Molnár Ferenc: Delila / Centrál Színház
Az előadás legnagyobb erőssége kétségkívül a szereposztás: Balsai Móni, Stohl András és Trokán Nóra hármasa.
Balsai Móni, Stohl András Fotók: Horváth Judit
Mindig azok a Molnár Ferenc-darabok! A szerelmi háromszögek! A megcsalások! – valahogy így dohogott az Irgalom című Németh László-regényben Kertész tanár úr, amíg a felesége színházba készülődött. Kertészné viszont szeretett színházba járni, és bár a Nórát is megnézte Varsányi Irénnel, a legjobban mégis a Molnár Ferenc-darabokat kedvelte. A Delila nagyon tetszett volna neki. Ez jutott eszembe a Centrál Színházból hazafelé menet. Bár az Irgalom a ’20-as évek Budapestjén játszódik, a Delila pedig később (1937-ben) született, Kertészné az életkora szerint még bőven láthatta volna.
És eltelhetett közben közel egy évszázad, az ilyen jól megcsinált Molnár Ferenc-darabokra ma is vevő a közönség, ez nagyon is érződött a (már nem premier) közönségen.
A Delila a kevésbé ismert Molnár-vígjátékok közé tartozik, annyiban joggal, hogy egyszerűbb történet a sokat játszottaknál. Adott egy középkorú házaspár. Szépen megélnek gonddal és ízléssel vezetett „úri csárdájukból”, míg be nem üt a ménkű egy nagyobb nyeremény formájában. Abban a korszakban, amikor az ember havi 200 fixszel már könnyen viccelt, a 38.000 valóságos kis vagyonnak számított. A nyeremény következtében a csinos szolgálólánynak a pénzre, a férjnek meg (már korábban, csak addig nem bátoríttatott) a szolgálólányra támad gusztusa, hiába, hogy a lánynak vőlegénye, neki meg felesége van. Az asszony azonban – mint Delila a Biblia-béli Sámsont – megfosztja jó urát legfőbb vonzerejétől, és mindjárt helyreáll a rend. Lehet azért kicsit mélyebbre is látni a sorsokban: a gazdák maguk is szolgák voltak Londonban, egy Esterházy hercegnél, onnan verekedték ki magukat közös erővel az önállóságig.
Trokán Nóra, Stohl András
Puskás Tamás rendezésének nagy érdeme, hogy nagyon is komolyan veszi ezt a vígjátékot. Hiszen legyen bármely közhelyes az életközepi válságában megváltást (és fiatalságot) egy új szerelemtől remélő férj és a házasságáért küzdő asszony története, valódi, valamilyen formában mindenkit érintő fájdalmakról van szó, amelyeket meg kell mutatni ahhoz, hogy ne súlytalan nevetgélésben legyen részünk, hanem szomorkásabban vagy vidámabban tudjunk rámosolyogni a saját fájdalmainkra is.
Bagossy Levente díszlete és Szakács Györgyi jelmezei „békebeli” hangulatot teremtenek, de egyáltalán nem a poros fajtából. Rá lehet csodálkozni a kis részletekre. Az „úri csárdában” például házias konyhát visznek, látható ez a krétával felírt étlapon: Újházi tyúkhúsleves, szalontüdő, szívpörkölt, máglyarakás. (Az étlap mellé egy kis illatélményt is kínálnak a nézőknek az ebédre felszolgált lencsefőzelék gőzölögtetésével.) A szívpörkölt ráadásul az egész előadás hívószava is lehetne: megpörkölődik itt mindenki egy kicsit, de a nagy tűzvész elkerültetik. Sokat elmond Virág úrról, a férjről az is, hogy nyitómonológjában ellenáll egy autókereskedő minden mesterkedésének, és nem költi autóra a pénzét, majd később látjuk, hogy a csárda egyik terme kizárólag autóképekkel van kitapétázva, nyilván nem a háziasszony rajongása okán.
Balsai Móni, Stohl András
Az előadás legnagyobb erőssége kétségkívül a szereposztás: Balsai Móni, Stohl András és Trokán Nóra hármasa. Stohl Andrást lassacskán elérik a középkorú szerepek, alkalmat adva arra, hogy új színeket mutasson meg színészetéből. Itt a magabiztos, öntudatos, helyén lévő gazda pozíciójából indít, aztán jön a szerelmes dürrögés, majd, amikor kiderül, hogy ez a hirtelen jött érzelmi cunami milyen következményekkel jár, lesz összetört öregember és elveszett kisfiú egyszerre. Erre a Virág úrra lehet (egy ideig) haragudni és lehet sajnálni, lehet rajta mosolyogni, de nem lesz sem szánalmas, sem nevetséges. Különben miért lenne érdemes küzdeni érte? Balsai Móni a feleség szerepében elegáns, okos, de nem fölényes. A magára erőltetett józansága mögött ott van a kétségbeesése is. Trokán Nórára a számító kis bestia szerepe jutott, az ő igazságát kell megteremtenie, hogy ne legyen teljesen ellenszenves a figura, értsünk valamit a biztonságra, jó életre törekvéséből is. Megoldja szépen, miközben persze azért annyira nem lesz rokonszenves, hogy ne ellene drukkoljunk. Magyar Attila direktebb játékstílusa sem lóg ki az előadásból, jól illik a Csapos karakteréhez. Ódor Kristóf jóravaló, kicsit balek vőlegényt játszik határozott menyasszonya mellett.
Magyar Attila, Stohl András, Balsai Móni
A játék jó ritmusban, egy felvonásban zajlik, a szükséges átrendezések alatt Weszely Ernő harmonikaművész játszik és Gats Éva énekel Molnár-korabeli dalokat. Amikor a Centrál Színház elődjében, az akkori Pesti Színházban Somlay Artúr, Darvas Lili, Muráti Lili és Mály Gerő főszereplésével megtartották a darab ősbemutatóját, a ruhatárban még nem létezett elektronikus kabátkiadó gép (amit eddig színházban még sosem láttam), és a nézők sem az okostelefonjuk kapcsolgatásával voltak elfoglalva, amíg a kabátjukra vártak (hiába, a gépnek is kell némi idő). De Molnár Ferenc darabja valószínűleg akkor is ugyanolyan jól működött, mint ma. Ha pedig Kertészné ma ment volna haza a színházból, valami olyasmit mondott volna a morgolódó Kertész tanár úrnak, hogy tudod fiam, én nem szeretem ezt a Stohlt, amikor a tévében látom, de hogy ez mekkora egy színész! Látnod kellett volna!
