Lerner – Loewe: My Fair Lady / Szegedi Nemzeti Színház
A több Oscar-díjjal kitüntetett amerikai film és musical, a My Fair Lady hatalmas Jolly Joker bármely színház számára. Az 1964-es alkotás minden korosztályt képes megszólítani. Valakit a zenéje, valakit a története, valakit a régi idők nosztalgiája ejt rabul, emellett szinte a teljes társulatnak feladatot ad a mű.
Fekete Patrícia, Borovics Tamás fotó: Tari Róbert
A Szegedi Nemzeti Színház ezzel a klasszikussal indította az évadot. Az igazgató Barnák László rendezése pedig hozza a „kötelezőt”: XX. század eleji Angliát idéző díszletelemek és jelmezek, jól ismert dallamok, a filmből is ismert dialógusok – és nem utolsó sorban a jó hangi adottságokkal rendelkező és a megfelelő összjátékban működő társulat és a színház énekkara.
A történet szerint egy sznob és megrögzött agglegény nyelvészprofesszor, Henry Higgins fogadást köt, miszerint képes úrihölgyet nevelni és a helyes beszédre megtanítani a nyers virágáruslányt, Eliza Doolittle-t, hogy aztán bevezessék az előkelő társaságba. A fogadáshoz csatlakozik a nyelvészet szintén nagy tisztelője, Pickering ezredes, magára vállalva a tanítás költségeit.
jelenet az előadásból
A zenés előadás pontosan követi a musical jeleneteit. Papp Janó korszakba illő, egységükben egyedi jelmezei jól kiegészítik Túri Erzsébet többfunkciós, a forgó színpadon elhelyezett fő díszletelemét, amely egyben az előadás frappánssága is. Egy hatalmas kalitkában látható Higgins szobája, a lakásajtó, majd újabb fordulattal a piactér és a bálterem is. A díszlet szép metonímiája annak, hogy ugyanazon szűk tér valakinek a teljes világát jelenti maradéktalanul, valakinek meg a bezártságot és a fulladást szimbolizálja, hiszen kívül tágasabb.
Másfelől a kalitka gyönyörű képben foglalja össze a tanulatlan utcalány Eliza jellemfejlődését is: a gondozásra szánt madárka számára kezdetben biztonságot és gondoskodást jelent a ketrec, ám ahogy egyre több mindent érzékel és fog fel ésszel és szívvel a világból, a kalitka egyre inkább börtönné válhat. Nem is véletlen, hogy Eliza Higginstől való távozásakor a ketrec kicsinyített másával rójja az utcákat: kötődik hozzá és taszítja is a kalitka egyszerre. Szép képi megoldás ez az amúgy dramaturgiailag teljesen szokványos módon zajló rendezésben.
jelenet az előadásból
Noha olykor a tánckar etűdjeiben a lábak lendítése és a forgások nem mindig történnek szinkronban, ezzel együtt a jó társulati összjáték és a megfelelően előadott közös dalok és szólók profizmusa megkérdőjelezhetetlen Barnák rendezésében, aki láthatóan a My Fair Lady alapvető történeténél nem akart többet, mást, speciálisabbat elmesélni a magyar közönségnek. Ez a minőségi szórakoztatási szándék érződik a karakterek megformálásában is, amelyek nagy többsége nincsen túlgondolva. Borovics Tamás Henry Higginse morcos, kioktató, fanatikus, aki nehezen láttatja meg, hogy van szíve, ami szép lassan Elizáért kezd dobogni. Borovics hangszíne kellemes, énektudása hibátlan, ám szerepe kicsit egyhangú, nem annyira íves. Legutolsó, a lány iránti érzelmeit taglaló szólójában érződik valami más vibráció csupán, mint a két felvonásban megszokott színpadi jelenléte.
Ottlik Ádám kellemesen részeges apja vicces, a komolyabb helyzeteket oldó karakter, akinek mélysége nem, inkább Elizával szembeni ellensúlyozása és a figura tipizálása a fő szempont. Ezt Ottlik rutinosan és jól hozza énekben, táncban, dialógusban. Hasonlóan kellemes játékot nyújt Polák Ferenc, akinek szeleburdi, lelkesen és hirtelen szerelmes Freddyje csak még inkább kiemeli Eliza Doolittle a tanításkor nemcsak a beszédében, hanem a jellemében és a személyiségében is bekövetkező komolyodást és hölggyé érést, amit Fekete Patrícia színészi eszköztára tesz jól érzékelhetővé. Fekete alakításában érződik, hogy túl a megszokotton többet érez és lát Eliza karakterébe. A figuráról való gondolkodás és iránta való empátia nemcsak az erősen akcentusos, ízes nyelvhasználatában, majd annak fokozatos kitisztításában, hanem a dalok előadásában is érződik. Fekete a ruhacseréken túl a testtartásban, hanglejtésben és más színészi eszközökkel együtt épített ívet Elizának, és ebben nagyon jó támasza volt Higgins édesanyját alakító Fekete Gizi. Epizódszerep az övé csupán, ám abban pont fel tudja mutatni, milyen, ha egy amúgy a fiát vasmarokkal fogó dáma a kezdeti lenézés és megvetés után meglátja egy süldő lányban a benne rejtekező hölgyet, és annak szívét. Szép összjáték a végén a kettejük viszonya.
jelenet az előadásból
A Szegedi Nemzeti Színház repertoárja mutatja, hogy az innovatív és kortárs irányok mellett sem szeretne elfeledkezni a hagyományosabb és szórakoztatóbb színház iránt fogékonyabb közönségről sem. A My Fair Lady – túl az előbb említettek megszólításán – éppen erre ad tanúbizonyságot: nem kell mindig gondolkodni, önmarcangolni, társadalmat megváltani. Néha elég csak történetet nézni és slágereket dúdolni a nézőtéren. Az is éppen olyan csudijó.
