Novák Ferenc 90

|

Weboldal a koreográfus tiszteletére

Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, a Nemzet Művésze március 27-én ünnepli 90. születésnapját.

Novák Ferenc koreográfus, rendező, etnográfus 1931. március 27-én született Nagyenyeden. A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtője.

A jeles alkalomból a Kultúrpart weboldalt hozott létre, melynek célja, hogy a virtuális térben köszönthessék a koreográfust, etnográfust, együttesvezetőt, apát és nagyapát barátai!

Közösségek és intézmények, tanítványok és munkatársak ünneplik a mestert a www.novaktata.hu oldalon.

Fia, Novák Péter zenekarával, az Etnofonnal adja elő „Apa véd” című számát – premier: 03.27.  15:00

Bihari János Táncegyüttes alapítója korszakos koreográfiáiból közöl válogatást;

Nemzeti Táncszínház az ünnepelt kalandos életútjáról készült interjút, valamint az intézményben bemutatott előadását teszi elérhetővé – premier: 03.27. 20:00

A Hagyományok Háza pedig a Rendhagyó történelemóra című előadásának 2020-ban rögzített felvételét mutatja be a születésnap alkalmából
– premier: 03.27. 20:00

Az oldalon tisztelői is köszönthetik a Nemzet Művészét képpel, videóval, írott tartalommal egyaránt, így a jókívánságok nyilvánosan is megjelennek majd.

CÍMKÉK: