Négy premier az Átriumban

|

Alföldi Róbert lesz Bruscon, a színházcsináló

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok.

fotó: Mészáros Dezső

Az Átriumot szeptemberben „töltötte újra” öt csapat – a FÜGE, a Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, az Orlai Produkció és a Delta Produkció, az alapcsapat pedig az évad során kiegészült az Egy Életem Produkcióval is.

Bár a kollaboráció első évada alapvetően a berendezkedésről és a működés kialakításáról szólt, szeptember és június között így is több mint 270 előadást láthatott csaknem 90 000 néző a Margit körúti színházban.
Áprilisban az első koprodukció is megszületetett a Delta Produkció és a Dumaszínház együttműködésében, ez Litkai Gergely Burn Out Baby című darabja, melyet Ónodi Eszter előadásában láthat a közönség – nyáron a Művészetek Völgyében is, ősztől pedig újra az Átrium színpadán.

A társulatok együttműködésének köszönhetően az eredetileg a Jurányi Házban 2024 szeptemberében bemutatott Orlai-FÜGE koprodukció, a Halál Velencében decemberben a nagy érdeklődésre való tekintettel az Átriumban is bemutatásra került, így a Jurányi mellett az Átrium is az előadás otthona lett – a Kulka János megjelenítésében látható klasszikus a következő évadban is mindkét helyen látható lesz.

Lehetőségeikhez mérten igyekeztek, és a jövőben is igyekeznek nyitottak lenni, és teret biztosítani olyan társulatoknak és rendezvényeknek is, akik nem tagjai a kollaborációnak – ilyen volt például idén a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház, a Barátomhoz Produkció, a Connect Conflict Night rendezvénysorozat, az Improvizuál Produkció bemutatója, a Független Előadó-művészeti Szövetség gálája, vagy épp a Telex – Most jövök első közönség előtt felvett beszélgetése.

A következő évadban négy új bemutatót terveznek az Átriumban játszó társulatok, és lesznek „beköltöző” produkciók is – azaz már korábban bemutatott előadások, melyek az Átriumban is debütálnak.

Az évad első bemutatójában a Delta Produkció vállalkozik különös kísérletre: felkértek két neves színpadi szerzőt, Németh Gábort és Bíró Zsombor Aurélt, hogy kutassanak a generációs ellentétek, hasonlóságok és különbözőségek témájában. Az eredmény két ízig-vérig kortárs magyar egyfelvonásos, melyek Keresztes Tamás rendezésében szövődnek egymásba, hogy arról meséljenek: tudunk-e egymással kommunikálni, amikor teljesen más minták alapján szocializálódunk? A Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című „generációs kíntornát” szeptember 20-án mutatják be, az előadás szereplői: Kádár Kinga, Mucsi Zoltán és Olasz Renátó.

Pintér Béla és Társulata

A Pintér Béla és Társulata új előadásával folytatódik a bemutatók sora: október 11-én debütál a Kabuki c. előadás, melyet a társulat eddigi előadásaihoz hasonlóan Pintér Béla ír és rendez, az előadás szereplői: Fodor Annamária, Messaoudi Emina, Adorjáni Bálint, Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Takács Géza. Az előadásról a társulattól megszokott módon egyelőre keveset tudni, de már zajlanak a próbák, köztük a néptáncpróbák is. Az új bemutató mellett továbbra is repertoáron lesz a társulat jelenleg futó tizenhét előadása.

Az Orlai Produkció novemberi bemutatója Thomas Bernhard: A színházcsináló című színműve, melyet Bíró Bence átdolgozásában, Pelsőczy Réka rendezésében és Alföldi Róberttel a főszerepben láthat majd a közönség.

Az évad utolsó bemutatója egy FÜGE Produkció – Orlai Produkció együttműködés lesz májusban, a címe: WHOTHEFCUKISALÍZ, műfaja pedig „zenés dráma Csodaországban”. A nagysikerű MILF alkotógárdája, a „háborús történelmi idők” hangulatkeltése végett, újra harcba lép. Ezúttal a családon belüli sztereotípiák útvesztőjébe vezetnek minket. A szereplők: Pető Kata, Rohonyi Barnabás, Alföldi Róbert és Gergye Krisztián, aki rendezi és koreografálja is az előadást, melynek szerzői: Kovács Viktor és Kovács Dominik.

A Dumaszínház az elmúlt évadhoz hasonlóan hónapról hónapra hozza majd a hazai stand up legnépszerűbb előadóit, ősszel Kovács András Péter és Ráskó Eszter előadása mellett Hadházi László új estje, A világ esze is látható lesz, sőt, a tervek szerint 2026-ban Bödőcs Tibor is újra színpadra lép.

Thuróczy Szabolcs

Az Egy Életem Produkció égisze alatt továbbra is műsoron marad Grecsó Krisztián estje, valamint ősztől az Átriumba költözik a Pintér Béla és Társulatából és megannyi filmből, sorozatból ismert Thuróczy Szabolcs önéletrajzi stand up-ja is.

CÍMKÉK: