Nagymamával álmodtam – Trafó
Holokauszttal viccelni? Nem. Akkor beszélni róla? Inkább beszélgetni úgy amúgy.
A TÁP Színházból is ismert Göndör László estje egyszerre pimasz és humoros, kitárulkozó és végtelenül intim, összművészeti és szövegközpontú.
Fotók: Ofner Gergely / Trafó Kortárs Művészetek Háza
Régen láttam el ennyire hosszú (al)címmel bármely írásomat, nemhogy kritikámat. Azonban a tavaly Staféta-pályázatot nyert Nagymamával álmodtam című előadás – show, stand-up, történetmesélés – lényege ebben a mondatban foglalható össze. Mert a TÁP Színházból is ismert Göndör László estje egyszerre pimasz és humoros, kitárulkozó és végtelenül intim, összművészeti és szövegközpontú.
A színész a járvány idején költözött a nagymamájához. Egyrészt azért, hogy mindennapi segéderő legyen a lassan 100 éves Katona Éva számára, másrészt, hogy készülő előadása alapanyagaként felvegye a vele készített mélyinterjúkat. Ezeknek a beszélgetéseknek olyan céljuk volt, mint például „derüljön ki, hogy (a nagymama) jófej, liberális tanár volt”, „nyerjen bizonyosságot, hogy nem hazudott nekem, hogy okkal idealizáltam”, „derüljön ki, hogy mennyire ismer engem”, „legyen a nőideálom” – no meg, hogy a közönség valamennyire betekintést nyerhessen Katona Éva, a holokauszt-túlélő lakásába, gondolataiba, életébe.
Amíg az előadás első felében a videók, a drámaíró kurzuson való részvétel és az extravagáns jelmezek kapcsán Göndör Lászlóról mint színészről, jelenségről és személyiségről kapunk képet, addig a második részben az eszköztár bővülésével (Göndör hárfajátéka, tárgyanimációja stb.) térünk át egyre inkább a nagymamára. Ő csak hangként van jelen a produkcióban, személyesen azonban nem, csak a legutolsó videóbejátszásban láthatjuk, akkor is farsangi maszkkal eltakarva – éppen születésnapot ülnek unokájával.
Göndör szép ívben vezeti fel a projektet, azon belül is a nagymamával érintett témaköröket. A „Találd ki, szerinted ennek a kifejezésnek mi az ellentéte a nagymama szerint?” című, interaktív közönségjátéktól elkezdve a szeretetteljes unoka-nagymama élcelődéseken át jutunk el a XX. század egyik legmeghatározóbb és legtragikusabb eseményéhez. Minden más válasszal és témával ellentétben az ott átélteket nem halljuk a nagymama hangján.
Vannak olyan részletek, amikről csak annyit tudunk, hogy elhangzottak köztük. Vannak olyan események, amelyeket Göndör hadar el nekünk. És van egy konkrét emlék, amelyet az interjúk felvétele során ugyan elmond a nagymama, azonban unokája – megmagyarázhatatlan okból, de – kitörli azt a hangsávot. Talán véletlenül, talán nem. Nevezetesen azt, amelyben Katona Éva elmeséli, hogyan találkozott Mengelével a haláltáborban. A tényről tudunk, a felvételről és a törlésről tudunk, a konkrét találkozó részleteit azonban nem ismerjük meg. Göndör László elmeséli nekünk, hogy a nagymama a törlés után ismét elbeszéli az emléket, ám ez ránk nézve nem oszt, nem szoroz az ismereteken. És ez nem is baj. Van, amivel közös történelmi tényként bánhatunk, és vannak olyan momentumok, amelynek kierőszakolása, bensőségességének megtiprása talán bűn is lenne. Hiszen már csak a tény birtokában is közelebb kerülhetünk a holokauszt lelki vonulatához.
Göndör remekül adagolja az interjúrészleteket. Száz százalékig személyes, nulla százalékban személyeskedő. Jó arányérzékének köszönhetően ülteti fel a nézőket egy gyorsan száguldó érzelmi hullámvasútra, amelyben egyik pillanatban nevetünk, a következőben pedig megfagy bennünk a levegő.
A Nagymamával álmodtam nemcsak színházi eszköztárában, hanem témafelvetésében is több komponensű előadás. A holokauszt személyes történeteken keresztüli megismerésén túl két generáció közeledéséről, illetve egy unoka nagymamájához való kapcsolódásáról és a családtörténet megértéséről is szó van. És nemcsak halljuk, hanem érezzük, látjuk és érzékeljük is ezeket az irányokat. Göndör emberként és semmi felesleges bravúrt bemutató színészként áll előttünk és mesél nekünk a Trafó alagsorában.
A közeledés és a megértés gesztusának pedig mikor máskor, ha nem a járványhelyzet idején (amikor az előadás született) van a legnagyobb értéke?! Ez a gesztus az utolsó videós bejátszóban csúcsosodik ki: az érintést nem kedvelő Katona Éva átöleli a szülinapi torta felett unokáját. A százhoz közelítő nagymama fiatal felnőtt unokáját. A holokauszt-túlélő a békeidőkben született generáció egyik tagját. A színpadon a színész pedig csak ül a vetítő előtt és nézi a vágóképeket. A végén mindannyiunkra ráborul a színházi sötét.
Göndör László és nagymamája, Katona Éva beszélgetéseiből és visszaemlékezéseiből a szöveget írta és szerkesztette: Bódi Zsófia, Laboda Kornél, Göndör László.
