O. Horváth Sári: Szeretett vezérünk / Szkéné Színház
Hogyan lehet élni egy tekintélyuralmi rendszerben, milyen életstratégiákkal lehet hozzá viszonyulni, hogyan határozza meg a magánéletet, hogyan lehet vagy nem lehet kivonni magunkat a hatása alól.
Fotó: Kállai-Tóth Anett
Magad uram, ha szolgád nincsen. Valcz Péter különleges módját választotta a 35. születésnapja megünneplésének és a kreatív önmenedzselésnek: Valcz® napok név alatt kéthetes sorozatba rendezte független rendezői pályája jelenleg is műsoron lévő előadásait. A munkáira kíváncsi nézők a budapesti színházak között vándorolva ismerkedhettek rendezéseivel, új bemutatókkal és régebbi munkákkal egyaránt. Ebben a sorozatban tartották meg a Szeretett vezérünk premierjét a Szkénében.
Érdekes egybeesés, hogy egy másik évad eleji bemutató, a Semmit se bánok (a szintén a harmincas éveiben járó Székely Csaba darabjából készült előadás) a Rózsavölgyi Szalonban ugyanazzal a kérdéskörrel foglalkozik, mint a Szeretett vezérünk. Hogy állunk ma, 30 évvel a (romániai) rendszerváltás után a történelmi közelmúlttal, hogyan él tovább a mindennapokban, mennyire hat a fiatal, a rendszerváltás körül vagy azt követően született generációkra, ki lehet, egyáltalán, ki akarunk-e lépni a diktatúra lábnyomából?
Az előadás szövegkönyvét O. Horváth Sári készítette Daniel Bănulescu Csókolom a segged, szeretett Vezérünk című regényéből. A kiindulópont már maga is abszurd: Ceaușescu azzal bízza meg az írót, hogy írjon egy regényt. 30 napon belül, szabadon, bármiről. A krimiszállal (egy készülő merénylet a diktátor ellen) kevert, fantasztikus és groteszk vonásokat mutató, mozaikos történet középpontjában a diktatúrához való viszony ellentmondásossága, bonyolultsága áll. Hogyan lehet élni egy tekintélyuralmi rendszerben, milyen életstratégiákkal lehet hozzá viszonyulni, hogyan határozza meg a magánéletet, hogyan lehet vagy nem lehet kivonni magunkat a hatása alól. Jelentéses, hogy a regényt a szerző 1994-ben, vagyis öt évvel a diktatúra bukása után írta, és most, huszonöt évvel később, egy új generáció is magáénak érzi ezeket a kérdéseket.
Fotó: Mészáros Csaba
Az előadás meghatározó látványeleme két forgatható és tologatható lépcső. (A díszlet is a rendező, Valcz Péter munkája.) Az írót játszó Molnár Gusztáv a terembe belépő nézőket az egyik lépcső tetején állva fogadja. A diktatúrát és a múltra való rálátást egyaránt megtestesítő építményeket sokféleképpen használja az előadás. Az alattuk lévő szűkös terek a magánélet helyszínei, az állapotváltozásokat tologatásukkal jelzik, ahogy jelzésértékű az is, hogy ki és mikor van a tetején vagy éppen alatta. És még az előadás végén is tudnak meglepetést okozni vele, de ez az ütős poén hadd legyen meglepetés a jövőbeli nézőknek is.
Az előadás meghatározó döntése, hogy Ceaușescut nem férfi színész, hanem színésznő, Fazakas Júlia játssza, hol nőnek, hol férfinek. (Ebben Makány Márta extremitásoktól mentes, kifejező jelmezarzenálja van a segítségére.) Ezzel a megoldással a diktátor személyisége függetlenedik a biológiai nemtől, ugyanakkor a hierarchikus társadalmi-politikai viszonyok kiegészülnek a férfi-női viszonyok kapcsolati jellemzőivel, játszmáival. Így egyszerre lesz rétegzett és ironikus a diktátorhoz való viszony ábrázolása.
Fazakas Júlia nevét akkor ismerhette meg a nagyközönség, amikor az idei POSZT-on megkapta a színész zsűri díját a Karenina, Annában játszott Dollyért. Ennél is figyelemre méltóbb azonban az a teljesítmény, amelyet Frida Kahlóként nyújt a Frida Kahlo balladájában. Különleges, szabálytalan, szenvedélyes karakter, és ezeket a személyiségjegyeket a Szeretett Vezérünkben is kiválóan használja. Ha kell, démonikus, ha kell, szürke és szánalomra méltó Ceaușescut formál, sokféle színével a karakterhez való sokféle viszonyulást is hitelesíti.
Fotó: Mészáros Csaba
Molnár Gusztáv az író szerepében a tépelődő, bizonytalan értelmiségit hozza, aki a magánéletében éppen úgy téblábol, ahogy a regényírás és a politikához való viszonyulás útvesztőjében. Az előadás további szereplői, Gerlits Réka, Kálóczi Orsolya és Mészáros András sok humorral, odaadóan, érzékenyen játszanak.
A kétórás játék mégis hosszúnak érződik, időnként elereszti a néző figyelmét. A különböző történetszálakat (a Ceaușescuhoz fűződő viszony, a regényírás, a szerelmi szál, a merényletkísérlet) nem húzzák olyan feszesre, hogy az előadás energiája végig kitartson.
Fotó: Mészáros Csaba
Ezekért a holtpontokért azonban kárpótol a befejezés. Ha a Semmit se bánoknak éppen a román nemzeti színeket behozó, kissé didaktikusnak és eltávolítónak érződő befejezés volt a vitatható pontja, itt éppen ellenkezőleg: a (szintén a román nemzeti színekkel is operáló) zárókép visszamenőlegesen igazolja a rendezői megközelítést, és elfeledteti a korábbi, hosszúnak érzett játékidőt. Valcz Péter egy interjúban elmondta, hogy nagy hatással volt rá Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse. És valóban, sikerül egyetlen képben megfogalmaznia, hogyan hatja át az élet minden mozzanatát, hogyan pulzál a látható felszín alatt a politikai akarnokság, legyen szó jelenről vagy közelmúltról. Már csak ezért is érdemes megnézni az előadást, akkor is, ha véget érnek a Valcz® napok.
O. Horváth Sári: Szeretett vezérünk / Terminal Workhouse, Szkéné Színház, Manna Produkció
