Nehéz istennek lenni

|

Augusztus 26-án, 27-én, 28-án és 29-én

2010 májusában Brüsszelben mutatta be a Proton Színház a Nehéz Istennek lenni című előadását, ami azóta megjárta Európa számos országát és Ausztráliát is. Augusztus végén utoljára húzzák fel a vásznat kamionok oldalán.

Belgrad

Több mint 11 év telt el azóta, hogy a Proton Színház bemutatta első, saját gyártású, nemzetközi koprodukcióban készült előadását Mundruczó Kornél rendezésében. A Frankenstein-terv brüsszeli bemutatója után kapott egy lehetőséget a Proton. Időt, energiát, munkát és kreativitást nem sajnálva létrehoztak egy izgalmas, olykor brutális, mégis lenyűgöző alkotást, amely ma ugyanannyira aktuális – ha nem aktuálisabb –, mint akkor volt. A Nehéz Istennek lenni ugyanakkor egy döntés is volt, ami kijelölt számukra egy utat, amelyen ma is járnak: a szabadság és egyben az ezzel járó bizonytalanság útját. A Sztrugackij fivérek ihlette darabban Láng Annamáriát, Gera Marinát, Kiss Diána Magdolnát, Stefanovics Angélát, Rába Rolandot, Bánki Gergelyt, Katona Lászlót, Friedenthal Zoltánt, Szemenyei Jánost és Nagy Zsoltot láthatja a közönség.
Az előadás több nemzetközi díjat is elnyert, többek között a 2012-es szarajevói MESS Fesztiválon a zsűri különdíját, a Kritikusok Nemzetközi Szövetségének díját és a MESS Fórum “Luka Pavlovic” díját, illetve Drezdában a Német Szövetségi Politikaoktatási Központ díját 2011-ben.

A fenti elismeréseket igazolják a külföldi turnék után megjelent kritikák is:

„Lélegzetelállító, kelet-európai hardcore-reality színház.” Der Standard, Ausztria

„Ilyet még nem látott Zürich! A sokat próbált színházrajongók is alig tértek magukhoz a majdnem kétórás előadást követően. Vajon a kamion egy Pulp Fiction partiautó volt vagy mégis inkább egy Magyarország posztkommunista pornópiacáról származó prototípus? A gonosz és a zseniális különleges ötvözete! A sokat díjazott film és színházi rendező munkái szembe mennek a kapitalista világgal. (…) Mundruczó őrülete erőszakkal, iróniával és törésekkel taglózza le a nézőit. Átgázol rajtunk. Felszabdal minket. Budapest mindenhol ott van.” Tages Anzeiger, Svájc

„Lemeztelenítés, kínzás, lelki terror és gyilkosság – az előadásban Mundruczó Kornél kegyetlenül szembesíti nézőit az erőszakkal. (…) A színpadon ugyan nem folyik igazi vér, mégis fájó nézni ezt a valóságshow-t. (…) Az elvágyódás érzelmes pillanatai a zenés betétekben jelennek meg, amikor a színészek a kamionban található minden lehetséges eszközön zenélni kezdenek, legyen az szemetes, vasaló vagy akár varrógép.” nachtkritik.de, Németország

A külföldi közönségtől idén júliusban, a 19. vendégjátékuk keretében, a Velencei Biennálén, Olaszországban búcsúztak nagy sikerrel:

„…egy körülbelül tíz évvel ezelőtti előadás, amelyet a Proton Színház nagy európai fesztiválokkal közös koprodukcióban mutatott be, és amely még mindig megdöbbentő és jelentőségteljes. A Nehéz Istennek lenni szörnyű és sokkoló témákkal foglalkozik, ezek azonban a darabban elkerülhetetlennek tűnnek.” il manifesto, Olaszország

Augusztus végén, Budapesten nem csak a 75. előadást és a mögötte álló 11 évet ünneplik, hanem mindazt az emberi és szellemi értéket, amit a Nehéz Istennek lenni jelent a színház számára. Az utolsó előadások híre a nemzetközi színházi szakmához is eljutott, így Magyarországra utazik a világhírű táncos és koreográfus Marlene Monteiro Freitas is, hogy a csapattal együtt még egyszer, utoljára meghallgassa a Mamy Blue-t.

Köszönet az Örkény Színháznak, hogy velük együttműködésben valósulhatnak meg az utolsó időpontok augusztus 26-án, 27-én, 28-án és 29-én a Gyömrői út 156. szám alatt található raktárban.

És köszönet mindenkinek, aki az évek során ezen az úton velünk, mellettünk lépkedett és lépked most is.
Különösen pedig nektek:
ÁGH Márton, BÁNKI Gergely, BELÉNYESI Zoltán, BÍRÓ Yvette, BÜKI Dóra, CSATÓ Zsófia, CSELIK Jánosné, CSÓKA Tímea, CSUNDERLIK Péter, DERZSI János, ÉLTETŐ András, FRECSKA Rudolf, FRIEDENTHAL Zoltán, GERA Marina, GYORGYOVICS Zoltán, HORVÁTH Henrietta, KATONA László, KÉKESI Miklós, KISS Diána Magdolna, KISZELY György, KÖVÉCS Luca, LÁNG Annamária, MATONDO STONE Patrick, MUNDRUCZÓ Kornél, NAGY Gergely, NAGY Zsolt, NYERKY Zsanett, ÖRDÖG Tamás, PETRÁNYI Viktória, RÁBA Roland, RÁKOS Blanka, REMBECZKI János, RÉTI Péter, RIGÓ Zoltán, SÓS Judit, STEFANOVICS Angéla, SZAKÁL Andrea, SZEMENYEI János, THURÓCZY Szabolcs, TÓTH Orsi, WÉBER Kata, ZABEZSINSZKIJ Éva, ZSIGRI Tamás és

koproducereinknek Alkantara Festival, Lisszabon, Portugália; Baltoscandal, Rakvere, Észtország; Culturgest, Lisszabon, Portugália; KunstenFestivalDesArts, Brüsszel, Belgium; Rotterdamse Schouwburg, Hollandia; Theater der Welt 2010, Essen, Németország; Théâtre National de Bordeaux en Aquitaine, Franciaország, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest

CÍMKÉK: