Molnár Ferenc: Liliom – Örkény Színház
Az Örkény Színház bemutatója úgy mer bátran újítani, hogy a Liliom nem válik múzeummá, nem az édes-bús nosztalgia határozza meg.
Tasnádi Bence és Józsa Bettina
A Liliom a magyar drámairodalom egyik legtöbbet játszott darabja, amely a XX. századi európai és amerikai drámairodalomba is bekerült. Puccini operát akart írni belőle, Fritz Lang megfilmesítette, s a mai napig szerepel a nyugati, főleg a német színpadokon. Ez az ismertség ugyanakkor minden új színpadra állításnál előnyt és hátrányt jelent egyszerre. Ha egy új bemutatót túlságosan is fogva tartanak a korábbi példák, unalmassá, ha nagyon újszerű akar lenni, akkor gyökértelenné válik a rendezés. A szórólap megfogalmazása szerint az Örkény Színház „új bemutatójának alkotói, a szerző eredeti szándékai mentén, szintén saját jelenükben, kortárs környezetben képzelik el Liliom és Juli szerelmének képeit. Molnár örökérvényű témafelvetéseit a 21. század emberének problémáival, vágyaival, traumáival ütköztetik.”
Molnár a szerelmi történetek kliséi nélkül mondja el egy cselédlány és külvárosi vagány megismerkedését és kapcsolatát, miközben Mari és Hugó kapcsolatának párhuzamos cselekményszálával felvillantja a társadalom által elfogadott szerelmet is. A dráma hőseinek szociolektusban elmondott tőmondatai, káromkodásai, a töltelékszavak nyelvén a figurák nem képesek megfogalmazni érzéseiket, így a világban való helyzetüket sem.
Fotók: Horváth Judit
Az Örkény Színház bemutatója úgy mer bátran újítani, hogy a Liliom nem válik múzeummá, nem az édes-bús nosztalgia határozza meg. A nyitóképben a negyedik kép végét látjuk, a haldokló Liliomot. Földön heverő testek, helyszínelő rendőrök és mentősök, mára híradós tudósítás lett a külvárosi legendából. Ami vurstli volt valamikor, az ma pláza, a hinta helyett pedig a játékterem a szórakozás. A szereplők jelmeze a plázák olcsóbb szintjeinek a kínálatát, a mainstream illúziójával bíró divatot mutatja. A díszlet, egy pláza parkolója, viszont azt jelzi, hogy Liliom, Juli, Mari és Hugó nem csupán a városnak, de a fogyasztásnak is a perifériáján maradnak. Olcsó divatáruk, menő műveletlenség, a valóságsók világa, ahol a celeb nem emelkedik ki rajongói közül, viszont tizenöt percre bárki válhat celebbé.
Míg Molnár a nyelvtelenséget helyezte a középpontba, addig Kovács D. Dániel rendezése inkább arról szól, hogy minden belátható megfontolással szemben még a fogyasztói társadalom szélén is létrejön az egyéniség igénye. Juli önazonossága vagy Liliom – azaz Závoczki Endre – öntudata azt mutatja, hogy mindketten hűek maradnak saját énképükhöz, jóllehet Juli önazonosságát a mindennapi biztonság, Liliomét pedig a polgári erkölcsök kérdőjelezik meg. S ez akkor is így van, ha Liliom esetében inkább az egyéniség vágyáról, a macsó szerepnek való megfelelésről beszélhetünk. A darab az egzotikus külvárosi történetet és a melodramatikus giccset egyaránt elkerülve a léthiányt megjelenítő parabola lesz.
Juli szerepében Józsa Bettina játéka a világ elvárásaitól függetlenedni képes embert mutatja meg, aki ösztönösen akkor is komolyan veszi az életét, ha sem alkata, sem műveltsége nem teszi lehetővé, hogy verbalizálja azt. A színésznő egyszerre hiteles a bakfis szerepében, aki mindent feláldoz azért, akit szeret, és felnőtt nőként is, akit megvisel ugyan az élet, de ragaszkodik a saját maga által választott sorsához. És ez köti igazából a kettős szereposztásban megjelenített Liliomhoz, aki a vendégként fellépő Tasnádi Bence vagy Patkós Márton alakításában száz évvel korábban hintáslegény, ma játéktermi alkalmazott. A külváros „művészetbe” visszatérni vágyó legszebb férfija éppen önazonossága miatt nem megy el házmesternek, jóllehet az ő énképében a hamis romantika ugyanolyan szerepet játszik, mint az identitás. Sőt, identitását részben a romantikus macsó póza adja, akkor is, ha ez megkérdőjelezhető.
Tasnádi Bence és Borsi-Balogh Máté
Julival és Liliommal áll szemben Mari és Hugó párosa, akik mindig elfogadják a világ szabályait, s ezzel a létezés kisszerű boldogtalanságát. Kókai Tünde és Vajda Milán olyan komikus figurákat játszanak, aki Arisztolésszel szólva „hitványabbak nálunk”, de a darab végére az ő kiszolgáltatottságuk is megjelenik. És ők is elszenvedik a világot. Ahogyan a Szandtner Anna alakította Muskátné is, aki valóban szereti Liliomot. Ő sem elsősorban vicces figura, inkább az öregedéstől félő nő, aki ráébred arra, hogy a párducmintás cicanaci sem az öregedéstől, sem a veszteségtől nem védi meg.
