„…nekem is kellett valamit mondanom”

|

Máté Gábor: Színházi naplók

Az első bejegyzés: 1993. december 8. Az utolsó: 2015. január 11. Bő két évtized. Tizenhét fejezet, függelék négy részben. Kis átfedésekkel, hiátusokkal, ismétlésekkel. De ettől (is) izgalmas olvasmány, hogy szinte puzzle-ként illeszthetők össze a részek, melyek a naplóíró különböző életszakaszaiban történtek. Vajon mi történt (vagy mi nem történt) akkor, ami nincs a naplóban.

 

 

Színházi naplók – hirdeti a borító, miközben fejlődésregénynek is olvasható. A történet mögött ott a színház, de ugyanúgy ott van egy hős, történetesen egy színházi ember, akivel történnek a dolgok: a találkozások, a szerelmek, a barátok, a szerepek. Így hát a sorsa összefonódik az elmúlt húsz év színháztörténetével – Máté Gábor könyve a Tények és Tanúk sorozatban jelent meg a Magvető Könyvkiadó gondozásában.

Kezdődik tehát egy régi-régi téli napon a Julius Caesar olvasópróbáján, Zsámbéki Gábor rendezésében, melyben a naplóíró Brutus szerepére készül. Aprólékos részletességgel számol be a színházi folyamatról, hogyan nyílik ki a mű, milyen megtorpanások és továbblépések kísérik, nemcsak a szerep megformálásában, hanem a térrel, a jelmezzel, a szöveggel, a színésztársakkal való találkozásokkor. Kinyílik Zsámbéki módszere, kiderül, hogy még a külföldi turnék idején is próbálnak, ezúttal épp Strasbourgban, akár a szállodai szobában is. Mindeközben föl-fölbukkannak kisebb-nagyobb epizódok a magánéletből, forgatásokból, például egy zavarba ejtő erotikus jelenet tanítvánnyal, máskor vasárnapi szülőként a gyerekekkel, vagy az anya megrendítő halála a közelgő bemutató előtt pár nappal, vagy egy karácsonyi együttlét az apával, Máté Lajossal – aki nem mellesleg maga is írt színházi naplót bő hét évtizeddel ezelőtt a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színházról, mely szintén megjelent könyvalakban 2005-ben a Criticai Lapok gondozásában. Mindezen rétegek finoman egymáson – a napok hordaléka.

A kötetben publikált színházi naplók közt, mintegy keretbe zárva, az utolsó fejezetben bomlik ki az elsőhöz hasonló részletességgel néhány hét története, ezúttal Az imposztor varsói rendezésének mentén. Ezek a jegyzetek is azért izgalmasak, mert egyszerre olvashatni érdekes elemzést Spiró drámájáról, arról, hogyan lehet előadást teremteni más munkamódszerhez szokott színészekkel, akikkel még nyelvi-kommunikációs nehézségek is vannak, milyen a magány – az alkotói és a privát – idegenben, hogyan fedik át egymást az ottani hétköznapok és az alkalmankénti hazalátogatós napok. És hogy a végén sincs fölszabadulás, hiába a siker, akkor is ott vannak a kérdőjelek, bizonytalanságok. „…nekem is kellett valamit mondanom… de képtelen voltam udvariasan ömlengeni, ezért inkább felhívtam a figyelmet a hibákra, mire vigyázzanak a további előadásokon, mi ne történjen meg, ha lehet. Aztán következett az ivászat.” Mindezzel azt az állapotot jelezve, amiből aztán tovább lehet lépni, illetve pontosabban újra a nullára lehet lépni.

Máté Gábor azt írja könyvének bevezetőjében, hogy több évtizede folyamatosan írja a naplóját, melyből olykor-olykor már korábban is publikált, többek közt a Színház folyóiratban vagy a litera.hu-n. De a még azóta könyvalakban is megjelent doktori dolgozata, az Első lépések is tartalmaz naplóbejegyzéseket, vagyis az olvasó már korábban is találkozhatott ezekkel a szövegekkel. Most mégis más így egymás mellé helyezve látni időben távol eső történéseket, melyek ezáltal más fénytörésbe kerülnek. Külön érdekességük a szövegeknek, hogy M. G. időnként közbeékeli 2018-as kommentárjait, amiktől az egész afféle karinthys Találkozás egy fiatalemberrel lesz.  És ha az adatokra is kíváncsi az olvasó, az említett előadások színlapjait is megtalálja, M. G. rendezéseinek és szerepeinek listáját, és a kötetben előforduló nevek mutatóját is. Sajnos, a mellékelt képek elég gyatra minőségűek, pedig méltó lenne egy gazdag képanyag is ehhez a tartalomhoz. Ha a statisztika száraz adatainál maradunk, akkor a 17 fejezetben nyolc próbafolyamatáról olvashatni, melyben M. G. színészként vesz részt, hatról, melyben rendezőként, két fejezetben pedig vegyesen találhatni mindenfélét, sőt, van egy magánlevél is. Ez a levél 1994. január elsején íródott (a Julius Caesar próbafolyamata alatt) Székely Gábornak, aki az akkor induló, általa vezetett Új Színházba invitálja. „…ez az, amire vágytam – írja neki M. G. –, a második főiskolai óránk óta… most mégis ott tartok a pályámon, hogy nemet kell mondjak.” Néhány sorral följebb így indokolja ezt: „…abban az évben történik meg mindez, amikor éppen nekem van a legtöbb irányú feladatom a Katonában, most tartok ott, amire vágytam… Semmiképp sem tisztességes, hogy ekkor hagyjam el.”  Ez igazán érdekes a mából visszanézve. Mert azóta tudni, milyen pályát járt be Máté Gábor, és hogy mennyire meghatározó személyiségévé vált a Katonának, és hogy oda-vissza milyen fontosak egymásnak. Ő is a Katonának, és a Katona is neki. Ez akármilyen nehéz döntés is lehetett annak idején – a mából nézve úgy látszik, jó döntés volt.

A kötet a felnőtté válás krónikájának is fölfogható. Éveken átívelő vívódások, töprengések, álmatlan éjszakák, ritka örömök és gyakori testi szenvedések (többek közt az örökös fogyókúra okán). Húsz év krónikája – megszakításokkal. Belelátni, hogyan készül egy-egy előadás, és hogy mindez mennyi lemondással jár a hétköznapokban, micsoda fegyelmet követel a munkában és milyen szenvedélyeket korbácsol föl éjjel és nappal. Azt is meglátni, mi történik közben a színészben – és mi a rendezőben. A sokféle beírás közt is a különlegességek egyike, amelyik a Hedda Gabler-próbafolyamat alatt készült a megformálandó szerep, Jörgen Tesman szemén keresztül.

Összefoglalva, ezek a színházi naplók afféle csapongások a rendben; kísérlet a keretek szétfeszítésére. Szinte elképzelhetetlen, hogy lehet ennyi mindent a napok 24 óráiba összerakni. „A hó továbbra is esik… bukdácsolok haza a lomtalanítás szemétkupacai között… kénytelen vagyok rozét venni magamnak, gondolom, a naplóírás is jobban megy így. Azért veszek friss tejet is a holnapi kávéhoz. Épp tele a kezem borral és tejjel, mikor csöng a mobilom a zsebemben, zalaszentgróti tanítványom hív, mennék-e holnap az IBS-be egy bemutatójára… ott leszek… Aztán elolvasom A kulcsot, Forgách András darabját, amit Ascher rendez jövőre. Csöng a telefon, és Patrícia hív, hogy megyek-e már Kaszás Gergő születésnapjára a Tháliába… Már ott ülnek… ott vagyunk, nem rossz.”

Nem rossz…

Máté Gábor: Színházi naplók. (Tények és Tanúk) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 470 oldal, 4299 Ft

CÍMKÉK: