Melancholy Rooms / Katona József Színház
A minduntalan elhalasztott, a hanyagolt közeledési kísérletek eredménytelenek a Melancholy Rooms világában. A magára maradt embert helyezi középpontba a Katona József Színház előadása.
Zenés magány nyolc hangra, ígéri a színlap. A körszínpadon forgó szobákban leshetünk be az életekbe. Eleinte széttartók a történetek, később lazán érintik egymást a különféle sorsok. A Giliga Ilka tervezte helyiségek aprólékos megépítettsége és felszerelése sokat elárul a lakókról. Sokat tudnánk a szobákban élőkről akkor is, ha nem látnánk a tulajdonosokat. Rövidre szabott jelenetekben kell a színészeknek az élettörténetek keresztmetszeteit adniuk.
Tarnóczi Jakab rendezésének jellemzője a majdnem. A minduntalan elhalasztott, a hanyagolt közeledési kísérletek eredménytelenek a Melancholy Rooms világában. Az előbbiek miatt magára maradt embert helyezi a középpontba a Katona József Színház előadása.
A Lengyel Benjamin játszotta Fiú pornót nézve a saját lábai közé nyúl, ám a film a továbbiakban nem nyújtja a kellő intenzitású látványt, így a srác abbahagyja az onanizálást. A nemrégen új lakásba költözött Asszony (Pálmai Anna, Szirtes Ági), akit látunk fiatalon és idősen egyaránt, hiába reménykedik vendége visszatérésében. A Viselkedéskutató (Dankó István) a vizsgálatnak helyet adó szobában hasztalan várja a kísérleti alany, a tudós szívéhez oly közel álló csimpánz újbóli megjelenését.
Azok a karakterek ragadnak meg a publikum emlékezetében, akiknek az önmagukba zártságuk nem könnyen, illetve talán egyáltalán nem oldható fel. A magány ábrázolásában Rezes Judit és Takátsy Péter jutott a legmesszebbre.
A Rezes által játszott Múzeumi teremőr annyira megejtően csúnya, hogy már ettől szép. Beesett vállak és szörnyű fogazat. Rezes fokozatosan avatja be a nézőt embertelen magánya bugyraiba. Évtizedek óta nem érintette meg a nőt senki sem. Rezes megcsinálja azt, amire kevesen képesek a színpadon: a karakter érintéshiányából fakadó, szinte fizikai fájdalmát érezteti a nézővel. A Múzeumi teremőr szeretne a saját élettörténetében legalább mellékszereplő lenni, hiszen a főszereplő státuszáról már lemondott. A magányát leküzdendő megmássza a múzeum falát, mert még ez is több a hatalmas semminél. Rezes ebédel a térdén tartott műanyagedényből, utána fogselyemmel tisztítja a fogsorát. De a színésznő nem hagy kétséget afelől, hogy a karakter számára mindez pótcselekvés, hiszen a Teremőr mindenekelőtt vár, vár és vár. Mi meg elnéznénk őt bármeddig.
Takátsy Péter a szálkás testű, javakorabeli Férfi, aki szeretne végre otthonra lelni a saját, külön bejáratú világában, bármennyire is különbözik ez a többség által elfogadottól. A Férfi a felső tízezer tagja. Az anyagi források a rendelkezésére állnak a szakmai és magánéletbeli céljai eléréséhez. A Férfi készülődik az estére az elegáns gardróbszobájában. Ám ezúttal nem az öltönyök, az ingek és a nyakkendők közül válogat. Takátsy húzza az időt, hosszan vakarja a hátát, mert nem szeretne szembenézni önmagával, aztán mégis erre kényszerül. A Melancholy Rooms izgalmas pillanatában a Férfi már kívánatos nőnek öltözve belefeledkezik az Orpheusz és Eurüdiké szerelmét ábrázoló festménybe a kiállítóteremben. Észre sem veszi, hogy közben mennyire közel kerül az érintésre áhítozó Teremőr testéhez. Aztán a simogatás, ahogy a megváltás is, elmarad.
Az intim belügyeinkről is őszintén mesél az előadás. A kiragadott pillanatok a magány ijesztő lényegére koncentrálnak. Tarnóczi rendezése ezzel a megszokottnál jóval inkább a kukkoló pozíciójába helyezi a nézőt. A bezárkózás, az érzelmi kiürülés lett a társa az embernek a világjárvány és a háborús fenyegetettség árnyékában. Aki egyedül él, annál majdnem mindig szól a zene. Alig hangzik el szó a jelenetekben, de annál változatosabb és sokatmondóbb a színészek játéka, valamint a Bencsik Levente és Hunyadi Máté jegyezte muzsika. Ráérősen és érdekfeszítően mesélik a várakozások minidrámáit az alkotók a Petőfi Sándor utcában.