Romániai magyar színházak fesztiválja Székelyudvarhelyen
Az idei MAFESZT házigazdája a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt: öt napon át látta vendégül a tagtársak produkcióit.
A tavasz ébredése Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat
MASZÍN – ez a neve a romániai magyar színházak szakmai, érdekvédelmi szövetségének. 2017-ben hozták létre a temesvári, a nagyváradi, a szatmárnémeti, a székelyudvarhelyi és az aradi színház vezetői, s azóta a Csíki Játékszínnel bővült hatra a tagok száma. Az erdélyi színházak különböző státuszúak és finanszírozásúak, nem mindegyikük csatlakozott ehhez a szervezethez, amelynek tagjai átlagos helyzetű romániai magyar színházaknak mondhatók. Érdekességük – innen nézve –, hogy mindegyik létrehozott saját színházi fesztivált, amit rendszeresen megrendez, helyi közönsége örömére és tájékozódására, valamint a színháziak hasznos találkozása kedvéért. A MASZÍN-hez tartozó színházak be is szállnak ezekbe a fesztiválokba. Ilyen események idején kivirágzik a szakmai együttműködés: hol a világítási szakemberek, hol az ügyelők, hol a színházi könyvelők vesznek részt tapasztalatcserén és továbbképzésen a fesztivál idején. Nemcsak a színészeknek jár a workshopok lehetősége.
Amint a szervezet elnöke, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, Balázs Attila elmondta, a MASZÍN elsősorban „kommunikációs felület”: az információcsere, a tájékozódás, az összefogás terepe. Enélkül kevesebb lenne a koprodukció és az előadáscsere. Mindenekelőtt pedig kitaláltak egy vándorfesztivált a tagszínházak számára, MAFESZT néven, amit idén immár harmadik alkalommal szerveztek meg, 2021-ben pedig az Európa kulturális fővárosa címmel büszkélkedhető Temesvár lesz a helyszíne. A nemzeti kisebbségek interetnikai fesztiváljával is szemeznek – ennek szellemi atyja Zsehránszky István erdélyi újságíró, szerkesztő, színikritikus –, vállalják a lebonyolítását, legközelebb Nagybányán. Jövőre pedig Bukarestben készülnek találkozni a MASZÍN színházai.
Kommunikációs workshop
Az idei MAFESZT házigazdája a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt: öt napon át látta vendégül a tagtársak produkcióit. (A megelőző években Szatmárnémeti, majd Nagyvárad adott helyt az eseménysorozatnak.) Ezen a seregszemlén nincs válogatás; minden színház azt a produkcióját hozza el, amit meg akar mutatni. Nincs zsűri, nincsenek díjak, és nem rendeznek szakmai beszélgetéseket, közönségtalálkozókat sem. Persze informális keretek között minden olyasmi megtörténik, aminek egy színházi fesztiválon történnie kell. Találkozások, viszontlátások, eszmecserék, pletykálások, viták és világmegváltások hajnalig. Az öt napon a tizenegy előadást közel 1600 néző látta Székelyudvarhelyen. (Zömmel kis nézőtér előtti stúdió-előadások érkeztek.) A közönség a színházba lépve elsőként egy kiállítással találkozott, amely hét grafikus színházi plakátjait mutatta be, hétnél több színház számos premierjét felidézve. (Amint azt a kiállítást megnyitó programkoordinátor, Győrfi Kata megállapította: előfordul, hogy egy produkcióból csak a plakátjára emlékszünk. Mind jártunk már így.)
A III. MAFESZT-en két szakmai műhelymunkára, egy kommunikációs és egy improvizációs workshopra is sor került – az előbbit Keszeg Anna és Csoma Nóra kommunikációs szakemberek tartották a tagszínházak munkatársainak, az utóbbit pedig Andrew Hefler rendező és tréner vezette –, de a lényeg mégiscsak az, amit a színházak művészi munkájából láthattunk.
Béka-királykisasszony Udvarhely Bábműhely Lukács Emőke
A vendéglátók az Udvarhely Bábműhely többszörösen díjazott gyerekelőadásával, a Béka-királykisasszonnyal indították a hetet. Lukács Emőke rendezte és játssza, egy imponáló színésznő, aki teljes magabiztossággal áll a helyzet magaslatán, miközben két zenész-színész – Pál Attila és Pásztor Márk – segíti őt a mesemondásban. A helyiek másik megmutatkozási lehetőségét A mi kis városunk jelentette. A Tomcsa Sándor Színház tavalyi, szép sikerű bemutatója ez, a kis társulat nagyszabású produkciója gyerekekkel, felnőttekkel, kórussal, zenészekkel, színészeik zömével. Román rendező, Vladimir Anton vitte színre, aki nem először dolgozott itt, s megtalálta a módját, hogy Thornton Wilder annak idején úttörőnek számító, azóta kissé elöregedett színdarabját a színház, sőt a város sajátjává tegye. A Rendező szerepét játszó Barabás Árpád delejes orgánummal és szúrós szemmel szinte bevonta a közönséget a játékba, miközben a színpadon és a nézőtérre vezető „főutcán” a szereplők megelevenítették egy kisváros két nemzedékének életét. Meghitt előadás erős érzelmi töltetű színészi alakításokkal, többek között az Emilyt játszó Kőmíves Boróka vagy a Gibbsnét megformáló Bekő Fóri Zenkő jóvoltából. A befejezésnél a vetítőfelületen ezt olvashattuk: „Míg ezt a darabot próbáltuk, a mi kis városunkban 99 ember halt meg és 209 csecsemő született.” Ami mindenképpen bizakodásra ad okot ebben a 30 ezresnél nagyobb városban, ahol a népesség több mint 90 százaléka magyar.
