Mézgáék a színpadon

|

MZ/X, MZ/X, jelentkezz!

A MOM KULT után indul az országos turné

 

Az 1968-ban a Magyar Televízió képernyőjén bemutatkozó Mézga Család című rajzfilmsorozat az egész ország kedvence lett. A különc kompánia vicces és néha abszurd történetein több generáció nőtt fel, Mézgáék nemcsak  a gyerekeket ültették a képernyő elé, hanem a felnőtteket is. Szüleink, nagyszüleink is ugyanúgy tudják idézni Paula híres mondatát:

Miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?

Az örökzöld történet Szűcs Gábor rendező, Deák Lőrincz Andrea író, Mészáros László zeneszerző és  Romhányi Ágnes dramaturg közreműködésével áprilisban kerül színre.  A Mézga Család című zenés színpadi vígjátékban a Romhányi – Nepp –Ternovszky nevekkel fémjelzett eredeti mű alapján elevenednek meg a sokak által ismert és imádott karakterek. Életre kel Géza (Magyar Attila / Bodrogi Attila), Paula (Balázs Andrea / Kokas Piroska), Kriszta (Andrádi Zsanett), Aladár (Náray Kovács Zsombor / Maszlag Bálint), Blöki (Mező Zoltán), Maffia (Katona Klaudia) és  természetesen Máris szomszéd (Szacsvay László / Maszlay István / Tűzkő Sándor) is. De mint elmaradhatatlan szereplő, felbukkan a jövőben élő rokon, MZ/X is, sőt a sosem látott, de annál gyakrabban emlegetett  titokzatos férfi, Hufnágel Pisti is a színre lép.

A színpadi feldolgozásból kiderül, Géza hogyan viseli a kapuzárási pánikot, Kriszta összejön-e újra a gót rockzenésszel, de természetesen Máris szomszéd sötét titkaira is fény derül. Mindeközben Aladár mi mást is csinálna, mint felfedezi MZ/X-et és a kalamajka tetőfokán  megalakul a családi maffia.

A Mézga Család premierje 2019. április 15-én és 16-án lesz a MOM KULT-ban (1124 Budapest, Csörsz utca 18.), majd újra színre kerül ugyanitt május 20-án, 21-én, 22-én, 23-án. A budapesti bemutató után országos turnéra indul a produkció: Győr, Dunaújváros, Miskolc, Gödöllő, Veszprém, Debrecen és még számos város színpadán várja a Mézga-rajongókat a csacsika család.

Az országos turné állomásai:

2019.04.19-20.  Győr

2019.04.26.       Dunaújváros

2019.04.27-28.  Miskolc

2019.05.05.       Eger

2019.05.07       Gödöllő

2019.05.08.      Keszthely

209.05.16.        Szekszárd

2019.05.17-18. Veszprém

2019.05.25.      Békéscsaba

2019.05.28.      Debrecen

2019.06.01.       Szeged

2019.06.08-09.  Siklós

2019.06.13.       Szombathely

Jegyeket a helyszíneken, a Broadway jegyirodákban és elővételben a www.jegy.hu oldalon lehet megvásárolni.

CÍMKÉK: