Lehár Ferenc előtt tiszteleg a Budapesti Operettszínház
Július 27-én, szombaton 20 órától rendkívüli operett gálakoncerttel készülnek a Budapesti Operettszínház művészei a Komáromi Erődben. Az est során Lehár Ferenc legnépszerűbb darabjai csendülnek fel, akiről Giacomo Puccini is azt vallotta, hogy ha az alkotó érdeklődése az operák világa felé fordul, akkor a legnagyobb riválisa lett volna.
Olyan Lehár-művekből hallhatóak majd részletek, mint a A víg özvegy, A cárevics, A mosoly országa, a Luxemburg grófja, a Giuditta, a Cigányszerelem, A pacsirta, a Paganini, valamint A három grácia. Az est folyamán a Budapesti Operettszínház sztárjai, Bojtos Luca, Bordás Barbara, Kiss Diána, Dénes Viktor, Laki Péter és Ninh Duc Hoang Long a színpadra lépve tesznek kísérletet arra, hogy megidézzék Léhár szellemét és operettjeinek hangulatát. Az előadás érdekessége, hogy a zeneszerző szülőhelyén, Komáromban kerül sor. Bár Lehár pályakezdése viszontagságos volt – fiatal korára hivatkozva először nem vették fel zeneszerzői szakra sem a budapesti, sem a bécsi konzervatóriumba – operettjei végül meghozták számára a sikert.
Az előadásban közreműködik a színház Énekkara Szabó Mónika karigazgató vezetésével, valamint a Balettkar Apáti Bence balettigazgató irányításával.
Időpont: Július 27. 20:00
Helyszín: Komáromi Erőd
Koreográfus: Virághné Németh Zsuzsanna és Lendvai Zsolt
Rendező: Homonnay Zsolt
Karmester: Pfeiffer Gyula főzeneigazgató