Lukáts Andorra emlékezünk

|

A magyar színház- és filmművészet meghatározó alakja volt

Január 24-én, 81 éves korában elhunyt Lukáts Andor, Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész és rendező. A magyar színház- és filmművészet meghatározó alakja volt, aki alkotóként és pedagógusként is generációkat inspirált. Halálhírét a Katona József Színház közölte, amely saját halottjának tekinti a művészt.

Lukáts Andor, fotó: Zih Zsolt / MTI

Lukáts Andor, fotó: Zih Zsolt / MTI

Lukáts Andor pályája a Pinceszínházban kezdődött amatőr színészként, majd 1972-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, segédszínészként, ám öt év múlva már a társulat teljes értékű tagja, később pedig rendezőként is dolgozott a teátrumban. Legismertebb szerepét a  Marat/Sade legendás előadásában játszotta, Ács János rendezésében.  1994-től – pár évnyi szabadúszó lét után – a budapesti Katona József Színház tagja, egészen 2008-ig. Az itt eltöltött 14 év alatt, olyan meghatározó szerepekben és előadásokban láthatta a közönség, mint például Orgon, Zsámbéki Gábor Tartuffe rendezésében, Schilling Árpád Közellenség című előadásában Luther Márton és Herse, vagy Turay a Máté Gábor által rendezett Játék a kastélyban című előadásban.

Kerekes Éva, Juli és Lukáts Andor Liliom szerepében, Babarczy László rendezésében.- Fotó: Ilovszky Béla. MTI

Kerekes Éva, Juli és Lukáts Andor Liliom szerepében, Babarczy László rendezésében. Fotó: Ilovszky Béla. MTI

Számos előadást rendezett a Katona József Színházban, ilyen például a legendás 1998-ban bemutatott Portugál című tragikomédia, a Kamrában bemutatott Karikajáték és a Stella. Ebben az időszakban – a teljesség igénye nélkül – rendezett az Örkény Színházban (Novecento (Az óceánjáró zongorista)), a Bárka Színházban (Kék,kék,kék), a Budapesti Kamaraszínház – Tivoliban (Spanyol tragédia), a Csiky Gergely Színházban (Halálom reggelén) és a Komáromi Jókai Színházban (Macskabaj, Egy lócsiszár virágvasárnapja).

Lukáts Andor a Győztes (2014, r: Géczy Dávid) című filmben. Forrás: IMDB

Lukáts Andor a Győztes (2014, r: Géczy Dávid) című filmben. Forrás: IMDB

2008-ban megalapította a Sanyi és Aranka Színházat, amelynek igazgatójaként a független színházi szféra meghatározó alakja lett. A főként alternatív, kísérleti előadásoknak otthont adó alkotóműhely, befogadószínházként is működött. Színészi és rendezői munkái mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusa volt, ahol számos fiatal művész pályafutására gyakorolt hatást.

Filmes karrierje során több mint ötven filmben szerepelt. Első rendezése az Alagút (1980) című film volt, amelynek forgatókönyvét is ő írta. Színészként egyik legemlékezetesebb alakítását az Eszkimó asszony fázik (1983) című kultikus filmben, János karakterében nyújtotta.

Olyan legendás filmekben volt még látható, mint a Gazdag Gyula által rendezett A kétfenekű dob, Jeles András Angyali üdvözletében, Gothár Péter Tiszta Amerika! című alkotásában, a Koltai Róbert által rendezett Sose halunk meg című filmben vagy Hajdu Szabolcs Fehér tenyér és Herendi Gábor Lora című filmjeiben. Játszott Tóth Barnabás, 2020-ban Oscar-díjra jelölt, Akik maradtak című filmjében, valamint Horváth Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre produkciójában.

Művészetét a hitelesség, az intellektuális igényesség és a mély emberi érzékenység jellemezte. Távozása pótolhatatlan veszteség a magyar kultúra számára. Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük.

CÍMKÉK: