MOST FESZT – Díjazottak

|

Hajduk Károly, Fekete-fehér, Törvényen belül

MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál, Jászai Mari Színház, Tatabánya 

Fekete-fehér          Fotó: Rácz Gabriella

A MOST FESZT 2022 programja

A 2022. március 23. és 27. között zajló MOST FESZT 2022 öt napja alatt tíz előadást (öt monodrámát és öt stúdiószínházi produkciót) láthatott a fesztiválközönség.

A stúdiószínházi előadások között a Heilbronni Katica – „A lehetetlent akarni, mint egyedül értelmes lehetőséget” (Stúdió K Színház), a Minden negyedik (Manna Produkció), az Elem (Ördögkatlan Fesztivál és a Szkéné Színház), a Roletti avagy Jakab és János legendás barátsága (TÁP Színház – Füge Produkció) és a Törvényen belül (Narratíva Kollektíva) című produkciók voltak láthatók.

A monodrámák között a Én, Iphigénia (Manna Produkció), az ALSZANAK A HALAK? (Móricz Zsigmond Színház), a Fekete-fehér (Az Ördögkatlan Fesztivál), az Élet-ritmusra (Szegedi Nemzeti Színház) és a Pornó (Weöres Sándor Színház) című előadásokat láthatták a nézők.

A fesztivál a korábbi évek hagyományait folytatva a 2022-es évben is ITT ÉS MOST programokkal egészült ki.

Az előadások után az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ keretében beszélgethettek az érdeklődők az előadásokat létrehozó színészekkel, rendezőkkel.

A fesztivál az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ elnevezésű gasztronómia programmal is kiegészült, ezúttal a bakonyszombathelyi Hugisajt kézműves termékeiből volt sajtkóstoló, a sajt mellé a bort pedig a neszmélyi N3 Borműhely biztosította.

A MOST FESZT előadások és az ITT ÉS MOST programok mellett, 2022. március 20. és 27. között A Vértes Agorájával és a Tulipános Házzal együttműködésben a MOST FESZT kiegészítő fesztiváljaként megszerveztük a MOST PLUSZ Tatabányai Összművészeti Napokat. Az érdeklődők Gryllus Vilmos, a Setup együttes, a FareMido Operatársulat, Mácsai Pál, Varró Dániel és Molnár György, a BrassTime, a Tűzmadarak cirkuszcsoport, a Kezeslábas Társulat, a Brass in the Five és Méhes Csaba, Szarka Fedor Guido, Náray Erika és zenekara valamint Illés Eszter és Bábel Klára programjain vehettek részt.

A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2022 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérethették meg magukat. A háromtagú zsűriben Köllő Kata, színikritikus, Töreky Zsuzsa, színművész és Guelmino Sándor, rendező, dramaturg  foglaltak helyet.

Törvényen belül         Fotó: Juhász Éva

A MOST FESZT 2022 díjazottjai

A szakmai zsűri díjai

 

Legjobb monodráma előadás

 Légrádi Gergely

Fekete-fehér       

Stefan Zweig Sakknovella c. kisregénye alapján

monodráma       

Az Ördögkatlan Fesztivál előadása

Játssza: Göttinger Pál

Rendező: Ujj Mészáros Károly

Legjobb stúdiószínházi előadás

Galgóczi Erzsébet

Törvényen belül

dráma

A Narratíva Kollektíva előadása

Rendező: Szenteczki Zita

Legjobb alakítás különdíja

 HAJDUK KÁROLYTörvényen belül c. drámában nyújtott teljesítményéért.

Galgóczi Erzsébet

dráma

A Narratíva Kollektíva előadása

Rendező: Szenteczki Zita

Elem         Fotó: Mészáros Csaba

A közönségzsűri díja

A szakmai zsűri mellett közönségzsűri is részt vett a fesztiválelőadások díjainak odaítélésében. A közönségzsűri tagjait a szervezők a fesztivál kezdete előtt azon nézők közül sorsolták ki, akik tíz előadásos, azaz a MOST FESZT 2022 valamennyi előadását tartalmazó bérletet vásároltak. A három tagból álló közönségzsűriben Kerekes László intézményvezető, Hofgesang Péter műszaki menedzser és Vaskó Tünde marketingvezető képviselte a nézők véleményét. A közönségzsűri által kiadott díj jellegét a fesztivál szervezői előzetesen nem határozták meg, így annak végleges formáját a közönségzsűri tagjai alakították ki.

Az Elem című produkció

a MOST FESZT 2022 közönségzsűrijének díját kapta.

A közönségzsűri indoklása szerint Háy János sokakat megérintő témájú, kiválóan megírt szövegét az alkotók manírok nélkül, letisztult formában, katartikus interpretációban közvetítették, a játszók kisugárzása, egymással való kapcsolata pedig rendkívül hitelessé tette a darab színpadi megvalósítását.

 Háy János: Elem

lemerülő játék

Az Ördögkatlan Fesztivál és a Szkéné Színház közös előadása

Rendező: Bérczes László

 Szereplők: Kerekes Éva, Mucsi Zoltán, Rozs Tamás

Díszlet- és jelmeztervező: Cziegler Balázs

Dramaturg: Kiss Mónika

Zeneszerző: Rozs Tamás

Fénytervező: Mervel Miklós

Asszisztens: Rohály Hanna

mostfeszt.hu

jaszaiszinhaz.hu

CÍMKÉK: