Minden másképp van

|

A Nézőművészeti Kft és a B32 új bemutatója

Kulcsár Teodóra és Oravetz Dániel: Nem vagyok bolond, csak skizofrén című könyvéből készített előadást a Nézőművészeti Kft. Gyulay Eszter rendezésében. Az előadás két főszereplője Marton Róbert és Soltész Bözse, akik egy, a skizofrénia kihívásával élő, házaspárt alakítanak.

Marton Róbert és Soltész Bözse

A Nézőművészeti Kft és B32 Galéria együttműködésének egyik fontos állomása volt a 2019-ben bemutatott Kalap – variációk agyműködésre című előadás (szintén Gyulay Eszter rendezésében), amelynek fókuszában különböző neurológiai zavarok álltak. Az új bemutató a társulat életében, mintegy következő lépcsőfokát is jelentheti ennek a társadalmi, szociális szerepvállalásnak. Az alkotók szándéka szerint, a humor és a költészet segítségével, talán e komoly témák is könnyebben átélhetőek és közel hozhatóak lesznek a kevésbé érintett emberek számára is.

Létezik-e olyan, hogy valóság? El lehet-e veszíteni? 

Ezen kérdések mentén indul az előadás, amely valójában két ember, Dóri és Dani találkozásának igaz története. A skizofréniával diagnosztizált Dani és a felesége, Dóri világába szinte filmszerű snittekben, párhuzamos perspektívákból nyújt izgalmas bepillantást az előadás. Hiszen ennek a nagyon gyakran sztereotipizált betegségnek az igazi magasságai és mélységei, csak a kihívással élő ember, és a vele együtt élő társ megéléseiből, belső monológjaiból érthetőek meg igazán.

Két ember kapcsolatának/kapcsolódásának bemutatása mellett, az előadás az ember és természet viszonyának kérdését is feszegeti. Milyen módon lehetséges, lehetséges-e egyáltalán egy növényhez vagy akár egy állathoz közel kerülni? Mit tehetünk mentális állapotunk javítása érdekében?

A két főszereplő számára igazán harmonikus közeget varázsolt színpadra Varga-Járó Ilona díszlettervező, Pirityi Emese jelmeztervező és Ács István fénytervező is.

„Hol is kezdjem? Talán a közepén. Az egyetemen kezdődött, rengeteget dolgoztam. Napi 3-4 óra alvás, a többi munka. Néha egy buli. Olyankor kihúztam reggelig, és alvás nélkül ment a nap. Azt hittem, enyém a világ. Sikert sikerre halmoztam…. A lényeg, hogy túlhajtottam magam. Semmi relax… Aztán a diploma előtt két perccel beütött a krach.” (részlet a regényből)

A február 8-i premier után az előadást március 3-án és 30-án láthatja a közönség a B32-ben.

x

Minden másképp van
Kulcsár Teodóra és Oravetz Dániel Nem vagyok bolond, csak skizofrén c. könyve alapján

Játsszák: Marton Róbert, Soltész Bözse
Színpadra alkalmazta és rendezte: Gyulay Eszter

CÍMKÉK: