Network / Centrál Színház
Amikor a Billy Elliot film- és musicalváltozatának írója, Lee Hall 2008-ban megnézte a hajdani sötét komédiát, feszengve nyugtázta, hogy a történet időközben realitássá vált.
Martinovics Dorina, Alföldi Róbert és László Zsolt Fotók: Horváth Judit
A tévéstúdió félkész a nyitott színpadon, de a nagy digitális óra már a pontos idővel szembesít. A monitorok és kamerák pulzáló fényei arról árulkodnak, hogy a nyugalom csak látszólagos. A szorgalmas stúdiószemélyzet egy-két tagja szállingózik be, egyelőre még csak ők képviselik a stábot. Majd összehangolt profizmussal pörögnek fel az események: a stúdió megtelik, a színpad fölötti monitorokon láthatóvá válik a műsorfolyam, amelybe bekapcsolódik a mindjárt startoló híradó. A reklám alatt elkezdődik az utolsó pillanatok precíz koreográfiája: megbízhatóságot sugalló, elegáns főcím fülsiketítő zenével, műsorvezető beül, utolsó smink, víz, szájtörlés, asszisztens beszámol, kamera: tessék!
A Network története 1976-ban kezdődött, amikor Paddy Chayefsky forgatókönyvíró filmszatírája sötét jövőt jósolt a televízió bűvkörébe került világnak. A Oscar-díjas történet főszereplője Howard Beale egy kitalált tévécsatorna idősödő hírolvasója, aki miután megtudja, hogy az egyre csökkenő nézettség miatt kirúgják, válaszul bejelenti az esti híradóban, hogy élő adásban lesz öngyilkos. A rendhagyó segélykiáltás később váratlan fordulatok mentén okoz mesés számú nézettségnövekedést, kihasználva Beale-t és a nézőket egyaránt.
Martinovics Dorina és László Zsolt
Amikor a Billy Elliot film- és musicalváltozatának írója, Lee Hall 2008-ban megnézte a hajdani sötét komédiát, feszengve nyugtázta, hogy a történet időközben realitássá vált: azok a nézők, akik fenntartás nélkül bíznak a médiában, könnyűszerrel manipulálhatók. Mivel a film bekerült az amerikai filmtörténet 100 legjobb alkotása, forgatókönyve pedig a 10 legjobb írói teljesítménye közé, a színpadi adaptáció jogát nem volt könnyű megkapni. Miután másodszorra sikerült, Ivo van Hove rendező és Jan Versweyveld díszlettervező egy hightech híradóstúdió környezetébe álmodta a darabot, ahol az előadás nézői egyben az élő adások résztvevői is.
Ezt a színpadképet látjuk viszont a Puskás Tamás által rendezett darabban is a Centrál Színház előadásában (díszlettervező: Pallós Nelli). A kettős működésű tér egy mindennapos folyamatot modellez: a választást, hogy összességében próbáljuk-e követni az eseményeket vagy a kamerák szűrőjén keresztül. Ha a monitorokat nézzük, akkor egy megtervezett képet látunk, amely a néző igényei, kényelmi-esztétikai elvárásai szerint készül, így azonban nem látjuk a teljes színpadi eseményt. Ha a színpadi „valóságot” követjük, amely a folyamatos egyéb stúdió mozgásokkal együtt mutatja a híradós jeleneteket, akkor viszont lemaradunk a kamera által közvetített „csak nekünk”, tévénézőknek szóló szemkontaktusról. A kiválóan funkcionáló színpadkép az előadás másfél órája alatt szinte állandóan döntésre készteti a nézőt: tévét nézzünk vagy színházat? A darab technikai és videórendezője, Gothár Márton, a világításrendező Friedrich Gergely, az operatőrök és adásrendezők így az előadás keretein belül a kamerák folyamatos jelenléte miatt társrendezői szerepet kapnak: egy párhuzamos tévés „realitást” hoznak létre.
Cserna Antal és Fehér Tibor
A Network filmváltozatának négy főszereplője van, míg a színdarabnak egy: Howard Beale (Alföldi Róbert). A filmben az elkeseredett hírolvasó egyfajta misztikus révületbe esik és így egy idő után a figyelem áttevődik azokra a szereplőkre, akik a sorsa felől döntenek. Ezt a főszereplőt váltó dramaturgiát Lee Hall nem tartotta szerencsésnek a színpadi adaptációjában: nem engedi ki Howardot a fókuszból, aki nem ájul el izzadt agóniában a beszédei végén, hanem egyre tudatosabb lesz, sőt mind inkább rákap az új összefüggések és igazmondás ízére. Alföldinek sajátja ez a Howard, mert dolga van vele. Más, mint a filmbeli, ami nyilván elvárható, de mégis kifejezetten izgalmas, ahogy a sokszor a forgatókönyvből ismerős mondatok egy másképp hiteles, teljesen helyi értékű értelmezéssel szólalnak meg. Miközben Alföldi magára húzza a szöveget, jól egyensúlyoz az igazmondás extázisában: épp annyira őrül meg, hogy még elhiggyük neki, hogy normális. A mindennapi fölé emeli magát, a dühét, elkeseredését, hogy aztán az így generált csöndben minél érthetőbben artikulálja misszióját. A szünetek és hangsúlyok ugyanis ránk vonatkozó nyomasztó áthallásokat közölnek. Alföldi Howardja annyira jól magyarázza el a néphülyítés csinn-bumm cirkuszát, hogy a mellettem ülő nézőből félhangosan kiszakadt egy önkéntelen: „Hát igen!” Kell ennél jobb kritika?
László Zsolt és Schell Judit
A hírszerkesztőség vezetőjének, Max Schumachernek a szerepe karcsúsításon esett át a színpadi átdolgozás során. Az eredeti jeleneteknek időnként csak a tételmondatai maradtak meg, amelyeket László Zsolt tisztán értelmezve közvetít. Párszor van esély ebből a tempóból kitörni és ezek az amplitúdók meg is történnek. Schumacher feleségének szerepébe Schell Judit ugrott be. Elfojtott-kiszakadó dühe kiszolgáltatottá teszi: epizódjával évtizedek házasságát hiteti el. Diana Christensen (Martinovics Dorina), aki miatt új szelek kezdenek fújni a UBS-nél, egy agilis, fiatal, lehengerlően vonzó nő, a darab cselekményének fő mozgatója. Mindez meg is valósul a szerepben, de egy finomhangolással a karakter lehetett volna még magabiztosabb, levakarhatatlanabb, hogy egyértelműbben lássuk a nőt, aki zseniálisan vakmerő, de semmiféle morális határral nem rendelkezik, ha a céljai megvalósításáról van szó. Fehér Tibor primitív vezető menedzsere kellemetlenül életszagú, Cserna Antal mint másik fő döntnök gerinctelen mindenhol állása szintén érzékletes. Hatásos Bodrogi Gyula mindenek felett álló, szimbolikus jelenléte, melyet jól segít a technika is, de alapja egy olyan hiteles színészi megszólalás, amely Isten-hangú kinyilatkoztatást tud közvetíteni egy olyan világban, amelyben semmi transzcendentális nincs.
Howard: Alföldi Róbert
A Network egy masszívan izgalmas, jól felépített másfél órát ad nekünk Puskás Tamás pontos rendezésében. Körültekintően és egyre erőteljesebben mutat be még egy fontos szereplőt: a dühöt, ami a miénk, és a mi Howardunk érzi helyettünk, aki azzal megy ki a színpadról, hogy utoljára jelentkezett. Ha így lesz, a hiánya is a miénk lesz.
/Színpadra alkalmazta Lee Hall Paddy Chayefsky filmje alapján. Fordította: Baráthy György. Rendező: Puskás Tamás/