Vakfolt Nagyvárad Táncegyüttes Györfi Csaba és Tőkés Imola
Egy napot a táncnak szentelt a fesztivál, s ennek a napnak a nagyváradi Györfi Csaba táncos-koreográfus volt a központi szereplője. Ő a Nagyvárad Táncegyüttes táncosaival odaállt-odaült a közönség elé délelőtt a színház előcsarnokában, hogy Ki vagy te, táncszínház? címmel improvizatív szólók és előadásrészletek kapcsán megbeszélje a nézőkkel, ki mit látott, értett, érzett, s hogyan kell és lehet befogadóan viszonyulni a táncszínházhoz. Pár órával később ki-ki le is mérhette az alapszintű bevezetés eredményét magán, amikor a Tőkés Imola rendezte Vakfolt című kétszereplős produkciót láttuk Tőkés Imola és Györfi Csaba felléptével. Az est tartogatott még egy meglepetést: a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Györfi Csaba rendezte Wedekind-előadását, A tavasz ébredését. Ez a produkció vérpiros mezbe öltözött színészek különböző korosztályát fogta össze egy jól szabott fizikai színházi előadásban, amely a maga sportos formájával, testi erejével szépen illett a serdülő fiatalok tragikus történetéhez. Tulajdonképpen már az első képből megszületett a lírai-drámai alapérzés: ahogy Budizsa Evelyn bájos Wendlája egy tornaszekrény tetején a közönségnek háttal fekve, vonaglva, tekeregve álmában vagy félálmában a testével ismerkedett (alighanem). Mindenképpen megemlítendő Orbán Zsolt is, akinek átható-tévelygő színpadi jelenléte túlmutatott Menyus figuráján.
IV. Henrik Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
A temesváriak exkluzív előadást hoztak Udvarhelyre, Pirandello IV. Henrikjét Victor Ioan Frunză rendezésében. Hosszabb idő után újra a Csiky Gergely Színházban dolgozott a román rendező, jól bevált alkotótársaival, Adriana Grand tervezővel és a címszerepet játszó Balázs Attilával, a temesvári színház színész-igazgatójával. Matilde grófnő szerepére kedves csíki színésznőjét, Szabó Enikőt hívta meg Frunza, s a dekoratív barokkos díszletben, az álkirály áludvarában ott sertepertél mellettük a temesvári társulat java. Az előadás legemlékezetesebb, legélvezetesebb és legnagyvonalúbb gesztusa azonban az, hogy egy 15 fős zenekar ül a színpad előterében. Cári Tibor zenéjét játsszák a szerző vezényletével nyitányként, valamint a felvonások tagolásaként, a köztes időkben. Amikor nem muzsikálnak, akkor ülnek nyugodtan, nézik a színészek munkáját rendületlen figyelemmel. Szinte jobb közönség, mint a közönség.
A szomszédvárnak és/vagy riválisnak is tekinthető Csíkszereda hozzávetőleg egyidőben alapított színházat Székelyudvarhellyel, a múlt század végén. Jött is most a Csíki Játékszín, hogy eljátssza a fesztiválon a Sirályt, nem Csehovét, hanem Borisz Akunyinét, de a kettő összefügg. Albu István rendezéséhez már-már thrilleres atmoszférát teremt Márton Erika különleges állatseregletet felvonultató díszlete és Bocsárdi Magor borzongató zenéje. Vass Csaba alakításában egy zilált, szétesett, egzaltált Trepljovot ismerünk meg, aki ebben a darabban már az elején elhalálozik, ám az előadásban készséges tetemként rendelkezésre áll a nyomozáshoz. Ugyanis itt Dorn doktor váratlanul Hercule Poirot külsejét, modorát és nyelvhasználatát ölti fel, s ezenközben rábizonyítja a gyilkosságot minden egyes szereplőre, Sándor Anna Nyinájától kezdve Fekete Bernadetta Arkagyinájáig. Dorn detektívet Kozma Attila adja, kedélyesen kitöltve helyét az itt-ott mulatságos komédiába hajló játékban.
Plakátkiállítás
Az udvarhelyi öt nap további két, Bartal Kiss Rita rendezte gyerekelőadással is szolgált: a nagyváradi Lilliput Társulat Toldijával és a szatmári Brighella Bábtagozat Szélszabadítójával. Közülük inkább az utóbbit mondanám jól sikerültnek: hangulatos, melankolikus mese Bandura Emesével, Kófity Annamáriával, Nagy Anikóval, Nagy Tamással. A Szélszabadító az utolsó napon szerepelt, amikor már csak a nagyváradi Szigligeti Színház egymás után kétszer is eljátszott Lila ákáca volt hátra. Egy olyan stúdió-előadás Szép Ernőből, amely egyáltalán nem tűnik klasszikusnak, de nem is hat durván vagy erőszakosan modernnek. Épp csak annyira, hogy az övék legyen: fiatal alkotóké és fiatal nézőké. Botos Bálint rendező és Bajkó Blanka Alíz tervező egy türkizszínű álomszobába helyezték Csacsinszky Palit, akihez olykor a szekrényből érkeznek szereplők, hogy megteremtsenek egy különös, költői világot. Abban pedig a hősök – Sebestyén Hunor Palija, Román Eszter Tóth Mancija vagy akármelyik másik –, ugyanúgy sóhajtoznak, vágyakoznak, búslakodnak vagy rezignálódnak, mint tették száz évvel ezelőtt másfajta színházi közegben, vagy mint remélhetőleg teszik majd száz év múlva is, el sem képzelhető színpadi körülmények között. De Csacsinszky Pál mindaddig élni fog, amíg nem tudja, mi az a szerelem, és amíg a közönség valahogy mégiscsak megtudja tőle. Zárszónak épp jó ez egy családias jellegű színházi fesztiválon.
