Istenes László talkshow-ja az Újpesti Rendezvénytérben
ŐK2EN
Fotók: Magyari Márton
Esti fények. Újpest főtere. Látszik még a rőt budai égbolt. Aztán beszippant egy új csodaépület. Sejtettem, merre van, nem kell az okoska mobil térképét böngészgetni. Csak az lehet, az a szabálytalan téridom a magányos templommal szemben. A gyomor és az agy meg a szív temploma.
Újpesti Rendezvénytér. Ez a neve. Egyelőre. Előbb-utóbb majd bizonyára elnevezik valakiről. A helybéli lokálpatriótáknak eszükbe jut egy fontos személy, a Budapesthez csatolt egykori kisváros jelességei közül. Surran a modern lift föl, a magasba. Diszkrét félhomály fogad a második szinten, szoknia kell a szemnek a fény hiányát. De így a jó. Hadd tudatosodjon, hogy itt majd kiemelnek minket a hétköznapok fényes-habos zűrzavarából. Lényegében egy előcsarnokba terelik be az est vendégeit. Odalenn, a földszinten vásárcsarnok, répa-retek-mogyoró (bocs’ a színi-tanodai beszédtechnika versikéért), idefönn a másodikon kultúrcsarnok, gyülekező fogyasztókkal. Elegáns lámpácskák az asztalokon, csillogó bárpult a háttérben, sokféle borkínálat, halk duruzsolás. Várakozás – még nem tudjuk, mire. Illetve, tudjuk, tudhatjuk. Talkshow lesz, a reklámlap szerint közéleti. (Vagy írjunk inkább tóksót?)
De előbb még egy kis meglepetés. Hirtelen, szinte a semmiből, egy vörösbor színű ruhás ifjú lány lebben a mikrofon elé. Azt írja róla a szórólap, hogy „különleges hangú”, de ezt a meghatározást talán árnyalni kellene. Több ez, más ez, mint különleges. Pedig csak francia és franciás hangzású nótákat ad elő, nem kevésbé ifjú kísérője oldalán, aki egyszer-egyszer maga is dalra fakad. Párizs-varázs. Vagy egyszerűen parázs. A kettősük idevarázsol valamit a múlt századból, a fény városából. Egy érzést, hogy miként élhettek akkor és ott az emberek.
De nem ezért jöttünk.
Nem ezért telt meg dugig ez a nagy belmagasságú kultúrcsarnok, amely mellett még egy cca. 400 személyes színházterem is lappang. Ma este viszont az előtéré a főszerep. A dalolás abbamarad, jönnek a várva várt résztvevők. A mindig szavakész műsorvezető, az egyik kereskedelmi tévé sztárja, Istenes László, meg a mai beszélgetőtársak, a két doktor. Egy hölgy és egy úr: Hevesi Krisztina és Zacher Gábor.
Egy dramaturgiai szabály szerint a színházi néző általában háromnegyedórát bír ki egyhuzamban, felállás nélkül. Nos, akár érvényes ez a sokat hajtogatott bölcsesség, akár nem, itt bizony két egész órát töltött el a nagyérdemű, szünet nélkül, ülve. És kibírta. Mit bírta? Figyelte, élvezte, s hellyel-közzel még jól szórakozott is a nem mindig kellemes témák hallatán.
Jól kell szereplőket választani, s félig már nyert ügyed van – tartja egy másik teátrumi közhely. Az sem árt, ha a moderátor a helyzet magaslatán van. Istenes – nem tudom megállni a szócsavarást – isteni volt. Nemcsak minden pillanatában szellemes és szavakész, de alaposan felkészült beszélgetőtársai életéből és munkásságából. Egy pillanatra sem helyezte maga elé alanyait, hagyta őket érvényesülni a színpadon, feladta a labdákat, s a hölgy és az úr le is csaphatta azokat. Nem olyan természetes mindez, hogy ne kellene kiemelni. Hány efféle műsort láttunk élőben meg a képernyőkön, ahol sokszorosan megszegték ezeket az elemi szabályokat.
Orbán Bori
Megfelelő arányban kaptunk információkat a két valóban népszerű személyiség, Krisztina és Gábor szakmai és privát életéről. Szerencsés választás volt őket összeültetni, mivel a magánéletben is jó ismerősök, mi több, jó barátok. És mindketten szakmájuk mesterei – ezért tudnak felszabadultan, s mindenki számára érthetően beszélni kóros, az egyén és a társadalom számára egyaránt kínos tényekről. Alkohol, drog, pornó. Ezek a témák szolgáltatták a társalgás főbb témáit. Hármuk rutinját, szaktudását, szavakészségét dicséri, hogy úgy érezhettük magunkat, mintha egy jól megírt színielőadás nézőterén üldögélnénk, mintha Molnár Ferenc költötte volna oda a rivalda elé ezt a három főszereplőt, a nemcsak okos, de szép hölgyet meg a sármos moderátort és a nem kevésbé okos urat.
Egy maradéktalanul szórakoztató este élményével távozhattunk erről a nagy jövőjű kulturális színtérről. Sokan távoztak is a talkshow végeztével, pedig a törékeny énekeslány újra odalebbent a mikrofon elé, és megint felidézte Párizst és azt a sanzonvilágot, amit Piaf, Montand, Aznavour vittek diadalra bő fél évszázaddal korábban. Ne felejtsük, megemlíteni a nevét: Orbán Borinak hívják (zongorakísérője Pánczél Kristóf). Biztos hallunk még róluk, s remélhetőleg itt is halljuk még őket, a soron következő ŐK2EN programjában.
