MOST FESZT 2025

|

MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál

Jászai Mari Színház

Jászai Mari Színház

Tatabánya

  1. március 31.

A díjazottak

MILF

A MOST FESZT 2025 programja

A 2025. március 26. és 30. között zajló MOST FESZT 2025 öt napja alatt tíz előadást (öt monodrámát és öt stúdiószínházi produkciót) láthatott a fesztiválközönség.

A stúdiószínházi előadások között az A varjúkirály (DANTE Közösségi Alkotótér és a Másik Produkció), a Nincstelenek Már elment a Mesijás? (Csokonai Nemzeti Színház Debrecen), a Térkép a túlvilágról (Trafó Kortárs Művészetek Háza (Budapest), a MASZK Egyesület (Szeged), a Füge Produkció), a MILF (Füge Produkció) és a Nem beszélve arról, hogy… (KVTársulat) voltak láthatók.

A monodrámák között az Én, Zsa Zsa (Spinoza Színház), a CiciKrisztus (Táncolj Majom Produkció), a Botrányhős (Orlai Produkciós Iroda), a Mély levegő (Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda) és a Veszélyes kanyar (a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház) című előadások szerepeltek a programban.

A fesztivál a korábbi évek hagyományait folytatva 2025-ben is ITT ÉS MOST programokkal egészült ki. Az előadások után az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ keretében beszélgethettek az érdeklődők az előadásokat létrehozó színészekkel, rendezőkkel. A fesztivál az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ elnevezésű gasztronómiai programmal is kiegészült.

A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2025 során a meghívott versenyelőadások szakmai zsűri előtt mérethették meg magukat. A szakmai zsűriben Egri Márta, színésznő, a Jászai Mari Színház társulatának tagja, Gabnai Katalin, színikritikus és Hegymegi Máté, rendező, színész foglaltak helyet.

A fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

DAVE – Ficzere Béla

A MOST FESZT 2025 díjazottjai

A szakmai zsűri díjai

 

Legjobb monodráma előadás

 

Halász Rita

Mély levegő

monodráma

Pálos Hanna előadásában

Nagybőgőn közreműködik: Csizmás András

Színpadra alkalmazta: Zsigó Anna – Pálos Hanna

A Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda előadása

Legjobb stúdiószínházi előadás

Kárpáti Péter

Térkép a túlvilágról

színház

Rendező: Kárpáti Péter

A Trafó Kortárs Művészetek Háza (Budapest), a MASZK Egyesület (Szeged), a Füge Produkció előadása

A Legjobb alakítás különdíját

 

Dr. PETŐ KATA kapta a MILF című zenés one-woman showban nyújtott teljesítményéért.

Kovács Viktor – Kovács Dominik

MILF

zenés one-woman show

Rendező: Gergye Krisztián

A Füge Produkció előadása

A közönségzsűri díja

A szakmai zsűri mellett közönségzsűri is részt vett a fesztiválelőadások díjainak odaítélésében. A közönségzsűri tagjait a szervezők a fesztivál kezdete előtt azon nézők közül sorsolták ki, akik tíz előadásos, azaz a MOST FESZT 2025 valamennyi versenyelőadását tartalmazó bérletet vásároltak. A három tagból álló közönségzsűriben Krüpl Edit, Lollok Katalin és Zuber Éva képviselte a nézők véleményét. A közönségzsűri által kiadott díj jellegét a fesztivál szervezői előzetesen nem határozták meg, így annak végleges formáját a közönségzsűri tagjai alakították ki.

A CiciKrisztus című komédiában nyújtott szerethetően emberi, felszabadító erejű, ugyanakkor mosolyt fakasztó alakításáért a közönségzsűri díját Ficzere Béla kapta.

 

Nick Hornby

CiciKrisztus

komédia

Fordította: M. Nagy Miklós

DAVE – Ficzere Béla

Rendező: Bodor Géza

A Táncolj Majom Produkció előadása

mostfeszt.hu

jaszaiszinhaz.hu

CÍMKÉK: