Olaszországban és Spanyolországban a Proton Színház

|

Közel két év kényszerszünet után újra úton a Látszatélet

Mundruczó Kornél rendezése egy évadon belül kétszer is duplázik: Olaszországban – Torinóban és Nápolyban –, Spanyolországban – Madridban és Barcelonában.

Látszatélet          Fotó: Velija Hasanbegović

A 25 éves múltra visszatekintő torinói Festival delle Colline meghívása háromszori halasztás után végül 2021 őszén valósult meg. A koronavírus miatti korlátozásokat követően különösen nagy élmény volt az újratalálkozás, mind nézői, mind előadói oldalról.

„Az ilyen fajta színházban a közönség újraértelmezi saját szerepét a nézőtéren, egy olyan előadás részévé válik, amely túlmutat a puszta szórakoztatáson és – a Proton Színház akaratának megfelelően – egyfajta látszatéletet ábrázol.” Persinsala Teatro, Olaszország

2022 tavaszán pedig Nápolyban áll újra az olasz közönség elé a társulat. Az alapvetően repertoárszínházként működő Teatro Bellini műsorán rendszeresen szerepelnek vendégjátékok, egy-egy külföldi rendező munkásságát bemutatva, akikkel hosszabbtávú együttműködés a céljuk. A Proton Színház Látszatélet című előadását március 24. és 27. között négy alkalommal tűzik műsorra.

Spanyolországba ritkán jut el magyar társulat, a Proton Színház is csak 12 év és közel 120 vendégjáték után kapott először meghívást. A madridi Centro Dramático Nacional műsorán szerepelni így különleges megtiszteltetés volt a társulat számára. A kortárs műveket fókuszba állító színházban 2021 őszén óriási tapsviharral jutalmazták a spanyol nézők a Látszatéletet. 2022. április 8-10. között pedig a legrangosabb katalán színházban, a Teatre Lliure-ban is bemutatkozik az előadás. A kortárs előadóművészetre fókuszáló intézményt 1976-ban alapították a barcelonai független szcéna szakemberei, akik amellett, hogy saját produkcióikkal járják a világot, a világot is elhozzák a színpadjaikra. A tavaszi szezonukban a Proton Színház mellett többek közt Lola Arias, Miet Warlop és Oskaras Koršunovas, illetve a Hodworks munkái lesznek műsoron.

A magyar közönség legközelebb 2022. június 7-én és 8-án láthatja Látszatéletet a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

CÍMKÉK: