Tudósítás az Ördögkatlanból 2.
A Hiperkarmát már csak az erkélyről hallgattam, nem testközelből, mint előző nap a vadcica-leopárd Péterfy Borit…
Háy János felolvas Fotó: Mihály László
Az Ernelláék Farkaséknál színházi változatára jutottam be, másnap pedig a Kálmán-napra. Az utóbbira ugyan esti sorszámom volt, de arra a sávra az árokparton zenélő CseRihannákat választottam. Ez a pécsi együttes már harmadszor szerepel a Katlanon tomboló sikerrel. Közönségük (s nemcsak a szűk baráti kör) velük énekelte számaikat, melyek kivétel nélkül saját szerzemények különböző népek zenei alapjaira, hol fanyaran intellektuális, hol líraian sokszínű szövegvilággal.
A két Hajdu Szabolcs-darab nagyon hasonlít egymásra, mintha új műfajt teremtettek volna – amiből azonban egy harmadik azért már túlzás lenne. Sajnos, kevesen maradtunk a közönségtalálkozóra, ezért – fáradtságuk s a meleg miatt – nem tartották meg, amit sajnáltam. A maroknyi lelkes várakozót is meg kell becsülni, s nem lemondani a meghirdetett programot. Tudok róluk, de nem eleget – remélem, lesz bátorságom a holnapi Alinda-beszélgetés végén megkérdezni, mi a viszony a filmes s a színházi változat között, ők melyikben hogy érzik magukat. Nem hiányzik-e nekik a pazar lakásbelső mint fontos szereplő az élő produkciókból, s játsszák-e lakásokban ezeket a kamaradarabokat. A közel azonos karakterek egyazon színésznél saját személyiségéből, történetéből fakadnak-e, s mit hozott ez a munka a magánéletükbe. És a nevekhez is van kérdésem…
Meglepő tapasztalat volt a film sűrű, mellbevágóan valóságos hatása után a színházi stilizációból fakadó művibb jelleg, ami persze abból is adódott, hogy itt a gyerekeket felnőttek alakítják. Felszabadítóan hat és sikerük kulcseleme, hogy az orrunk előtt lévő, mindennapjaink alapját, közegét képező, ám a művészetbe még be nem vagy alig került témákat dolgozzák fel zsigeri realizmussal. Gyereknevelés, testvérféltékenység, szívességek, örökség, féltékenység, házassági kompromisszumok.
Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya
Hajdu Szabolcs színészi rezdülései nyomán a jelenlét megtette hatását, s közelítette a filmét, a Kálmán-napban Földeáki Nóra rezzenéstelenül monologizáló, savanyúan okoskodó barátnő-figurája és az ezermester szaki (Gelányi Imre) döbbenetes hitelessége nyűgözött le. A napjaink témáiban és megszólalásmódjában jelen lévő klisék reflektáltak: ezeket a közhelyszólamokat beszéljük, s itt alig vannak karikírozva. Éppen addig a vékony határig mennek el, ameddig lehet és kell. Izgatottan kérdeztem a szemben ülőket a Kálmán-nap után: Ernő mester meddig ment el Zita masszírozásában-ölelgetésében, mert én a másik oldalon ültem. Izgalmas interaktivitásra ösztönöz ez bennünket, összehozza az amúgy is közvetlen katlanközönséget. Azért viszont haragszom, hogy a színészek motyognak, pont mintha tényleg csak egymással diskurálnának otthon. Sajnálom, ez színház, hallanunk kell őket a felső sorban is, tőlük tizenöt méterre – gondolom, tanítják, hogy lehet ezt megoldani, hogy megmaradjon az intim beszélgetés illúziója.
Megjegyeztem azokat az ismerősöket, akik a csernobili túlélőkkel tovább tudtak maradni, mint én, aki a mokosbeli Rivaldafény című előadásra távoztam róla félidőben, s azt is, aki hallhatta még Köves Slomó politikai ars poeticáját előző nap a Vylyanon. A rabbi több mint másfél órát késett és nem indokolta, miért. Ez arcátlanság, sok ember több programja borult miatta. Nem a konkrét okot kellett volna ismertetnie, ha nagyon személyes, de a típusát, hogy belássuk, jogos és méltányolható oka volt a minden határon túlmenő késésnek. Amúgy folyékony szabatossággal világosította meg a zsidó identitások lehetséges tipológiáját a judaizmus szellemtörténetére helyezve saját hangsúlyát s érzékeltette holokauszt-túlélő nagyszülei kényszerű asszimilációs stratégiáját, amiből mégis született egy rabbi, ő. (Előtte zene-táncetűdök kápráztattak el ugyanott.)
Both Miklós és az ukrán asszonyok A szerző felvétele
Both Miklós ukrán udvara fantasztikus – az asszonyok képeivel, nevével és mondásaival, a laktózmentes tejjel, változatos gyömölcsitalokkal, teakeverékekkel. (Csapok, párakapuk, heverésre, pihenésre való alkalmatosságok mindenütt, pl. az Origo Góréjában – a melegről szokásommal ellentétben nem írok s alig is jön szóba, olyannyira mértéken felüli.) A katasztrófa miatti kiköltöztetésről, a stressz miatti halálokról, a befogadó családok többféle hozzáállásáról esett szó, amíg maradhattam – mert kezdődött a kaposváriak színháza a Mokosban. Sokan nézték meg és éljenezték, én nem értettem a rendezői koncepciót. Kiváló férfiszínészek karikírozzák az idős, beteges, rosszul éneklő, fegyelmezetlen nőket egy öregotthonban két, őket ráncba szedni akaró fiatallal megtoldva. Az esti, szintén Bérczes László rendezte Háy-féle Halottemberről lakótársam lelkendezett, mialatt én kaposvári színésznövendékek Rómeó és Júliájával zártam a napot a Szoborparkban. Működött a ma divatos ötlet, hogy szinte mindenki mindenkit játszik. Érzelmi hőfokuk, lendületük, izzásuk, szövegmondásuk és fizikai teljesítményük – nemcsak a bravúros kardozós jelenetben – az orosz színházat idézte meg bennünk. Felejthetetlen, pompázatos teljesítmény, büszke lehet az osztályára Uray Péter s a közös munkára az ifj. Vidnyánszky-Vecsei páros.
Éjfélkor is 26 fok volt
Egy évvel ezelőtt itt meg akartam fagyni a Sirályon. Most éjfélkor is 26 fok volt, a pulóvert sem kellett elővenni. A Hiperkarmát már csak az erkélyről hallgattam, nem testközelből, mint előző nap a vadcica-leopárd Péterfy Borit, aki közönségére mászott, befeküdt közéjük, feltartott kezeikre, fehér pólókat gyűjtött be és szülinaposokat köszöntött, mint mindig.
