Kiglancolt vándorszínészek

|

Liliomfi / Madách Színház

A Liliomfi a Madách Színházban derűs, játékos, kedves este, kellő humorral, némi lírával, az első döccenősebb jeleneteket leszámítva, gördülékeny élvezetességgel. Eléggé fájdalommentes, viszont üdén szórakoztat.

Liliomfi: Nagy Sándor          Fotók: Madách Színház

Csóró kis vándorszínészek, akik ágrólszakadtan a cipőjük mellett járnak, korgó gyomrú éhenkórászok, főleg lepukkant pajtákban, düledező kocsmákban, nyilván mindössze páran vannak, nincs népség, katonaság, nagy számú statisztéria, csak ázás-fázás, és nekibúsulással vegyes lelkesedés, szakma iránti elhivatottság. Körülbelül ez a Liliomfi. Nehezen tudtam elképzelni, hogy a fenébe lesz ebből látványos musical, parádés díszletekkel, jelmezekkel, tánckarral, fényárral, a műfajhoz szükséges körítéssel. De hát meg kell már végre tanulnom, hogy musical bármiből lehet! Legfeljebb ami szegényes, gazdag kiállításúnak látszik majd. Az echós szekéren hurcolt ruha nem olyan színevesztett és gyűrött, mint például Sándor Pál Vándorszínészek című filmjében, hanem ránctalanul frissen vasalt, élénk színű. És persze nem lesz annyi búvalbéleltség, mint amennyi sárban, hidegben zötykölődés közben adódik.

Nagy Sándor és Jenes Kitti

Szóval arra akarok kilyukadni, hogy a Madách Színház által bemutatott musicalváltozatban azt az elszontyolodottságot, amit például Mohácsi János belerendezett az Örkény Színház előadásába, amúgy teljes joggal, hiszen mégiscsak az 1848-49-es vesztett forradalom után keletkezett Szigligeti Ede műve, senki ne keresse. Sőt, csak módjával keresse azt is, amire ifj. Vidnyánszky Attila erőteljesen koncentrált a budaörsi Latinovits Színház parádés, felejthetetlen produkciójában, hogy ez a vígjáték tulajdonképpen a színészet himnusza, arról regél, hogy a legmostohább körülmények között, nincstelenül, dideregve, jókora ellenszélben, de mindenképpen csinálni kell ezt a szakmát, ami kivert kutyaként, akár fizetség, hogy mást ne mondjak, támogatás híján, is gyönyörű. Aki ebbe valaha is belekóstolt, nemigen tud szabadulni tőle. Mohácsi, tőle megszokottan, a Liliomfi színrevitelével is társadalomkritikus volt, ifj. Vidnyánszky a hivatásból fakadó tűzről, lázról, kiapadhatatlan játékkedvről beszél a még látható produkcióban. Édesapja, Vidnyánszky Attila pedig jóval korábban, a beregszászi társulattal úgy rendezte meg a darabot, hogy valóban láttuk a vándorszínészet mostoha körülményeit, amelyek egyébként elég közel álltak az akkori beregszászi együttes már-már válságos helyzetéhez. Nem véletlen, hogy egy ócska kordé volt a fő díszletelem, és ládákból előráncigált göncök a jelmezek.

Tóth Angelika

Mondanom sem kell, hogy a Madách Színházban nem így van, az sem véletlen, hogy Rákay Tamás legfőbb díszlete egy pöpec, kiglancolt, patyolattiszta, csillogó-villogó, jólétről árulkodó fogadó, Kovács Yvette Alida valamennyi jelmezén pedig érződik, hogy frissen vasalták a gondos öltöztetőnők.

Szente Vajk, akiről tudható, hogy nem színpadi társadalomkritikával építi a pályáját, szövegíróként és rendezőként a Szigligeti nyomán készült változatában leginkább a bohózati elemekkel fűszerezett szerelmi bonyodalmakat bontotta ki. Az általa írt és ugyancsak Bolba Tamás által megzenésített Csoportterápia című darabban lelki nyavalyákat tárnak fel, igyekeznek gyógyítani a szereplők. Meglepően jó ez a változatlanul repertoáron lévő musical és az előadása is kiváló, amit például a szintén Szente közreműködésével írt Poligamyról nem állítanék ilyen egyértelműen. A Meseautó színpadi változata viszont kedves.

Ifj. Schwartz: Serbán Attila

Kicsit ahhoz hasonlatosan szerelmi kalamajkának értelmezett most a Liliomfi, amiben hát ugye nem hagyják egymáshoz menni a Berényi Dávid által szép szál, kissé nyers, de becsületes legényként játszott Gyuri pincért, meg a szemrevaló Mariskát. No, de Liliomfi legény a talpán, színészi átváltozó képessége, és ugyancsak minden hájjal megkent színész barátja, Szellemfi segítségével leküzdenek minden akadályt, és aztán jöhet az elmaradhatatlan boldog vég, a holtomiglan holtodiglan, meg az ásó, kapa, nagyharang. Amíg fölvázolódnak az erővonalak, kicsit unom a viszonylagos eseménytelenséget, aztán amikor mindinkább elhatalmasodik a színészek játékkedve, és jó értelemben véve már némiképp „vadulni” is kezdenek, azt már egyre jobban élvezem. Bolba zenéje könnyed, humorosan, enyhén ironikusan sziporkázó, hálás énekelni való.

Magyar Attila és Dobos Judit

Liliomfi Nagy Sándor, a színház egyik aduásza. Imád virtuóz gyorsasággal figurát váltani, hozza a vándorszínészet felszabadult ripacsériáját, féktelenségét, és kevéssé hozza annak igazi kínkeservét, de hát ez valószínűleg nem is fér bele ebbe a koncepcióba. Mariska, az általam látott szereposztásban Jenes Kitti, jól énekel, de azt az elementáris tűzrőlpattantságot, felvágott nyelvűséget, csípősen gunyoros beszédet, amit ez a szerep igényelne, nem eléggé mutatja meg. Magyar Attila viszont naná, hogy hozza Szellemfiként, amit kell, most aztán bátran előrukkolhat kifogyhatatlan ötletpetárdáival, hiszen eleve jólelkű, talpraesett, segítőkész, és amúgy tehetséges humorzsákot domborít. Afféle szórakozott professzorként Szerednyey Béla mulatságosan nem lát tovább az orránál. Mariska nevelőjeként Dobos Judit pontosan tisztában van vele, mikor, hogyan kell jól odatenni egy-egy poént. Barabás Kiss Zoltán Kányai fogadósként eljátssza azt az embertípust, aki az utolsó utáni pillanatban is alig veszi észre azt, ami a napnál is világosabb. A tejfölt Serbán Attila viszi el ifj. Schwartz szerepében. Ő az, akit rá akarnak tukmálni Mariskára. Serbán bejön, mint egy jóllakott óriáscsecsemő, egyszerre önelégült és megszeppent, jellegzetes osztrák öltözetben, kantáros nadrágban virít, gyerkőcként ugrabugrál és hihetetlenül magas, sipítós fejhangokat présel ki magából, amikről ráadásul azt hiszi, hogy segítik a hódításban. Oltári! Dőlünk a röhögéstől, szinte leáll az előadás, akkora a nyílt színi taps és az ováció, amiből szépen kijut az előadás utánra is.

A Liliomfi a Madách Színházban derűs, játékos, kedves este, kellő humorral, némi lírával, az első döccenősebb jeleneteket leszámítva, gördülékeny élvezetességgel. Eléggé fájdalommentes, viszont üdén szórakoztat.

CÍMKÉK: