Molnár Ferenc: Riviéra / Belvárosi Színház, Orlai Produkció
A sikeres vállalkozó gyűlölve irigyelt ember. Az orra alatt Jávor Pál csibészes kajánságára emlékeztető pengebajusz. Szabó Kimmel Tamás úgy lép a színpadra, mint akinek lehetetlen ellentmondani.
Szabó Kimmel Tamás Fotók: Takács Attila
Misch úr örök agglegény, kecskeszakállas arcán az öregedés első jeleivel. Azért tetszik a nőknek, persze neki is a hölgyek. Ha az aktuális barátnője flörtbe kezd, a birtoklási vágy veszélyeztetése okán felrémlik kedélye láthatárán a nősülés rémítő gondolata, de ez nem komoly. Most azonban fertály óra leforgása alatt elvesztheti Lujzát, akihez egyébként nem is ragaszkodna a férfi, de váratlanul felértékelődik a kedves ázsiója.
Molnár Ferenc, a kevéssé ismert, 1926-ban írt Riviéra című vígjátékának szerzői utasításában megadja a lehetséges utat a majdan a férfit alakító színésznek. „De már idegeskedik egy kicsit, mert az évek múlnak. És szegény. Már alig van más remény, mint itt megöregedni.” Schruff Milán jól teszi, hogy megfogadja a tanácsot. Kitörései azért nem öncélúak, mert fokozatosan hatja át őket az irónia. A dühös, sértett férfi indulata transzformálódik így szarkasztikus kétellyé. Az előadás pillanata Misch úré. Amikor már, bár nincs kimondva, de eldőlt minden, valahogy csak nem találja a kijáratot, pedig hosszú évek óta dolgozik az áruház divatosztályán. Nem lehetetlen, sugallja a tanácstalansága, hogy mégis többet jelentett neki Lujza, mint azt a felületes szemlélő gondolná.
Kovács Patrícia
Az elegáns Casella amorózó a Humphrey Bogart-filmekből. A sikeres vállalkozó gyűlölve irigyelt ember. Az orra alatt Jávor Pál csibészes kajánságára emlékeztető pengebajusz. Szabó Kimmel Tamás úgy lép a színpadra, mint akinek lehetetlen ellentmondani. Nyolcvanhárom vállalat és két bank. Magyarán, már most az övé minden, és még mennyi áll előtte. A világ a lábainál hever. De azért sebezhető ő is. Nagyon kedves volt hozzám, nagyon kedves volt hozzám, hajtogatja hangos szuggesztió gyanánt a színfalak mögött, Mischre utalva, aki nincs elragadtatva a hirtelen támadt ellenlábasától. A tempós szövegmondás eleinte nem bizonytalanodik el. A mondatok végére illesztett visszakérdezés így egybefolyik az előbbiekkel, hangsúlytalanná válik, merthogy tét nélküli. Casella ugyanis tudja, hogy igaza csakis neki lehet – bizonyos határokig. Mert hiába dúsgazdag, mindenkinél jobban tudja, hogy a pénzzel megszerezhető dolgok is végesek. Amikor a volt szerelméről esik szó, aki nemrég elhagyta őt, nos, akkor a dikció intenzitása iránytalanná válik. Ez a jellemző a mágnásra; a szavak közé három pont kerül. A szünetek után a hangsúly fennmarad. A változó reményekkel és kétségekkel teli, majdnem kérdőmondatok azt mutatják, hogy mennyire vágyik Casella erre az egyszerű, de annál vonzóbb, lánynak maradt nőre.
Aztán itt van Lujza, akiért az előbbi két férfiú mozgósítja a hadállásait. Kovács Patrícia az utolsó pillanatban csípte meg Lujza nem túl hálás szerepét. Egy harminchétéves lányról beszélünk. Maga a gyanútlan ártatatlanság a hölgy, de mégsem elég neki soha semmi. Nem kevéssel vágyik többre, mint ami megadatott számára. A szűkmarkú író nem engedélyez hosszabb megszólalásokat számára, nincsenek látványos önmagára ismerések a játékában. Mégis, Kovács Patrícia érdemeként, Lujza tüntetően emberi, mert a színésznő érzékkel játssza, hogy bár azelőtt szerette Mischt, a morgolódót, a nincstelent, mégsem tud ellentmondani a pénz kínálta lehetőségeknek. Mert nincs ember, aki képes lenne erre. Kovács színészete jelenleg az átmeneté, az útkeresésé. A hamvas fiatalok lassan a múltba vesznek, a karakteres női szerepek előtte állnak – remélhetőleg.
Schruff Milán és Kovács Patrícia
Eddig pozitív az összkép, de egy valami, a legfontosabb nagyon hiányzik az Orlai Produkciós Iroda, a Vaskakas Bábszínház Győr és a FÜGE a Belvárosi Színházban bemutatott, Riviéra című előadásából. Ez pedig a pergő sztori, amely koherensen összekötné és ütköztetné az előbbiekben ismertetett, szigorú alapossággal felépített szerepeket. Molnár Ferenc drámái egyszerre koncentrálnak a közönségvonzó cselekményre és a figurák árnyalt kidolgozottságára. Addig elcsépeltnek tűnő anekdoták váltak az írói tolla alatt klasszikusokká. Amikor már nincs színpadi szerző, aki csavarna egyet a történeten, ő hitelesen megcsinálja.
A jobbára az életkép színpadi műfaját működtető Riviéra azért gyenge, mert az író kizárólag a szereplőkre figyelt, de azok közül is csak a fenti hármasra. Hiányoznak a tőmondatok hordozta cselekmény fordulatai, bár a végjátékban, mint Molnárnál szokásos, a szerelem végtelen keserűsége nem marad el. Feltűnő, hogy a szerző ezúttal mennyire mostohán bánik a mellékszereplőivel. Benedek Albert dramaturg munkája nyomán a banális drámaszöveg új impulzusokat kapott. A nem erőszakosan alkalmazott, és nem gyakori politikai motívumokkal némileg áthallásos lett a szöveg. Ahogy nagyszerű ötlet Márton (Kardos Róbert), az öreg szolga szerepének az árnyalása, de mindez nem elég az átütő erőhöz.
Ullmann Mónika és Kardos Róbert
Egy jó vígjáték mindig művészibb alkotás, mint egy rossz vers, írta a türelmes Karinthy Frigyes a magyar premierről. Mindez igaz lehet, de a Riviéra semmiképpen sem kiemelkedő esztétikai minőség. Azt, hogy Benedek Miklós, a sokat tapasztalt színházi ember és rendező, miért e darabot választotta, nem tudni. A Molnár-darabok közül a Riviéra nincs az első tízben, és gyengeségeit a jelen előadás sem képes feledtetni.
Az előadás a Vaskakas Bábszínház, Győr, az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE együttműködésében jött létre.