A dramaturg főleg a jelenbe helyezett rendezés miatt sokat változtatott a szövegen, és gyakran írt bele abba. Bíró Bence jó érzékkel tartotta meg az eredeti Liliom emblematikus részeit, s a beírt változtatások alapvetően jót tettek az előadásnak. A már említett helyszín és időváltoztatásból adódóan a körhinta helyett a játékterem szókincsét halljuk, Hugó hordárból ételfutár lesz, a könyvelőből pénzszállító nyugdíjas rendőrtiszt. Ezek a váltások érthetővé teszik az 1909-es darabot. Ugyanakkor a „Te csak most aludjál, Liliom” emblematikus monológja eredetiben is elég erős és koherens maradt volna, s az egyébként nagyon jól játszó Csuja Imre a Molnártól idegen, túl didaktikus résszel nem tud mit kezdeni. Nem is annak az illúziónak a felvillantása a baj, miszerint a jól meghozott döntések boldogsághoz, de legalábbis harmóniához vezetnek. Inkább az, hogy szembemegy az előadásnak a magával és a világgal megbékülni nem tudó személyiséget a középpontba állító tragikus hangoltságával. S ha ez a monológ csupán paródia lenne, akkor a Csuja által játszott figura teljes elhiteltelenedése a koncepció egészét is borítaná. És itt kell megemlíteni azt is, hogy Molnár drámájában a Liliom halálához vezető rablási kísérlet két okból is teljesen értelmetlen: egyrészt Linzmann már visszafele jön a gyárból, tehát nincs nála pénz; másrészt Ficsúr már jó előre elnyerte kártyán a zsákmány Liliomra eső részét. Ennek a motívumnak a kihagyása mind a léthelyzet abszurditását, mind Liliom tulajdonképpeni lúzerségét kikapcsolta a rendezésből.
Az előadás számos olyan hanghatásra és látványelemre épít, amelyek a film hatásmechanizmusát idézik fel. Giliga Ilka látványtere, Baumgartner Sándor világítása, Bartha Márk zenei és hanghatásai, illetve Kákonyi Árpád, a zenei konzulens munkája és Bartha Máté médiadizájnja szervesen az előadásba illeszkedve is értelmezik a rendezést. A hangos és villogó pláza a korabeli vurstli látványosságait és álmait idézik. Liliom egy üres elektromos reklámtábla felvillanó fényében divatplakáttá válik, s egy pillanatra a közepére képzelheti magát annak a világnak, aminek csak a szélén lehet. A felcsattanó gengszterrapre pedig az amerikai zenét hallgató piti magyar bűnöző is beleélheti magát a nehézfiú szerepébe: a Ficsúrt alakító Borsi-Balogh Máté remekül játssza a mindenre képes, kisszerűségében is veszélyes figurát.
Jelenet az előadásból
Az előadás szerepösszevonásai nagyon fontosak. A már említett Csuja Imre mellett az isteni kegyelmet mutató túlvági fogalmazót és Hollundernét egyaránt Znamenák István játssza. A női ruhába öltöztetett férfi eleve komikus elem a színpadon, ám ez a gender-szempontból is értelmezhető, akár a homoszexualitást is felvető megoldás akkor teljesedik ki igazán, amikor a színész az égi rendőrség munkatársaként jelenik meg. Jószándéka és segíteni akarása lepereg Liliomról, ám a női ruhába öltözött férfi komikuma miatt nem lehet eldönteni, mi az abszurdabb: a megváltás teljes elutasítása vagy az agresszívvá és frusztrálttá váló jóság. „Az én határtalan türelmem is véges” – jeleníti meg a helyzet felemásságát egy mondatban Znamenák.
Molnár a Liliomot nem a magyar népszínmű, hanem az osztrák Zauberstück tradíciójába illeszkedően írta meg. Ennek a következménye a vertikálisan kettéosztott színpad, melyben a fent elhelyezkedő halál utáni térben ugyanazokat a helyszíneléshez használt lámpákat láthatjuk, mint lent, sőt a földi állam adminisztratív személyzetének égi mása jelenik meg a mennyországban is. Egyébként az előadás legjobb pillanatai közé tartozik, amikor a mentősök, rendőrök, fényképészek több szólamban a profán plázaparkolót ellenpontozó, a transzcendens világlátás lehetőségén viszont ironizáló szakrális kórusműveket énekelnek.
Részben a fenti párhuzam miatt kérdőjeleződik meg a túlvilág hitele. Részben pedig azért, mert Liliom fantasztikus találkozása soha nem látott lányával akár a Woyzeck egzisztenciális reménytelenségének a folytatója is lehetne. Jeles András A kis Valentinójának pedig az elődje: a világ csak akkor működik, ha megtorolni vagy büntetni kell.
