Brian Clark: Mégis, kinek az élete? / Jászai Mari Színház
Ken Harrison szereti az életet, a nőket meg egyenesen imádja. A függetlenségére joggal büszke szobrászművész nem nősült meg soha. Hogyisne, ha megállapodott volna egy asszony mellett nem gyönyörködhetne a többiben.
Nem élvezhetné lelkiismeretfurdalás nélkül a nők önzetlen szeretetét, a sejtelmesen diszkrét visszahúzódást, vagy éppen a nyílt csábítást, ahogy a hölgyek őrjítő illatától is meg lenne fosztva hátralévő életére. Mostanában sem kevés csinos nő tűnik fel Harrison közvetlen közelében. Mindannyian próbálják a szobrászművész mindennapjait a lehető legkellemesebbé tenni. Ám ez a féltő gondoskodás gyökeresen különbözik az eddigiektől. Harrison ugyanis fél évvel a motorbalesete után nyaktól lefelé bénán fekszik egy kórházi ágyban.
Harrison és az őt ápolók, segítők kapcsolódásai lebilincselők, mert messze túlmutatnak a beteg-ápoló kapcsolatokon. Ken Harrison, a statikus középpont körül jelennek meg a segítőkész többiek.
A hiperaktív, szabadidejében rapzenészként tevékenykedő John segédápoló (Csabai Csongor) az egyetlen, aki a kezdetektől sem betegként, hanem egyenrangú partnerként tekint az egykori szobrászra. A naiv Mrs. Gillian Boyle (Bartos Ági) a szociális munkás óvatosságával próbál segíteni, de nem sikerül közel kerülnie a beteghez.
Mások azonban sikerrel járnak, még ha ez nem is könnyen történik meg.
Maróti Attila, Lapis Erika fotó: Sipos Zoltán
A féltő gondoskodók közül itt van mindjárt az egészségügyi részleg irányításának következetes úrnője. Anderson főnővér felületes pillantásra félelmet kelt. Lapis Erika játékából szigorúan a szakmai rész látható. Belépve Harrison szobájába haladéktalanul fertőtleníti kezét, egyébként hosszan és elmélyülten dolgozik a számítógép klaviatúráján. A színésznő minden mást sejtet velünk, mégis tisztában vagyunk mindennel, bár amit tesz, vagy ami a főnővérrel igazán történik jobbára a színfalak mögött zajlik.
Lapis laposan komor pillantásainak különös a súlya. Gyakran nem jó a szeme elé kerülni az osztály vezetőjének, mert nem szereti a habozást vagy ne adj’ isten a hibát. A részlegén nemrégen dolgozó Joey Sadler nővért (Német Klára), és John segédápolót rövid idő alatt teszi helyre. Külön-külön kéri meg őket, hogy kövessék őt, Andersont a folyosóra. Nem halljuk az eligazítást, de sok mindent elképzelünk az elhangzottakból, mert a nővér könnyes szemmel tér vissza folytatni a munkát. A látszólag rezzenéstelen arc és copfba kötött haj mögött kitűnő munkaerő és érző lélek lakozik. Anderson hosszú munkatapasztalata alatt megtanulta, hogy nem szabad közel engednie érzelmileg a betegeit, most mégis elérkezik az idő, amikor ki kell mennie a betegszobából, hogy elrejtse könnyeit.
Dr. Clare Scott osztályos főorvos előbb emelt adag nyugtatót ír fel Harrisonnak, ám Clare lassanként képes felülkerekedni a száraz orvosetikán. Mégsem marad kétségünk afelől, hogy a szakmáját nagyon érti. Danis Lídia szép pillanatai a szünet után jönnek el. Ekkor már, mint nő érdeklődik Harrison iránt. A doktornő a nőiességét kiemelő, csábos fekete ruhát vesz fel. (jelmez: Kárpáti Enikő). Nem altruista örömet akar szerezni, valóban vágyik a másikra. Csókolná Harrisont, ha az hagyná. Nem lesz csók, mert ésszel, nyaktól lefelé bénán nehéz a testi közeledést megélni. A nő hosszan nézi a kórház üvegfalán keresztül a neki háttal fekvő férfit. A kezelő orvosa lesz az utolsó nő Harrison életében úgy, hogy a felek meg sem érintik egymást.
Danis Lídia, Dévai Balázs fotó: Sipos Zoltán
Ken Harrison intellektusával hódit. Dévai Balázs minimálisra redukált színészi eszközei, tehát a beszéd és az arc meggyőzően képviselik Harrison álláspontját. Két naponta mossák át a beteg beleit, minden másnap várja őt a dialízis, nővérek masszírozzák végtagjait, így óvják páciensüket a felfekvésektől. Talán nincs az életnek így értelme. Az érzéketlen test ólomsúllyal nehezedik a szárnyalásra született szellemre és a vívódó lélekre. Dévai verbalitása főleg akkor lehengerlő, amikor megidézi Harrison egyébként személyesen meg sem jelenő szüleit. A visszaemlékezésben a határozottan maszkulin, ám a kórházi látogatáskor passzívan tanácstalan édesapa nemes egyszerűséggel összeomlik lelkileg a betegszobában. Míg a gyermeke iránt érzett cselekvő empátiájában az édesanya annyit mond fiának, hogy bármiképpen dönt, bárhogyan lesz, ez csakis az ő, tehát Harrison élete.
Élet és halál kérdése esetében a lelkiismeretes orvos ugyanannyira kiszolgáltatott, akárcsak betege. Miután eldőlt a lényeg, dr. Michael Emerson főorvos (Kardos Róbert) egy festményen az ég kékjében szálló madarakban ismer önmagára, vélhetően a doktor úr is szabad(abb) Harrison döntése után.
Bartos Ági, Dévai Balázs, Német Klára fotó: Sipos Zoltán
Kifejezetten szép előadás született a Mégis, kinek az élete? című, Brian Clark által írt drámából a Jászai Mari Színházban. A közönséget azzal ragadja meg a történet, hogy nem a televíziós sorozatokban többször látott kórházi életképet, hanem lendületes cselekmény keretében működtetett, jól árnyalt vitadrámát látunk a tatabányai teátrum Kamaraszínházában. Csupa érzelem, de nem giccses Crespo Rodrigo Radnai Annamária és Falussy Zsigmond magyar szövegét használó rendezése. Ken Harrison nem biztos, hogy helyesen dönt, de következetesen okos érveléssel eléri kitűzött célját.
