MáSzínház: Napforduló
Játékkedv, színházszeretet, összmunka és humor. Ezekkel a címszavakkal összefoglalható a MáSzínház decemberben bemutatott Napforduló, avagy a leghosszabb világosság című inkluzív előadása, amely márciusban is pezsdítően hat a közönségre.
Bakonyvári L. Ágnes rendezése a Szentivánéji álom című Shakespeare – dráma Nádor Zsófia alapos dramaturgiai munkájával megrövidített és kivonatolt változatán alapul, amiben az ármány és a sértődés csak csipetnyi, a humor, a szeretet és az elfogadás viszont kiemelt szerepet kap.
Bakonyvári koncepciójának lényege, hogy nem a jól megszokott cselekmény szerint halad. Azaz nem az emberi és tündéri szerelmespárok viszálya, hanem a történet ízességét biztosító munkások állnak a középpontban, ezért is ők olvashatók a színlap legelején. Ők azok, akik egy színházi előadást készítenek Oberon tündérkirály születésnapjára. Ezzel párhuzamosan Oberon meg akarja leckéztetni a tündérkirálynőt, Titániát, akinek szerelmét hasztalan űzi. Emellett még négy athéni fiatal szerelmi ügyét (Demetrius, Heléna, Lysander, Hermia) is meg akarja oldani tündéri hatalmával, hogy mindenki a megfelelő emberbe legyen szerelmes és a megfelelő ember szeresse viszont. Mindez a kavalkád Kovács Dorottya álomszerű, zöld függönye előtt és praktikus díszletelemek között zajlik, ami egyszerre tündérkert, paraván és elválasztó földi és égi szféra között. Bár a domináns szín a zöld; a rendezés technikailag sokszínű: zene, színészi jelenlét, inkluzivitás és bábjáték ötvözete alkotja az előadás szövetét.
jelenet az előadásból fotó: MáSzínház
Az Arany János fordításból is ismert ács, takács, fújtatójavító és bádogos – azaz Tetőfi Péter, Tompor Miklós, Sipák Ferenc és Lavór Tamás – közül a rendezés az ácsra, a darabbéli előadás rendezőjére irányítja a legnagyobb figyelmet. Jó látni, hogy Stark Ádám elbírja, sőt, élvezi a karakter összes megszólalását, egyszerűségében szórakoztató megmozdulását. A többi mesteremberrel együtt Starkot annyira intenzív, koncentrált és szeretetteljes jelenlét jellemzi, hogy automatikusan, magától értetődő módon hagyja figyelmen kívül a néző, hogy az inkluzív színházi előadásban ők a sérült, a többi szereplő pedig az ép játszó.
Egyenjogú partnerként erősíti az összhatást a Tompor Miklóst megformáló Halmágyi Gábor, aki sajátságos hangszínével és szarkasztikus humorával nemcsak ennek, hanem a MáSzínház többi előadásának is karakteres szereplője. A vérbeli komikus párost kevésbé intenzíven, inkább unterman jelleggel egészíti ki a másik két munkás alakítója. Németh Csaba Péter és Tábori Mihály kevesebb színészi technikát alkalmaz a figurák megformálásakor, de a játékkedvük minden színpadbéli esetleges hiányt elfed, áthidal. Szeretnek a srácok színpadon lenni, és ezt nem is titkolják, ez frappáns színpadi jelenlétük alapja.
Kettős szereposztásban suhan-rohan a gyorsöltözés bajnokaiként is aposztrofálható Takács Gergely és Grisnik Petra. A két színész külsőleg és személyiségileg elkülöníti a bosszúszomjasabb és fenségesebb Oberont a lekezelő, telepi srácként definiálható Demetriustól; a kissé fennhéjázó Titániát a tipikusan okos, de nem annyira szép, szemüveges Helénától. Egyik sem felszínes szerepív, éppen annyira árnyaltak, amennyire a szórakoztató történet megkívánja. Az ötletesen kivitelezett jelmezeken túl a két színész arcjátékbéli ügyessége is elválasztja a habitusukban is teljesen különböző tündért és athéni fiatalt.
Karakteres, erős jellemvonásokkal meghúzott alakításokról van szó Pignitzky-Németh Viktória Hermiája és Mesés Gáspár Lysandere esetében is. Pignitzky kicsit virtuózabb a szépségére hiú, kissé hisztis lány megformálásában, mint Mesés a visszafogottan, hű kutyusként rajongó férfiként. Összességében azonban a négy színész párban és négyesben jól kiegészíti egymást. A rendezés vizuális fricskájaként az égi és földi szférában egyaránt jelenlévő Grisnik és Takács alkatilag magasabb, mint a „csak” földi állampolgárként játszó Mesés és Pignitzky-Németh.
jelenet az előadásból
A minden jelenetet összekötő, költőien elkarikírozott elem az előadásban Pukk, más néven – avagy más fordításban – Jóbarát Robin, akit Kövesi Csenge gyermeki ártatlansággal formál meg. Pukk hivatalosan Oberon szárnysegédje, gyakorlatilag a shakespeare-i történet szálainak továbbvivője, összekuszálója és kibogozója egyszerre. Kövesi huncut kisgyerekként létezik a szerepben, ide-oda ugrálásában jelen van a csínytevés, a jószándék, a feladat végrehajtása iránti igyekezet és a szeleburdiság érzése. Akárcsak egy óvodásnál. Nem összetett figura, de éppen ezért nagyon is szerethető.
A fináléban a mesteremberek előadják darabbéli előadásukat az athéni fiatalok előtt. Két, (főként) épekből álló közönség nézi középen azt, hogyan játszanak nekik a sérültek. Szikáran leírva ez történik a záró jelenetben, de eddigre ezt, azaz az inkluzív előadás mibenlétét már rég elengedi fejben a néző. Hiszen a Napforduló esszenciája éppen az, hogy játsszunk együtt közösen, nem számít, hogy milyen vagy, nem számít, hogy mit viselsz, mi a rangod, honnan jöttél – a lényeg, hogy szeress játszani és merj önfeledt lenni. És ezt az örömteli, színházilag is jól kivitelezett játékot végig nézni épp olyan felemelő, mint részt venni benne.
