Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei / Móricz Zsigmond Színház
Az előadás világa hangos, füstös, sötét és nyomasztó. Ritkán sminkelnek színészek az arcukra annyi koszt, kormot és száradt vért, mint ebben a harctéri vesszőfutásban.
Pregitzer Fruzsina
Amikor 1958-ban először mutatták be Magyarországon a Kurázsi mamát – Courage mama címmel, Nemes Nagy Ágnes ma is érvényes fordításában –, akkor színházcsinálók és közönség épp csak ismerkedtek még Bertolt Brechttel és az ő hűvösen okos színházával. Paul Dessau kellemesnek nem mondható zenéjét, songjait eléggé tanácstalanul fogadták a nézők. Talán a színészek is. Mindenesetre úgy őrzi a közemlékezet a premiert, mint amit két alakítás tett naggyá: a címszerepet adó Kiss Manyié és a néma Kattrint (akkor: Katát) játszó Psota Iréné, aki tizenöt évvel később aztán szintén jól jegyzett Kurázsivá avanzsált.
Kiss Manyi Kurázsija fejkendőt hordott meg pufajkát, és ekhós szekeret húzott. A 2021-es nyíregyházi Kurázsi mama, Pregitzer Fruzsina frizurája csíkokban fonott és rasztaszerű loboncban végződik. Lokodi Aletta jelmeztervező lengőszárnyú fekete kabátot adott rá, alatta fekete katonai zubbony, nadrágban folytatódik, bakancsban ér földet. Kocsija egy több emeletes fémállvány a forgószínpadon. Átlátszó fóliák lógnak rajta itt-ott, valamelyik szinten fémhordó biztosítja a vizet. Feltűnik a magasban egy élelmiszerboltos bevásárlókosár, a piros fajta, szürkére festve. Koszlott buszülés, felakasztott bicikli. Olyan ez a masszív építmény a színen – Fodor Viola tervezte a díszletet –, mint egy épületfelújítási munkaterület. Előtte áttetsző függönyfal jár, mintha abszurd módon szúnyogháló védené hőseinket. Hideg reflektorfények világítanak, fent neonfényorgona-szerű lámpasorok. A Kurázsi környezetének külsőségei tehát egészen mások, mint hatvanhány évvel ezelőtt, a játékstílus is változhatott – úgy sejtem, ma erősebb, durvább teátrális hatásokra törnek a színházi alkotók. De a lényeg, a közlendő ugyanaz. Hogy ugyanis a háború pusztít, válogatatlanul, mindent: embert, jószágot, vagyont, természeti, anyagi és szellemi javakat, erkölcsöt, szolidaritást, empátiát… és még nem is értem itt a sor végére.
Fotók: Juhász Éva, Móricz Zsigmond Színház
Bertolt Brecht ezt a drámáját – krónika a harmincéves háború idejéből – emigrációban írta 1939-ben, amikor már tudta, mitől kellene megóvni német honfitársait. „A szerzőnek nem az a kötelessége – mondta –, hogy Kurázsi mamát tegye látóvá. Őt az érdekli, hogy a néző lásson.” Mint tudjuk, Kurázsi mama épp csak üzletelni akar kicsit, szerény haszonért, lényegében a megélhetésért vándorolni boltosként a hadiállapot közepette, és ezért végül a gyermekei életével fizet. A dráma nézői látják, tudják is, hogy a háború a legrosszabb, ami az emberekkel történhet. Most ezt erősebben érezzük, mint akár csak egy évvel ezelőtt. De hát a színházak nézőterein valahogy soha nem azok ülnek, akik érdekeltek a háborúban, és részesülnek a fegyveres harcok üzleti vagy politikai hasznából.
A nyíregyházi Brecht-bemutatót a marosvásárhelyi színház művészeti vezetője, Keresztes Attila rendezte, aki visszatérő vendég a Móricz Zsigmond Színházban, ahol eddig sem cukros vizet vagy rózsaolajat kínált a publikumnak. János királyt vitt színre, Emilia Galottit, Heilbronni Katicát meg Rettenetes szülőket. (Először pedig Karnyónét Pregitzer Fruzsinával a címszerepben, aki most a színésznőálomnak is mondható Brecht-főhősnőt kapta.) Az előadás világa hangos, füstös, sötét és nyomasztó. Ritkán sminkelnek színészek az arcukra annyi koszt, kormot és száradt vért, mint ebben a harctéri vesszőfutásban. Tagolatlannak és differenciálatlannak hat ez az univerzum, jellemző módon még Jenei Judit Yvette Pottier-je is úgy ábrázoltatik, mint egy minden szempontból szakadt, ócska, girhes, lehasznált sarki lotyó – lyukas fekete neccharisnyában, elkent vörös rúzzsal, tetoválásokkal. Még a becses piros cipője is a lehető legközönségesebb darab. A produkció foltokban, nyomokban, maradványokban sem mutat semmilyen szépséget, tisztaságot, emberséget vagy legalább az emlékét, a vágyát ezeknek. Persze maga Brecht sem kecsegtet semmi ilyesmivel, de ha egy színházi este végig ugyanabban az egy tónusban beszél, illetve inkább ordít, akkor idővel a nézőnek automatikusan bekapcsol a védelmi rendszere és elkezd magában fittyet hányni a színpadon történtekre. Még ilyenkor is előfordulhat, hogy egy előadás annyira erős, hogy áttör ezen, de a nyíregyházi produkcióban, úgy tűnt, nincs ennyi szufla.
Díszlettervező: Fodor Viola
A Móricz Zsigmond Színház társulata rendelkezik olyan színészekkel, akik jól beszélik a Keresztes Attila-féle Brecht színpadi nyelvét. Pregitzer Fruzsina rátermett Anna Fierling. Maszatos arcából csak úgy világít ki a szeme, ádáz tekintete. Marcona markotányosnő, aki hadarva, szenvedélyesen kiabál, előre félti a fiait. A kettős mássalhangzókat gyakran röviden ejti, egyszer például Hallottam helyett azt mondja Eilifnek: Halottam. Történetesen az is igaz lesz. Kiemelt jelenet, amikor a Nagy kapituláció dalát énekli a rivaldánál, s erőteljes kontraszt, ahogy fegyelmezetten, visszafogottan, az égre emelt vádló arcával gyászolja a lányát. A többiek a színésznő körül derekasan teszik a dolgukat, anélkül, hogy bárki kirína az egyszerre bűnösök és áldozatok közül. Nagyidai Gergő testi ereje – amelyet a lyukacsos jelmez hangsúlyoz – rögtön sugallja a toborzó katonák és a bámészkodó nézők számára is, hogy ennek a fiatalembernek csatában a helye, miközben az Ungár Juli fordításában Fejőnek nevezett Stüsszit Horváth Viktor a szokottnál kicsivel lejjebb pozicionálja, a szellemi képességeket tekintve. Kosik Anita Kattrinjának minden esélye meglenne az egészséges életre, hiszen erős, érzékeny, kútmélyszemű lány. Riadó jellegű dobolása elszánt, hatásos kalapálás a fém állványzat magasában. Enyhén kiemelkedik a mezőnyből Horváth László Attila tábori lelkésze, aki ujjatlan reverendát hord fehér inggel, és övé a cikk címében szereplő megállapítás. Amikor Kurázsival beszerzőkörútra indulnak, ő egy kereszttel jön vissza, amelyen lefelé lógva lifeg a félig letört korpusz. Még egyszer felbukkan a Krisztus a kereszten motívum: az egyik értékes mellékszereplő, Zakariás Máté a panaszhivatali íróasztalán tart egy ilyen tárgyat, ceruzájával ütögeti várakozás közben.
Jelmeztervező: Lokodi Aletta
A betétdalok egyikét, láthatóan a megemelés szándékával egy fehér ruhás kisfiúra bízta Keresztes Attila rendező. A színpad szélén énekli el a gyermek, és a szövegből sajnos egyetlen szót sem érteni. Az előadás kezdete előtt a hangszóróból elhangzottak a szokásos figyelmeztetések a közönség számára. Ezúttal a szünet után, a második rész előtt is szóltak a nézőkhöz. „Köszönjük, hogy a második felvonásra is velünk tartanak.”
Ez kedves volt tőlük.
