellemzőbb az alakításaira: fájdalmas, finom és – feledhetetlen.
Für Anikó, Lengyel Ferenc Fotók: Gálos Mihály Samu
