Az egyenes unalmas

|

Majdnem egyenes – MáSzínház

Az előadás túlmutat a terápiás, drámás csoportfoglalkozáson. Színházilag is abszolút érvényes módon lépnek interakcióba egymással a játszók.

Egy többé-kevésbé egyenes krétavonalat rajzol a falra a MáSzínház drámapedagógusa. A színházi nevelés és alkalmazott színház tartományába tartozó előadások esetében fontos a közönséggel folytatott interakcióban a pontosság és a feszesség. Kámán Orsolya kötetlen, jó arányérzékkel irányított beszélgetést kezdeményez a nézőkkel arról, milyen fontosabb állomások szakaszolják a születés és a halál közötti idősávot. Az e téren is rutinos Kámán Orsi a Ráday utcai székhelyű társulat Majdnem egyenes című előadásában jól felkészülve oldja meg a bevezető beszélgetést, hogy aztán rátérhessünk a játszók állomásaira.

Bakonyvári Krisztina idén tavasszal bemutatott rendezésében értelmileg sérült és ép fiatalok tárták fel egymásnak eddigi életük – jó vagy rossz értelemben – sorsfordító pillanatait, hogy aztán a színház eszközeivel a közönségnek is megmutassák ezeket. És ezeken keresztül Bagyura Gábor, Csatár Eszter, Demeter Orsolya, Gazder Adél, Halmágyi Gábor, Jávorszky Zsófia, Kalla Sándor, Kontler Dorka, Loboda Laura, Németh Csaba Péter, Rezács Lili és Terhes Hanna megismertetnek minket személyiségük egy részével is.

A rendező munkatársaként is feltüntetett Kámán a felvezető részeként beavatja a nézőket, hogyan is indult a tematikus csoportfoglalkozás, majd az inkluzív próbafolyamat. A megosztott történetek Bakonyvári Barbara átdolgozásában és színházpedagógiai módszerek, drámajátékok útján jut el az előadás fázisába. A fényekkel való játék mellett az epizódszerűséget erősíti az is, hogy Kámán Orsi foglalkozásvezetőként a színpad szélén ül és a fel- felkapcsolt olvasólámpa fénye alatt akár egy regény fejezeteit, úgy meséli el a jelenetcsokrokhoz, etapokhoz szükséges bevezetőt.

A daraboltság nem zavaró, a néző az egyedi módon létrejött előadás szemlélőjeként érezheti magát, miközben át is élheti az őszinte történeteket. Nem először lep meg a MáSzínház előadásaiban, mennyire természetesen léteznek és játszanak együtt a különböző módon sérült és különböző módon ép fiatalok és fiatal felnőttek. Természetesen és őszintén, és ezt nem lehet elégszer leírni jelen társadalmunkban.

Az előadás túlmutat a terápiás, drámás csoportfoglalkozáson. Színházilag is abszolút érvényes módon lépnek interakcióba egymással a játszók. Érződik, hogy a megosztott történetek súlyosságát átszűrve magukon, érvényes és koherens színházi szövegként dolgozták fel azokat magukban és mutatják be a nézőknek. És még a teret is jól töltik ki.

Az egyszerű és hiteles etűdök előadói között akad olyan is, aki jobban koncentrál az előadásmódra, mint a szövegre. Azonban érződik, ahogyan egyre bátrabban, a vége felé belemelegedve, a humoros megszólalások révén a játszók maguk is elkezdik élvezni, nem csak végrehajtani a vélt vagy valós instrukciókat.

Az előadás utolsó fejezete a megosztott történetekből, állomásokból levont következtetéseket, a saját maguknak szánt útmutatókat és hitvallásokat osztják meg a játszók. Egy-egy zseblámpásnyi villanásban fogalmazzák meg bármely felnőtt által megirigyelhető, súlyosan igaz gondolataikat. Ezért is érzem azt, hogy az életútvonal áttekintése nemcsak a színpadon lévők, hanem a közönség soraiban helyet foglalók számára is hasznos és releváns. Rendelkezzünk bármennyi tapasztalattal, képességgel, betegséggel, tragédiával, boldog pillanattal, épen és sérülten, színészként és nézőként egyaránt egyetértünk abban, hogy az egyenes életút könnyen unalmassá válhat, kiegyenesítésén dolgozni viszont fejlődés és kaland.

Ebben segít a MáSzínház inkluzív színházi módszere nemcsak a csoporttagoknak, nemcsak az előadásban résztvevőknek, hanem bárkinek, aki kicsit is megismerkedik a munkásságukkal. Remélem, hogy az előadáson említett élettablókon kívül még jó sokáig szerepel más színházi palettán is a tizenöt éves társulat áldásos tevékenysége.

MáSzínház

Következő előadások:

2022. 12. 09. Felemás
2023.01. 06.  Anya-e vagy?
2023. 01. 08. Anya-e vagy?
2023. 01. 20. Felemás
2023. 01. 21. Felemás

CÍMKÉK: